A 19. századi fürdőéletről Gömörben a Gömör-Kishonti Múzeumban

A fürdőzésről egy eleven emlék él bennem gyermekkoromból:

„- Rozi, elmennék Istvánnal vasárnap Várgedére. Beülnénk egy cseppet a kádba. – mondta a nagyapám pipázás közben a nagymamámnak. – Csak ne menjen Maga sehova, a jányék építkeznek, kell a pénz. A gyereknek meg ne nyomkodja a pipát a szájába. A múltkor is okádott.”

Rimaszombatban a Gömör-Kishonti Múzeumban kiállítás nyílt, Fürdőélet a 19. századi Gömörben címmel. A kiállítást Oľga Bodorová, a múzeum igazgatója nyitotta meg. Kurátora Kerényi Éva történész, aki egyben a téma feldolgozója volt könyv formájában is.

   

A víz, mint éltető elem már a rómaiak óta ismertté vált a Kárpát-medencében. Az emberek ismerték a szent forrásokat, vizüknek gyógyhatást és csodákat művelő hatást tulajdonítottak. Mária Terézia idejétől kezdve aztán a fürdőzés rendszerezett, államilag szabályozott lett. Összeírták az ásványvíz forrásokat, elkészítették azok vegyelemzését.

A 19. században a fürdőzés már nemcsak a tisztálkodást és a gyógyulást jelentette, hanem a szabadidő kellemes eltöltését, pihenést, szórakozást és nyaralást is. A mai Szlovákia területe ebből a szempontból Magyarország egyik leggazdagabb régiójának számított és a 19 század utolsó harmadjára tömeges fürdőjárás jellemezte.

Gömör-Kishont vármegye ásványvizei és fürdői is feltünedeztek már a 19. század második felében. Mintegy 40 savanyúvíz-forrás, hévízforrás, hideg és meleg gyógyvíz tört fel, fürdői a század regionális művelődéstörténetének kulcsfontosságú szinterei voltak.

A kiállítás anyagában nyolc fürdővel találkozunk: Rozsnyó-fürdő, Nagyrőce, Dobsina, Jolsva, Lévárt, Csíz, Várgede, Ajnácskő. Ezek közül hét gyógyvizes fürdő, míg Dobsina klimatikus gyógyhelynek számított, magaslati levegője, de elsősorban a Világörökség részét képező, népszerű jégbarlangja révén.

Gömör fürdőit leginkább a helyi lakosság látogatta. Ennek oka a fürdők korszerűtlenségében rejlett, amelyek ugyanakkor ebben az állapotukban a lakosság többségének tökéletesen megfeleltek a használati célra. Csíz kivételével az egyetlen közös tényezőjük az volt, hogy kiváló természeti adottságaik ellenére alacsony infrastruktúrájuk, gyér beruházásuk, hiányzó jövőképük és minimális látogatottságuk miatt „parasztfürdőkként” vonultak be a hazai fürdőtörténelembe.

Nagyrőce, Jolsva forrásai a termálvizek kategóriájába voltak sorolva. Mindkét fürdő a helyi polgárság társas életének fóruma volt. Csúzt, köszvényt, izületi és idegbajokat gyógyítottak. Jolsva fürdője 1918 után, Nagyrőce 1945 után elvesztette ásványvíz jellegét, a fürdőépületek ma még láthatók.

Rozsnyó-fürdő a püspöki székvárostól mintegy tizenöt percnyi sétára feküdt. Több vasszulfátos forrása és klímája légúti panaszokra, mozgásszervi megbetegedésekre, idült gyulladások és várszegénység ellen használt. A második világháború után a fürdő pusztulni kezdett.

Lévárt község eleve a latin lavare (mosdani) szóból származtatja a nevét. Két forrása volt, a Szent Antal hőforrás, amely reumás bántalmak ellen szolgált, illetve a sziklaforrás, amelyet a környék népe szemgyógyító vízként használt. Lévárt-fürdő az 1970-es években az államosításnak köszönhetően szűnt meg funkcióját teljesíteni.

Várgede fürdője a Gedő-vár romjai alatt, a Gortva patak völgyében helyezkedik el. Földes-vasas savanyú ásványvizét 1905-től Valéria néven palackozták is. A századforduló éveiben a fürdőnek kedvezett a vasút közelsége. Rimaszombatból, a megyeszékhelyről induló rendszeres vonat összeköttetés miatt a polgárság közkedvelt nyári kiránduló és szórakozó helyévé vált, az Anna-báloktól kezdve a vármegyei orvos gyűlésekig. Köszvény és reuma ellen a vidék földművelő népe is gyakorta látogatta, főleg gőzfürdője miatt. Üzemeltetése a rendszerváltás után szűnt meg.

Ajnácskő fürdője Gömör déli szegletében terült el, mocsaras, ingoványos területen, a Gortva völgyében. Vizét a reformkorban vegyelemezték, azóta a 10-12 fokos kénes ásványvíz (népnyelven csevicze) a legjobb hírnévnek örvendett a vidéken. Főleg bőrbántalmakban, emésztési zavarokban, vérszegénységben, női problémákra, vesebetegségben és reumában szenvedőknek jelentett gyógyírt. Három forrása ismert: Kemény, Szécsényi és Kovács. Vizét leginkább fürdésre használták.

A szerény fürdő fénykorát a kiegyezés első évtizedeiben élte. Mivel Kemény Gábor (1830-1888) miniszter tulajdonában lévén, amolyan nyári magánbirtokként funkcionált, a szomszédos vármegyék úri társadalmának találkozó- és szórakozóhelyévé vált. Tompa Mihály költő és felesége is gyógykezeltette itt magát. Olcsósága miatt a környék parasztsága előszeretettel kereste fel. Tulajdonosa halála után, akit itt temettek el, 1888-tól a fürdő hanyatlásnak indult, majd a századforduló éveiben végleg bezárta kapuit. Épületeit lerombolták, területe libalegelőként szolgált.

A kiállítás a legnagyobb teret Csíz-fürdő bemutatásának szentelte. Története 1862-ben kezdődött, amikor egy parasztgazda jódos-sós forrásra bukkant a telkén kútásás során. A következő évben a Themis-forrás már nemzetközi hírnévre tett szert, a következőkben több sikeres kútfúrást is végeztek. És mivel jód-brómos vize európai szinten is a leghatásosabbnak bizonyult, a magyar királyi hatóságok rövid idő alatt az „ásványvizek” rangjára emelték és palackozni kezdték.

Adottságainak köszönhetően Csíz a századforduló éveiben virágzó, korszerű fürdőteleppé avanzsált. Főleg mirigybajok, reuma, csont- és izületi bajok, nemi betegségek, bőrbajok és idegbántalmak miatt látogatták. A polgárság mellett az egyház, a honvédelem, illetve az arisztokrácia köreiből is számíthatott látogatókra a jónevű fürdő. Legendás főorvosát, Pazár Andort, akinek beteg gyermekek befogadására saját szanatóriuma is működött a telepen, a király egészségügyi tanácsosi ranggal ruházta fel.

Gömör területén tulajdonképpen az egyedüli, ma is működő fürdő. Az 1970-es évektől kezdve fejlesztésnek indult, modern fürdőkomplexummá építették ki, amit egy további fejlesztés követett a rendszerváltás után. Új gazdái megőrizték a fürdő eredeti kapacitását és irányultságát is, így ma is Szlovákia rangos fürdői közé tartozik.

Kerényi Éva kurátor előadásán látszott szakértelme és a téma iránti elhivatottsága, így a tárlat megnyitója kellemes szórakozást nyújtott a közönségnek. Az érdeklődők szeptember 30-ig látogathatják.

Mede Géza

A képek a szerző felvételei