A húsvéti tojásról

Nyitókép:  intercisamuzeum.hu/galeria/husveti-tojas

A tojás az élet, a teremtés szimbóluma, a természet legtökéletesebb formája. Nem véletlen, hogy ez vált az újjászületés, a születés szimbólumává. Mint ahogyan nem véletlen az sem, hogy ez lett a Húsvét legjellegzetesebb szimbóluma is. Leggyakoribb, piros színének mágikus, védő erőt tulajdonítottak, egyes feltevések szerint Krisztus vérét jelképezi.

A téli időszak utáni első tojások általában Húsvét idején lettek, valószínűleg ennek az eredménye, hogy az emberek a tavasz érkezése feletti örömüket a tojások kifestésével, hímzésével fejezték ki.

   

A tojás misztériumát eleink is hasonlóképpen élték meg, mint jelenünk hagyományőrző lakosai. Az alábbiakban néhány, ezzel foglalkozó  írást olvashatnak korabeli lapjainkból.

„I N N E P L É S.

A’ Nowrous-e innep, vagy az év első napja perzsa-országban.

Martius 21-kének reggele, perzsa országnak ezen legvidámabb innepe, végre felderült — ‘igy ir Sir Köbért Kér Porter Perzsiából. Az innep eredetét ama híres Jemsheed királytól származtatják, kij a’ régi történetírók még fen levő töredékei szerint Noe-nak hatodik utódja, Perzsiának negyedik királya és Aoe unokájának Kaiomürnek nemzetségéből volt. Ezen Jemsheedet a’Perzsák legjobb törvényszerzőjének, hasznos mesterségek feltalálójának ’s legjelesb városaik építőjének tekintik; e’ mellett a’ hagyomány azt tartja felőle , hogy ő a’ királyi trónuson hét száz esztendeig ült volna.

A’jelen innepre következő eset ada okot. Midőn Jemsheed két esztendőt az évenkénti napforgás szerint’ polgárira és vallásira osztott, mihez még, hogy a’ kalendariom az esztendő részeivel megegyezzék , még egy szökő hónapot rendelt, ezeknek emlékezetére rendelte egyszersmind a’ Nowrouse-innepet, melly a’ nap esztendejének első napján tartatik.

…

A’ tisztelet és szeretet kinyilatkoztatása módja közé, mellyek ezen innep alkalmával történtek, leginkább a’festett vagy megaranyzott tojások tartoztak ; ez olly szokás, melly a’ görög hitet vallók közt még máig is divatozik. Arra is emlékezem, hogy ezen szokás ugyan azon időben északi angoly országnak több grófságaiban divatozott; de soha valódi okát ki nem tudhattam.

Az egyetlen hasonigaz vélemény az lehetne, hogy az arany tojások legrégibb időktől behozott szokásnál fogva a’ Keletieknél valamelly adó féle lehetett, mellyet különféle néposztályok innepi alkalommal uralkodójiknak ajándékul hoztak,’s hogy későbben, midőn a’ keresztényzet ezen világ részébe is elterjedett ’s a’ húsvéti innep megrendelteték, ezen szokás, melly előbb a’tisztelkedésnek és hódolásnak jele volt, symbolical jelentését elveszté, ’s csak puszta barátság bizonyításának tekintetett;“

(Honművész, 1834. 4. 3, 27. sz.)

„A húsvéti tojásokról

Szép és barátságos szokás az, hogy a húsvéti ünnep második napján mindkét nembeli ifjaink tarkára festett vagy művészileg kivakart tojásokkal ajándékozzák meg egymást s különösen nagy öröme telik ebben a kisebbeknek, kik először szabadulván a hosszú tél után a szobából ki, a szabad ég alatt keresik a húsvéti tojásokat, melyeket részökre az őket szeretők ingerkedő keze rejtett el. Mily öröm, ha az óvatosan eldugott tojások egyenkint jőnek napfényre, mily dicsőség ez a boldogságban úszó gyermekeknek!

 ….

A tojás-ajándékoknak időnkinti osztogatása keleti szokás és az ős időkből származik. Némely régiség-búvárok eredetét egészen a „phöniciaikig“ akarják fölvinni, kik az istenséget tojás alakjában imádták, s az emberi nemet egy tojásból származottnak hitték, melyet az éjszaka, — hitök szerint minden dolgok szülő-anyja — hozott létre. A tojásnak hasonló jelentőségét találjuk a többi ázsiai vallásokban is; mint a „chaos“ jelvénye tekintetett s azért mint a létező dolgok szülő-anyja tiszteltetett.

Eme hitnek megfelel egy régi indus kép, mely különösségénél fogva Londonban őriztetik. E képen a teremtés van ábrázolva és pedig a teremtő egy tojást tart kezében, mely meg van törve s benne élő lények láthatók. Az ember már kilépett a burokból s a tojás héjján a jó és rósz szellem között áll, mely utóbbi szarvakkal van festve s egészen oly alak, mint a milyennek szokták a képírók képzelni az ördögöt.

Persiában az újév, apersák legnagyobb ünnepe, épen az időtájra esik, mint a mi „húsvétunk, miután Djebaddiu szultán, ki a persák évkönyvét készité, az év kezdetét a tavaszi nap-éjegyenre határozta.

….

Az ajándékok között, melyek e napon szétosztatnak, nagy szerepet játszanak a megfestett s megaranyozott tojások, közönségesen s legtöbbnyire aranynyal vannak bevonva s négyfelől a király vagy szultán meglehetősen hű arczképével ellátva; s ezek igen becses ajándékok, mert darabját 3—4, sőt több aranynyal is megfizetik. A szultán is osztat ki e napon négy—ötszáz ily tojást „serail“-jában. …

A tojásnak pogány és zsidó allegóriája—úgy látszik — nem volt minden befolyás nélkül a keresztények nézeteire s hitére; — jóllehet ugyanis a középkorban általános szokás volt a tojásoknak újév s husvétkori ajándékozása, de mégis nem minden mellékes czél nélkül történt ez. Azt hitték ugyanis, hogy a varázslók s boszorkányok örömest írják fel a tojáshéjjakra ördögi mesterségüket, hogy ezáltal a békés s semmit nem sejtő szerény lakokba szerencsétlenséget vigyenek. Ama szokás, hogy minden megevett tojásnak héjját összetörték, s ama babona, hogy eme elővigyázat elmulasztása szerencsétlenséget hoz, a varázslók s boszoirányoktóli félelemben gyökeredzik.

Az újabb kor, mely a múlt századok babonás s vak hitétől lépésről lépésre távozik, megtartotta ugyan a piros tojások használatát mint egy szép s vidám szokást, anélkül azonban, hogy annak valami mélyebb jelentőséget tulajdonítana.

A húsvéti tojások lassankint inkább fényüzési czik kekké váltak, melyek csak a tojás alakját tartják meg, különben pedig czukorból, porczellánból s más anyagból, sőt Oroszhonban drága érezböl állanak, s valódi műremekek.

Csak hazánkban, s ennek is csak egy részében, melyet „magyar Helvétiának“ neveznek, s hová a fényűzés nem hatott még be oly mélyen, maradt meg a húsvéti tojás eredeti minőségében, s pirosra vagy barnára festve, késsel reávakart magyar versekkel a szerelmes leánykák által szivök választottjának a húsvéti — ott nagyban divó — megöntés után egyegy édes csók kíséretében emlékül adatik.

Nekem sohasem volt birtokomban egy sem, mert hisz még akkor egy arasznyi gyermek voltam, s csak idősebb környezetemtől hallottam, hogy miként jutottak tojásaik birtokába! Igen, igen, arra használtatnak ott a húsvéti tojások, hogy két szerető szív emléket bírjon egymástól!”

 (Csáthy Géza, Nefelejts, 1865. 4. 16., 16. sz.)

„…Legnehezebb a húsvéti piros tojás eredetét kifürkészni, annál inkább, mivel ezt a búvárok többféle forrásból származtatják. Némelyek a böjtből akarják e szokást lehozni. Mások a zsidóktól eredettnek tartják. A zsidók ugyanis az ő paschájok ünneplésekor keményre főzött tojást is föltálalnak, melyet különös szertartások közt költenek el; nem lehetetlen ennélfogva, hogy a húsvéti báránynyal együtt ez is átment a keresztényekhez. — Ismét mások római szokásnak tekintik, kiknél évenkint az úgynevezett tojástánczot vagy tojásfutást tartották.

Hajdan — igy ír egy német író — a pogányok ez évszakban tartották a circei játékokat vagy tojásjátékokat, midőn két tojásbálványuk tiszteletére a circus ovalisban (tojásalaku térségen) fából készült tojások közt versenyt futottak. A ludi circenses a római népjátékok közé tartoznak, melyekre az egyházi atyák nagy figyelemmel voltak. Fontossá tette azokat — igy mondják — már azon körülmény is, hogy a Dioscuroknak (Castor és Polluxnak) tiszteletére voltak szentelve.

Voltak ugyanis egyházi atyák, ki e két tojásistent, kik a mythologia szerint mint ikrek a halhatatlanságban osztozván, félévig a mennyben, félévig az alvilágban tartózkodtak, Krisztushoz hasonlították. Azonkívül még egy körülményt kell itt megemlíteni.

Macrobius szerint a circei játékoknál a tojásfutást sajátságos jelenet előzte meg. Egy családapa az egyik pályán egy rabszolgát vesszőzve kergetett végig s utoljára a pelengérhez kötötte, mit aztán könnyen alkalmaztak Krisztus szenvedésére.

Éj — a mi különös — hazánk felső vidékein, nevezetesen Pozsony, Nyitra, Trencsén megyékben, most is szokásban van, hogy húsvéthétfőn az ifjak a leányokat, másnap pedig a leányok az ifjakat a szokásos locsolás után vékony vesszőkből font, és szalagokkal diszitett korbácscsal, néha ugyan csak tréfásan, de néha elég érzékenyen megverik, és ezután következik a piros tojás-ajándék.

Mi rokon ez ismét a circei játékok szokásával. Az emlitett vidékeken azt tartják, hogy a vessző-korbácscsal Pilátust verik meg.”

(—i —s, A Kereszténység ünnepei, A Húsvét, Vasárnapi Újság, 1867. 1985.o.)

„A húsvéti tojások ajándékozása a keresztény világban általánosan bevett szokás, mely ősrégi időkből származik. Ez egyike azon symbolikus s bizonyos rejtelmes eszmén alapuló hagyományoknak, melyeknek jelentése ha nem is teljesen ismeretlen, de legalább is kétséges.

Közönséges magyarázata es. A tojás a reménység symboluma, s e reménység abban áll, hogy a tojásban rejlő ébredő-lény a világra jövend, vagyis azon érzelem, mely a húsvéti ünnepen, Krisztus feltámadásának évfordulóján, bennünk felébred, a mi jövendő feltámadásunk reménye, s a húsvéti tojások ajándékozása, mint ez a régibb időkben majdnem mindenütt dívott, s jelenleg is sok helyütt a rokonok s barátok között szokásos, mintegy ezen vallásos hit zálogául szolgál.

A középkorban a tanulók, a város fiatalsága s a papsággal, a húsvéti ünnep előestéjén, harangzúgás, dobpergés s vidám zaj között, felczifrázott zászlóikat magasan lobogtatva sereglettek össze valamely köztéren, s innen ünnepélyes menetben vonultak a főtemplom elé, dicsénekeket zengve, mire a városban szétoszlottak, hogy húsvéti tojásokat gyűjtsenek.

E légi szokás, különösen Francziaországban, sokáig dívott; de utóbb egyházi szertartás nélkül, XIV. és XV. Lajos alatt, a sz. mise után aranyozott tojásokkal telt kosarakat vittek a király termeibe, hol ő felsége azokat udvari népe közt kiosztá.

A húsvéti tojások közönségesen színesek valának, leginkább sárgák, pirosak s ibolyaszínűek; ez azonban csak a polgárság és a nép által használtakról áll; mert a főrangúak s gazdagok nem elégedtek meg az egyszerű színezéssel, hanem azok a tojások, melyekkel ők egymást megajándékozák, valóságos műdarabok voltak; jeles festők ecsetei díszítették fel azokat oly tárgyakkal, melyek a megajándékozandók korának, állásának s ízlésének megfeleltek.

Hogy igazi művészek is ráadták fejüket e hiábavaló munkára, ezen nem fogunk csodálkozni, ha tudjuk, hogy még a híres Watteau is az udvar hölgyei számára legyezőket festett. A versailles-i palota könyvtárának régiség- gyűjteményében, még ma is, két ily, igen finom festményekkel díszített tojás látható, melyek egykoron Victoire asszony, XV. Lajos leányának tulajdonai valának.

Oroszországban is szokásos egymást húsvéti tojásokkal megajándékozni, s e szokásnak mindenki hódol a cártól kezdve le a koldusig. A nép csak közönséges színezett tojásokat használ; az előkelőbbek azonban ott is valóságos műtermékekkel kedveskednek egymásnak. Az ajándékozás alkalmával az ajándékozó a következő szavakat mondja : „Jézus Krisztus feltámadt halottaiból“, mire a megajándékozott igy felel : ,,Hiszem, hogy feltámadt.“

Belgiumban is régóta dívik e szokás, s némely tartományában a fiatalok virágvasárnapon virágcsokrot kapnak aráiktól, kiknek aztán viszonzásul a hus véti ünnepen színesre festett s felírásokkal ékített tojásokat kötelesek ajándékozni.

Németországban a gyermekeket ajándékozzák meg tarkaszínü tojásokkal, míg a felnőttek között dívó ajándékozások legfelebb csak a tojás jelképies jelentőségével bírnak.

Hogy nálunk is országszerte dívik a húsvéti piros tojások ajándékozása, talán fölösleges mondani. Mi is az Üdvözítő feltámadásának emléke- s jövendő feltámadásunkban való hitünk jelképéül adjuk azokat egymásnak.”

(Pesti Hírlap, 1879. 4. 13., 102. sz.)

Válogatta: Puntigán József