Berta, Bettina
  • HUF: 345.07
  • USD: 1.19
  • 22 °C
  • 33 °C
Kultúra

Húsvét 3. vasárnapja: “Ha meg tudom nyitni a szívemet, ha ki tudom mondani azt, ami bánt, ha meg tudom hallgatni Jézust, ő ismét lángra lobbantja szívemet, élővé teszi reményemet, megerősíti hitemet.”

Biró Sándor nyárasdi plébániai kormányzó gondolatai

Nyitókép: blog.xfree.hu

 

A koronavírus-járvány miatt a hívek nem tudnak fizikailag részt venni a szentmisén. A Körkép.sk így minden hét vasárnapján lelkiatyák elmélkedéseit osztja meg az olvasókkal.

 

Hirdetés(x)

Húsvét 3. vasárnapján Biró Sándor, a Nyárasdi plébánia kormányzójának gondolatait jelentetjük meg. A plébániai kormányzó figyelmet fordít arra, hogy a hívek, érdeklődők ne maradjanak lelki táplálék nélkül, amit az általuk működtetett Nyárasdi katolikus plébánia közösségi oldalán oszt meg. (Az oldal elérhető ITT.)

 

(Fotó: Kálmán Roland)

 

 

Krisztusban szeretett testvéreim!

 

Jézus földi életének a vége gyalázatos halál. Követői számára szomorúságot, csalódást, reményvesztettséget hozott. Természetesen többféle reagálással találkozunk. Van, aki bezárkózik, van, aki a sírhoz megy, hogy kisírja magát, van, aki magányba vonul, van, aki kilép a helyzetből és eltávozik. Mindegyikük valahol mégis nyitottá válik a Feltámadottal való találkozásra.

Az emmauszi tanítványok reményvesztetten bandukolnak, egyetlen vágyuk, hogy minél távolabb kerüljenek a fájó esemény helyszínétől. Ugyanakkor az eseményekről beszélgetnek. Megfogalmazzák, mi fáj igazán, miben reméltek. A hozzájuk csatlakozó idegen kérdése még inkább erre buzdítja őket.

 

 

(Fotó: archív)

 

Jézus megmutatja, hogyan közeledjünk a reményvesztett emberhez: meghallgatni, mellé állni, elkísérni, mondani neki valamit. A sorrend fontos, nem felcserélhető.

Van-e emberem, aki meghallgat, aki mellém áll? Tudok-e ilyen embere lenni a mellettem élőnek?

A két tanítvány szíve lángra lobban az idegent hallgatva. Miért lobbant lángra? Mert megnyitották, mert volt, aki meghallgatta bánatukat, és akkor válaszolt, amikor már befogadók voltak. Hányszor fordul elő kapcsolatainkban, hogy hamarabb kezdünk beszélni, mint kellene! Milyen sokszor nem tudjuk meghallgatni a másikat! Sokszor erőfeszítés, önuralom szükséges, hogy ne kezdjem el idő előtt mondani a magamét. Gondoljunk vissza olyan alkalomra, amikor sikerült! Milyen örömet adhatott nekem is, a másiknak is!

 

(Kép: skata.blog.hu)

 

A két tanítvány, lángoló szívvel, azonnal visszaindul. Ez a belső tűz nem hagy nyugodni, ezt az élményt meg kell osztani a többiekkel. Ha ég bennem ez a tűz, én is útnak indulok, én is el szeretném mondani másoknak.

 

Jézus utánunk jön, mellénk szegődik újra és újra. Ha meg tudom nyitni a szívemet, ha ki tudom mondani azt, ami bánt, ha meg tudom hallgatni Jézust, ő ismét lángra lobbantja szívemet, élővé teszi reményemet, megerősíti hitemet. Ezzel az élő reménnyel, lángoló hittel induljunk a következő hétköznapokra!

Az emmauszi tanítványok imája:

 

Köszönjük, Urunk,
hogy feltártad számunkra az Írásokat,
és megnyitottad szemeinket jelenléted misztériumára.
Hálát adunk, hogy a kenyértörésben felismertünk,
és hogy lángolhatott szívünk, miközben beszéltél hozzánk.
Felismertük,
hogy csak közösségben lehetünk a tieid,
csak együtt járhatunk a te utadon.
Az Eucharisztia ebben forrásunk és bátorítónk.
Föltámadt Jézus!
Te legyél erőnk,
ha reményt vesztve újra elcsüggednénk!
Te járj velünk,
ha társtalanok vagyunk!
Te jelenj meg köztünk, ha hiányodat érezzük!
Táplálj önmagaddal,
hogy belőled és általad éljünk!
Forrassz minket egy testté,
hogy a közösség kovászai lehessünk! Amen.

 

Húsvét harmadik vasárnapján az emmauszi tanítványokról hallhatunk: a történet, amelyet mindannyian el tudunk képzelni, és amely valahol rólunk is szól. Csak egy gondolat az emmauszi tanítványokról, akik nem ismerik fel a mellettük lépkedő Jézust.

 

Az emmauszi tanítványok és Jézus találkozása az egyik legismertebb történet a feltámadást követően. Két szomorúan ballagó zarándok, akik a szent napokat követően Jeruzsálemből a mintegy 12 kilométerre található Emmauszba mennek haza, letargikus hangulatban. Akit Messiásnak tartottak, halott: legalábbis szerintük.  A történetet mindannyian tudjuk: Jézus melléjük szegődik, majd hosszasan magyarázza nekik saját szenvedésének okait, úgyhogy közben a két tanítvány nem ismeri fel.

 

A közösen elköltött vacsoránál azonban  – nagycsütörtök után –  ismét megáldotta, és megtörte a kenyeret, majd e két tanítványának adta, akik ebben a pillanatban felismerik.  Jézus ekkor eltűnik, a tanítványok pedig a két órára lévő Jeruzsálembe szaladnak, dacolva a sötétségtől és a veszélyektől, hogy elmondják az örömhírt: a Mester él!

 

(Fotó: archív)

 

De vajon nem ismerünk-e magunkra az emmauszi tanítványok személyében? Mi, akik dühösen és csalódottan keressük Istent az életünkben, mi akik elhagyatottnak érezzük magunkat, akik megkérdőjelezzük a szavait, sőt néha a létezését is. Úgy, hogy közben végig ott van mellettünk, csak képtelenek vagyunk felismerni. Mi, akik megkerülnénk a világot Istenért, hogy megtaláljuk, holott ott áll végig mögöttünk. 

 

Az emmauszi tanítványok kifejezik azt a szomorúságot és letörtséget, amelyet mi is gyakran érzünk, amikor megkérdőjelezzük Istent. Amikor úgy érezzük, hogy cserbenhagy bennünket, amikor a kísértés legyőz, és teljesen elbizonytalanodunk. De ennél a bizonytalanságnál is sokkal erősebb Jézus döbbenetes alázata: ahogyan elmagyarázza nekik a kereszthalál értelmét és fontosságát, ahogyan szeretettel és teljesen egyenrangú társként kezelve beavatja őket  a Szentírás folytonosságába. Nem hagyja el azokat, akik elhagyták őt, nem csalódik azokban, akik benne tévedésből csalódtak. Igazi pásztor, aki az elkallódó bárányok után megy.

 

Adventi pillanatkép Nyárasdon (Fotó: archívum)

 

De vajon csak a hitetlenségben tudunk emmauszi tanítványok lenni, vagy a pozitív példájukat is tudjuk követni?  Vajon mi elindulnánk-e éjszaka árkon-bokron Jeruzsálembe, hogy az örömhírről beszámoljunk?  Mihez kezdünk, amikor újra és újra megbizonyosodunk, arról hogy van Valaki, aki a gondunkat viseli? Magánügynek tekintjük, vagy át akarjuk adni másoknak?

 

Nincs annál szomorúbb érzés, amikor azt érezzük, hogy Isten elhagyott bennünket, de ugyanakkor nincs felemelőbb annál, mint amikor rájövünk arra, hogy tévedtünk! Ne csak a megkérdőjelezésben legyünk “emmausziak”, hanem a felismerésben és a cselekvésben is!

 

(2020 Húsvét 3. vasárnapja, Ft. Biró Sándor gondolatai )

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket