„Az elmúlt 99 év nemzetből néppé, lakosokká silányított bennünket!”

A felső-csallóközi település egykori községházának udvarán gyermekektől a kisiskolásokon, fiatalokon át a családokig és a szépkorúakig minden korosztály összegyűlt, hogy együtt emlékezzenek meg az 1920-as trianoni békediktátum aláírására.

A nemzeti történelmünk leggyászosabb napján egybegyűlteket Hervay Rozália, Nagyszombat Megye Önkormányzatának és Nagyszarva önkormányzatnak képviselője köszöntötte. Rámutatott arra, hogy egykor az önzés és a politikai téveszmék vezérelte vezetők taszították üldöztetésbe, szolgasorba, mai napig tartó másodrendűségbe a magyar nemzet harmadát. A képviselőnő hangsúlyozta, hogy mindez a közösség „ébredéséhez” vezet(ett), ami összekovácsolódást teremt(ett). Méghozzá politikum nélkül.

   

A szónok kitért arra is, hogy bár egykor, a 99 éve Nagy-Magyarországról leszakadt részeket a megmaradás bástyaiként építgették, Felvidéken mégis megoszlott a magyarság, veszítve ezzel erejéből. Hozzátette, hogy a felvidéki politikában 2009-től már „nem a felvidéki magyar közösség képviselete a fontos.” A képviselőnő alátámasztotta, hogy mindezt a nagyszarvai magyar alapiskola védelmében harcolók is megtapasztalták.

A megemlékezés Lentulay István helyi önkormányzati képviselő kezdeményezésére jött létre, aki a történelmi vármegyékből gyűjtött össze földet az összetartozás fájának elültetéséhez. Felemelő pillanat volt, amikor László Zoltán Nagyszarva polgármestere és Lentulay István főszervező elhelyezték a facsemetét, mely idővel a községben ereszt gyökeret. A fa gyökerei alá a jövő nemzedéke „számára” címzett levélüzenetet is elhelyeztek.

„…Legyen ez a fa az összetartozás jelképe: úgy a magyarságé, mint községünk lakóié… Hűs árnyával szolgáljon századokon át, váljék generációk találkozóhelyévé, a magyar szó és kultúra továbbadásának helyszínévé„ – olvasható az okiratban, amelynek szavait Lentulay Orsolya, a helyi alapiskola tanulója hangzotatott el.

A jelenlévőkkel Fehér István, a komáromi Selye János Gimnázium tanára osztotta meg emlékbeszédét, buzdító gondolatait. A gimnáziumi tanár nyomatékosította, hogy „Ez a 99 év nemzetből néppé, lakosokká silányított bennünket!„ Szónoklata, miszerint bele kell-e nyugodni az akkori igazságtalan területrendezésbe, vagy más országokról példát véve harcolni kell, láthatóan elgondolkodtatta a jelenlévőket.

Fehér István hangot adott a magyarságot érő, elképesztő dolgokkal kapcsolatos elkeseredettségének. Erre az egyik példa, amikor gyásznapon táncházzal ünnepelnek.

A szónok saját szülőföldjén 21. századi hontalan földönfutónak nevezve önmagát feltette a kérdést: „Ugyanaz a sors jutott nekem és még néhány bátor sorstársamnak, mint amit szüleink és nagyszüleink éltek át az akkori Csehszlovákiában a deportálások és kényszer kitelepítések ideje alatt?”

Válaszában kifejtette az indokot is, miszerint „a felvidéki magyarok egy része egy összelopott országocska hivatalnokai, politikusai előtt is magyar, magyar állampolgár mert lenni.” Arra biztatott mindenkit, hogy bár magyar az, akinek 1920. június negyedikének gyalázata fáj, de az akarat tettek nélkül mit sem ér.

A június 4-i megemlékezést megható pillanatok jellemezték. Felcsendült a világ magyarságát körülölelő dal is: „…Megtanulom, megőrzöm, tanítom, továbbadom, a szüleim nyelvét a gyerekeim hangján elkopni nem hagyom…”

Könnyfakasztó volt, ahogy Gyulai István Örökségünk c. szerzeményét a Vadrózsa népdalkör és a helyi alapiskola napközisei együtt énekelték. Az identitáserősítő kísérőműsorban többek között fellépett Kovács Koppány, a Varkocs zenekar és Magyarics Béla is. Mindezt kiegészítve Vaczulka Júlia Viktória Juhász Gyula Trianon c. költeményét is elszavalta.

Méltóságteljes emlékezést tartottak a magyar alapiskoláért harcoló községben, mely példaértékűnek minősül…

Lentulay István főszervező a Körkép.sk-nak elmondta, hogy a Nagyszarván elültetett összetartozás fájának ötlete, mely a történelmi vármegyék földjébe került, onnan eredeteztethető, hogy a népünk múltja, magyarságunk ereje kezd feledésbe merülni, ezáltal meggyengül a magyarságtudat.

„A trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójára egy emlékmű megépítését tervezem, amihez magyarlakta településekről hozok téglákat. Ezt megelőzően idén a 64 történelmi vármegyéből hozott földbe ültettük ezt a facsemetét, hiszen egykor a friss uralkodó is olyan dombra lovagolt fel, ahova minden részről vittek földet.  Emellett, nem szeretném, ha a nagyszarvaiak közösségét újra a széthúzás jellemezné, hiszen a helyi alapiskola körüli dolgok felrázták őket, s tudatosították, hogy összefogásban rejlik az erő, és Felvidéken is él az érdekérvényesítés.”

– részletezte.

Kérdésünkre, miszerint a kezdeményezéssel ötletgazdaként milyen üzenetet címez a felvidéki magyarságnak így válaszolt:

„Üzenetem talán Szabó Dezső szavaival kezdeném: minden magyar felelős minden magyarért. S ne feledjük, hogy a magyarság egy és oszthatatlan! Célom a nemzeti közösség összetartozásának szilárdítása mellett az, hogy népünk ne feledje a magyar történelem olykor zivataros, de mindenkor tanító múltját.”

Laky Erzsébet

Fotók: Szitás Zoltán