Bakelit-sztorik 16 – Illések és pofonok

Ötvenedik születésnapját ünnepli a beatzene szent gráljaként számon tartott Illés album, mely tobzódó színeivel és hangulataival, műfaji sokszínűségével s politikai töltetű szövegeivel tökéletesen visszaadja a 60-as évek hangulatát. A Szörényi-Bródy szerzőpáros egyik kimagasló pillanata ez az album, mely a Beatles Bors őrmesterének méltó, magyarországi kistestvéreként is felfogható.

Egy kiváló koncept albumról van szó, melyben minden dal a helyén van, megfelelő módon s megfelelő időben csendül fel, hogy nagykorúvá nyilvánítsa az együttest. Az együttest, mely korábbi legendás sikereit tovább fűzve eme koronggal egyszer s mindenkorra beírta magát a halhatatlanok táborába. Hölgyeim és Uraim: Illések és Pofonok.

Illésék 1969-ben

   

1969, a beatzene aranykora. Máig legendás és feledhetetlen együtteseink karrierjének legfontosabb időszaka, melynek termékei változatlan frissességgel bírnak napjainkban is. Ekkor jelent meg a Metro első nagylemeze, az Omega fantasztikus 10 000 lépése és az Illés rögtön két albummal is kedveskedett közönségének.

Az első a Nehéz az út című remek korong, mely valójában korábbi, kislemezen megjelent dalaiknak gyűjteménye, 4 vadonatúj dallal vegyítve, majd szeptemberben megjelent harmadik stúdióalbumok, mely egy jól megszerkesztett, kísérletező, sokszínű zenei produktum lett. Bródy mindig is jól értett ahhoz, hogyan öltöztesse rendszerkritikus gondolatait úgy szavakba, hogy azok átmenjenek a cenzorok rostáján. Nem mindenki olvasott a sorok közt.

Az album dalai reflektálnak a kor politikai, társadalmi hangulatára és kérdéseire. A Lehetett volna című dal látszólag ártatlan népzeneisége mögött politikai tartalom húzódik meg, mely tartalomnak legerőteljesebb példája az albumzáró Nem akarok állni című szerzemény, mely egyértelműen a rendszert és annak hű embereit, fenntartóit gúnyolja. Az olyan dalok pedig mint a Reklám úr vagy A kugli a társadalomról, a köznap embereiről szólnak.

A lemez politikai, társadalmi töltete miatt noha komoly mondanivalóval szembesít bennünket, mégsem érezzük ólomsúlyúnak és zavarónak, mert szerzői bámulatosan komponálták meg: a komolyabb dalokat remekül ellensúlyozzák a könnyed slágerek, mint amilyen a Sárika című Szörényi Szabolcs-Bródy János szerzemény is.

Az album gazdag szín és műfajkavalkád, amely mindamainapig változatlanul megállja a helyét, hirdetve a magyar beat nagyságát.

Már a lemezborító is magával ragadó, s jól szemlélteti a sokszínű tartalmat. Maga a tasak egyébként szimpla és kinyitható formában is megjelent, miképp a lemez is előbb mono majd sztereó változatban.

A lemezindító dalnál megfelelőbbet keresve sem lehetne találni: az Újra itt van című bohókás, játékos szerzemény tökéletes prológusa ennek a korszakalkotó lemeznek. Valóban kicsit a Bors őrmester inditó dalát juttatja eszünkbe mind a hangszereket mind az együttes adott produktumát bemutató mivolta miatt.

A dalt Illés Lajos Lehetett volna című szerzeménye követi, mely népies motívumokra épül, mind dallamvilágát mind szövegét illetően. Látszólag ártatlan dal, ám a háttérben komolyabb politikai tartalom húzódik meg: Mi lehetett volna, ha nem fojtják el a prágai tavaszt? Mi lehetett volna nagyobb szabadság mellett?

A kugli című délszláv zenei motívumokra építő kurta dal az egyszerű emberek munkás hétköznapjainak feldolgozása: miként szabadítja fel őket az éjszaka lánya és a szesz bódulata, s miként aggódik értük az asszony odahaza.

A dal utolsó hangjai végül a soron következő rövid pszichedelikus daltöredékbe fonódnak bele, mely egyetlen zongorával van előadva, s mely szerzemény tökéletesen megállná a helyét a nagy nyugati zenekarok lemezein is. Címe: Esténként, emlékszem. Mintha csak Paul Mccartney dúdolná ezt a Beatles valamelyik akkori lemezén.

A dal egy ajtócsengő zajaival ér véget, majd a Történet M-ről című Illés klasszikus haragos gitárrifje csendül fel. Remek kis dal, jó kis Illés-rock. A dal szerepelt a Bűbájosok című filmben is.

A lemez egyik legérdekesebb dala a Beérkezett levelekre válaszolva, mely citerával előadott, amolyan népi köntösbe foglalt valódi válaszadás a különböző rajongói és kritikus hangvételű levelekre. A dal emlékeztet a Beatles George Harrison és India inspirálta dalaira, melyekben felhangzik a misztikus keleti hangszer, a szitár. Szörényiék a szitár helyett ugyan citerát alkalmaztak, ám a hatás majdhogynem ugyanolyan.

A lemezoldal vége felé közeledve a Keresem a szót című klasszikus simogatja a fülünket. A dalban felhangzó hangszer, amely a fő motívumot viszi, bármi meglepő is: gitár, egy nagyon jól, nagyon feszesre hangolt gitár, mely a szitárzenét juttatja eszünkbe. A dal 2 évvel korábban már megjelent Koncz Zsuzsa előadásában, az a változat azonban kevésbé volt komoly és kiforrott. Az Illés-produktum azonban máig kedvelt dala az együttesnek. A lemezzáró nóta az Igérd meg, mely sajátos vokáljával hagy bennünk mély nyomot.

A második oldal a Téged vár című dallal indul, amely sokféleképpen értelmezhető. Úgyis, mint ártatlan, utazásra csabító félig-meddig country nóta, s úgy is, mint az ország elhagyására, szökésre, disszidálásra buzdító alkotás. A cenzor elvtársak figyelmét talán elkerülte ez az értelmezési lehetőség, a dal ugyanis megjelenhetett.

Akkoriban egyébként a zenére nem igazán figyeltek a cenzorok, csak a szövegek kötötték le figyelmüket, és sok esetben, ha nem is tiltották be azokat, ara kényszerítettek a szerzőt, hogy írja át és tegyék rendszerbarátabbá.

A soron következő Reklám úr nagy kedvencem a korongról, olyan témáról ír egyszerűen és frappánsan, ami napjainkban egyre fojtogatóbb: „Barátom, Reklám úr ügyesen kábít”.

Az Oh, kisleány egy régi világ hangzását és atmoszféráját hozza vissza, nem is olyan ártatlan szöveggel, mint amilyennek elsőre tűnik, remekül fellazítja azonban a lemez hangulatát. Jól funkcionál a komolyabb dalok közötti töltelékként.

Pásztory Zoli is lehetőséget kapott, hogy megmutassa magát az albumon, az ő nevéhez kötődik a Meleghengersor című dobszóló, mely szokatlan kompozíciónak számot az akkori magyar beatlemezek dalai közt. A Lusta vagyok egy laza és mókás dal, mely szintén a két háború közti Magyarország zenei életérzését adja vissza. A felhőtlen alkotást aztán a citera gyönyörű hangja, és egy szívhez szóló népies melódia töri meg: a sorkatonai szolgálat két éve számos szerelmespárt szakított el egymástól, akik vagy vártak vagy nem vártak egymásra, Erről szól a dal.

A lemezzáró komoly kinyilatkoztatás előtt még egy könnyed sláger vár ránk, a kedves butus lánykáról, Sárikáról szóló dal. S a korong záróakkordja a Nem akarok állni, mely önmagában elég lett volna ahhoz, hogy betiltsák a lemezt. Figyeljék csak:

Az Illések és pofonok a valaha volt egyik legkreatívabb magyar együttes magnum opusa, (bár a fehér albumukat én jobban kedvelem). Az album mérföldkő volt az Illés munkásságában, egy új irány kezdetét jelentette, egy irányét melynek köszönhetően legendává lett az együttes. Sajnálatos módon azonban ideiglenesen elhallgattatták őket egy angliai, BBC-s interjú során tett kijelentésük miatt, így egy éven át csak vidéken koncertezhettek – így lettek ők a vidék legjobb zenekara – és 1970-ben lemezük sem jelenhetett meg. Annál erőteljesebb lett végül Human Rights című sorlemezük.

Az Illések és pofonok egy napot sem öregedett az idők során: ugyanolyan friss, lendületes és élvezhető, tartalmas zene, mint megjelenése idejében, abban a legendás 69-es évben.

S az érdeklődőknek, íme a teljes album, néhány bónuszdallal. Jó hallgatást kívánok:

Kerepesi Igor

Képek: google

A borítóképen az Illés zenekar látható 1967-ben.