Karcolatok 09 – Kirakós

Próbálom most valahogyan

Összerakni újra mind,

Összerakni újra én e

Széthullt sok-sok darabot,

S megpróbálni fellelni már

Önmagam, s a régi színt,

   

Fellelni a régen elbújt,

Ismerős, volt-alakot.

Ám utamon oly sok ártó,

Visszatérő emlék tép,

Magam mögött hagyni mindazt

Ma sem tudtam egészen,

És mert mindig itt dúl bennem

Az a sok-sok tarka kép,

Félve rohan, rejtőz minden

Jelen kéjem előlem.

S fejemben mint súlyos köd leng

Szüntelen a kétely mind,

S úgy fáraszt már, menekülnék

 Az elől, ki lettem én,

S rám a tükörképem furcsán,

 Feddőn, lenézően int,

És a jövőm, mint egy fojtó,

 Nagy feladat áll elém.

Pedig, ha mint rég, folyna át

Tüdőmön a levegő,

S könnyed, boldog gyermekarcot

Látnék benn a tükörben,

S itt lenne, mint áldott remény

 Társamul is újra Ő,

Elfeledett, folyton vágyott

Öröm volna partnerem.

Ám az időm tétlen múl el,

S életem, mint gyorsvonat,

Szemem csupán elillanó,

Elmosódó csodát lát,

S vágyom azt a pillanatot,

Melyben újra itt maradsz,

S testem tested mellett újra

 Életöröm járja át.

S ha itt leszel, bújj majd mellém,

Engedd közel testemet!

Önző vágyam bocsásd meg és

Egyszerűen szeress csak!

Hadd feledjem minden ártó

Gondolatom s tettemet,

Hadd élvezzem csak a jelent,

Azt hogy Velem, s

Enyém vagy.

Kerepesi Igor