A nyárasdi Bacsó Mátyás szívből énekel, örömmel zenél Angliában, és járványidőszakban „zeneszerző maratont” tart – (Nagyinterjú)

Szakmáját a szülőföldjén kezdte, a teljes kibontakozás azonban Angliában következett be. Szívbemarkoló zongorajáték, jellegzetes hangszín, barátságos egyéniség. Így jellemezhető az a csallóközi fiatalember, elhivatott zongorista, énekes, aki sosem tagadná le magyarságát. A nyárasdi származású Bacsó Mátyás tehetségét sokan ismerik és szeretik a Felvidéken. Zenéje gyógyír, mondhatni boldogságforrás az emberek számára.

Mátyást a brit koronavírusos helyzetről és az angolok járványügyi felkészültségéről is kérdeztük. Interjúnkban elmondja, hogy lehetőségként éli meg ezt az az időszakot és nyíltan beszél arról is, miképp vélekednek a művészekről Angliában. Vall arról is, hogy mit jelent számára Máté Péter művészete.

   

Hogy érzed magad Angliában (eltekintve most a koronavírusos helyzettől)? Nincs
honvágyad?

Jól érzem itt magam. Életem egyharmadát már itt éltem le. Ez mindenképpen elég hosszú idő ahhoz, hogy ma már ne kívülállóként tekintsek magamra. Persze ez nem volt mindig így. A beilleszkedésnek különböző szakaszain mentem keresztül. Az elején volt a legnehezebb.

Hogy indultál neki Angilának, volt már ottani tapasztalatod? Hogy álltál a nyelvtudással?

Mielőtt megérkeztem Angliába, azt gondoltam, hogy tudok egy kicsit angolul. De itt rájöttem, hogy a tudásom egyenlő a nullával. Erről a gyakorlatilag nulla szintről sikerült eljutnom oda, hogy itt a zenei főiskolát elvégezve most zenéből élek. Elsősorban zongorát tanítok, rendszeresen szerepelek, dolgozom egy zenei közvetítő irodának és zenét szerzek.

A kreatív munka, ami a legközelebb áll hozzám. Fantasztikus élmény, ahogy az üres kottapapír megtelik zenével. A gondolatok fizikai testet öltenek és megrezegtetik a levegőt. Hallható rezgéssé változnak át.

Az első időszakban, mivel nagyon gyenge volt az angolom, minden munkát elvállaltam. Takarítottam a Manchester United stadionban, meccs napon szemetet szedtünk, vagy a lovasrendőrök után kellett ‘feltakarítanom’. Aztán egy hotel éttermében pincérkedtem, de ha kellett, mosogattam vagy pincér voltam. Nagyon igyekeztem, mindenkinek segítettem, mindig valami újat tanultam. Ha reggel elaludt a szakács, akkor reggelit sütöttem a vendégeknek. Még az év alkalmazottja címet is elnyertem.

Aztán egy évre beiratkoztam a Manchester College-ba angolt tanulni. Hetente két napot kellett járnom, a munkát ehhez igazítottam. Állandóan szavakat tanultam. Az volt a jó, hogy mindenhol beszélnem kellett, így gyorsan tanultam. Ekkor még időnként komoly honvágyam volt, kívülállónak éreztem magam. Azt gondoltam,
hogy lenéznek az emberek. Ma már úgy látom, hogy ezek a saját gondolataim és félelmeim vetületei voltak. Amikor a zenei főiskolát elkezdtem, az is egy óriási kihívás volt.

Miért?

A legnagyobb feladat az volt, hogy hogyan tartsam el magam, ha nappali tagozaton tanulok. A megoldás az lett, hogy elkezdtem zongorázni bárokban, éttermekben, pubokban. Így amikor dolgoztam is gyakoroltam. Később elkezdtem zongorát tanítani.

Mit gondolsz, mennyire fogadtak be ott magyarként?

Talán meglepő, de engem azelőtt sehol máshol nem diszkrimáltak pozitívan a magyarságomért. Szlovákiában ez nem éppen számított előnynek a többségi nemzet szemében. Itt jobban és szabadabban érzem magam magyarnak, mint annak idején a szülőföldemen. A magyarokkal szemben van itt egyfajta szimpátia. A magyar zenészek, zeneszerzők elismertek errefelé. Így amikor itt a zenei főiskolát elkezdtem a többiek még nem is hallottak játszani, de már eldöntötték, hogy biztosan jó vagyok, mert magyar zenész vagyok. Mit mondjak, egy kellemes színfoltja lett ez az élmény az életemnek.

Jól éled meg az ottani életed, jó hatások érnek?

Igen. Nemcsak hogy befogadtak, hanem mindenhol segítettek, ahol tudtak. Ha valamelyik tanárom hallott valamilyen helyről, ahova zongoristát kerestek, már szóltak is nekem. Látták, hogy mindent megtettem a zenéért és ez tetszett nekik. A művészetekre itt úgy látom, nagyobb igény van, és nagyobb a megbecsülésük, mint otthon. Én most zongoristaként, zeneszerzőként, előadóként, zongoratanárként gyakorlatilag egy köztiszteletben álló pozícióban vagyok.

Énekelsz még Máté Péter dalokat?

Igen. Ha otthon szerepelek, illetve ha itteni magyar klubokban, akkor mindenképpen! Bár mostanában inkább a saját szerzeményeim irányába mentem el, ez az, ami most igazán éltet. De Máté Pétert már a gyerekeim is ismerik. Emma kedvencei a ‘Zene nélkül mit érek én?’, ‘Azért vannak a jóbarátok’, ’Szívem eladó’ és a ‘Sírj’ című dal, amit Máté Péter angolul énekel az egyik videoklipben.

Sokszor hallgatom a számait és még mindig nagyon közel állnak hozzám. Mikor még otthon éltem, nekem Máté Pétert soha nem kellett igazán utánoznom. Valahogy annyira rá voltam hangolódva arra az érzésvilágra, hogy a Máté Péteres stílus szinte természetesen jött. Majd szeretnék visszatérni a Máté Péter dalokhoz is. Lehet hogy csinálok majd egy következő ‘Máté Péter maratont’. Összességében azonban úgy érzem, hogy az én küldetésem a saját zenei ötleteim lejegyzése, kifejezése, megjelentetése.

Hogy jellemeznéd a hangulatot Nagy-Britanniában mióta ott is „pusztít” a koronavírus-járvány?

Itt sajnos nagyon komoly a helyzet. Április végére már jóval 170 ezer fölött volt a regisztrált fertőzöttek száma. A legrosszabb a helyzet a nagyvárosokban, Londonban, Manchesterben, Birminghamban. Mindenhol, ahol nagy a népsűrűség. Kelet-Anglia és azon belül Colchester – ahol mi élünk – egyelőre az ország egyik legkevésbé érintett része.

Van néhány ismerősöm, akik minden valószínűség szerint megfertőződtek, de mivel enyhe lefolyású volt a betegség és nem voltak komplikációik, így nem is tesztelték őket. Házi karanténba vonultak az ajánlás szerint. Az emberek itt, a válságos helyzet ellenére nyugodtak. Százezrek jelentkeztek önkéntes munkára, hogy a védekezés és ellátás valamelyik területén segítsenek. Az itteniek egy ilyen helyzetben nagyon összezárnak és igyekeznek egymást segíteni. Erre most nagy szükség is van.

Mit tapasztaltok, mennyire tartják be az emberek a korlátozásokat?

Ezt nehéz megmondani, mivel mi otthon vagyunk, így csak sejthetjük, hogy máshol mi is történik. Ha jó idő van, a kertünkben teszünk-veszünk. A gyerekek kint játszanak. Az a benyomásom, hogy az emberek alapból betartják a korlátozásokat, de kivételek mindenhol és mindig lesznek.

Attól tartok, hogy az emberek előbb-utóbb beleunnak a korlátozásokba. Az utóbbi napokban sajnos úgy látom itt a környékünkön, hogy többen kiengedték a gyerekeiket ide a házak közötti zöld területre, ahol együtt játszanak. A gyerekeknek nagyon hiányzik a játék meg a futkározás, de azért elég nyilvánvaló, hogy ezt most nem szabadna. A védőmaszk használata itt sajnos nem kötelező.

Mit gondolsz, melyik ország ura jobban a helyzetnek?

Nehéz okjektívan összehasonlítani két nagyon különböző országot, de úgy gondolom, hogy a brit kormány rossz stratégiával vágott neki a koronavírussal szembeni harcnak. Igazából meg sem próbálták elkerülni, hogy az emberek megfertőződjenek. Sőt, eleinte azt mondták, hogy ha a népesség 60 százaléka átmegy rajta, akkor kialakul egy tömeges immunitás, és egy ilyen közegben a vírus már nem igazán tud tovább terjedni.

Egy fertőzött, egy – a koronavírusra már immunis – társát nem fogja tudni megfertőzni, így a vírus terjedése megszűnik. Én egyáltalán nem vagyok a téma szakértője, de amikor ezt hallottam, arra gondoltam, hogy ez a józan ésszel szembe megy. Márciusban, mikor máshol Európában már az iskolákat is bezárták, nálunk még csak a 70 év felettieknek kellett otthon maradniuk. Március vége felé rendelték csak el, hogy mindenki maradjon otthon. Addigra már több, mint 5000 regisztrált eset volt. Ezután egy ugrás következett be a számokban. Naponta több ezer új esetet regisztráltak és ezzel arányosan több százan haltak meg minden egyes nap. Az otthoni számokhoz képest ezek sokkoló adatok.

Figyeled az itthoni fejleményeket?

Nyilván figyelem az otthoni eseményeket is és – bár azt nem tudom, hogy mennyire pontosak, vagy objektívek egyes országok adatai – nekem úgy tűnik, hogy mind Szlovákia, mind Magyarország ezidáig példásan helytálltak. Egyrészt az alacsonyabb népsűrűségből kifolyólag, másrészt azzal, hogy nem bagatelizálták el a védekezést az elején. Bátran és határozottan léptek.

Van tapasztalatod azzal kapcsolatban, hogy Anglia mennyire volt felkészülve erre a szörnyű helyzetre? Gondolok itt például a védőmaszkok, kesztyűk elérhetőségére.

A védőmaszkokkal kapcsolatban itt nagyon sokat beszéltek arról, hogy nem effektívek, tehát a viselőjét nem igazán védi meg egy esetleges fertőzéstől. Viszont egy fertőző ember esetében segítene, hogy csökkentse a továbbadás lehetőségét. Ennek ellenére itt nem vezették be, s az emberek többsége nem is hord maszkot.

Nekem egy Kambodzsában élő barátom – aki egyébként szlovákiai vörösbort importál Kínába – küldött segítségként 2000 darab orvosi védőmaszkot. Ezt még március közepén küldte és a lelkemre kötötte, hogy mindenképpen hordjuk őket, mert nagyon veszélyes ez a vírus által okozott betegség és a (kínai) kormány nem mondja meg az igazat. Megfogadtam a tanácsát és a maszkokból sokat kiosztottunk családtagoknak, barátoknak, de maradt elég magunknak is.

Hála Istennek itt sikerült elkerülni az olaszországihoz hasonló helyzetet, hogy betegeknek nem jutott ágy a kórházakban. A brit egészségügyi ellátás szerencsére nem omlott össze.

Zenészként hogy éled meg a történéseket? Rendszeresen jártál koncertezni, zenélni… Lehet pótolni ezek hiányát valamilyen módon?

Talán a legnagyobb változás a munka terén van. Feleségem magániskolája bezárt, ők most határozatlan ideig nem dolgoznak. Hála Istennek a kormány segítségével továbbra is kapnak fizetést. A magam részéről nyilván semmilyen nyilvános szereplés most nem lehetséges.

Májusban és júniusban minden hétvégére volt foglalásom, de hát ezeket mind lemondták. Az a szerencsém, hogy a magántanítás megy tovább online. Itt sikerült a diákjaim háromnegyedét megtartani. A zenész uniótól már kaptam támogatást, s a kormány is ígéri a magamfajta magánvállalkozók megsegítését. Én ezt majd akkor hiszem el, ha az a bizonyos segítség a számlámra megérkezik!

Úgy tudjuk, nagyon szerettek a családdal kimozdulni. Hogyan élitek meg ezeket a mindennapokat? Mennyire tudjátok elmagyarázni a gyermekeknek, hogy mi történik a nagyvilágban?

Hát igen, nagyon szeretünk kimozdulni a családdal, felfedezni a szűkebb és a szélesebb környéket. Itt a tavasz, a közelben szebbnél szebb parkok, erdők, várak, kastélyok vannak. Sajnos erre most nincs lehetőség. Hiányoznak is ezek a kiruccanások, meg a sült hal a tengerparton, de most nem ennek van itt az ideje.

Két kicsi gyermekünk van. Emma négy, Péter két éves. Emma azért már tudatosítja, hogy a ‘vírus miatt’ ezt vagy azt most nem lehet csinálni. Észleljük a változást a viselkedésükben, eddig változatosabb volt az életük. A mindennapi rutin azonban olyan sokat nem változott. Egyáltalán nem unatkozunk. Két kisgyerek mellett nem is lehet.

Feleségem különféle játékokat talál ki. Sokat olvasunk nekik. Én a gyerekekkel csak magyarul beszélek és magyarul is várom a választ. Az a célunk, hogy ne csak értsenek magyarul, hanem hogy kétnyelvűek legyenek.

Mivel töltöd a „felgyülemlett” szabadidőd?

Az utóbbi hetekben sokkal többet kertészkedtem a kertünkben és ez bizony most már meg is látszik. S hogy a legizgalmasabb dologról is beszámoljak: Április hónapban egy zenei maratont ‘futok’, ami azt jelenti, hogy minden egyes nap írok egy új zongoradarabot. Ezeket naponta feltöltöm a Youtube-ra, Facebook-ra (link a kompozíciókhoz alul). Ez nagyon komoly kihívásnak bizonyult.

Minden nap hajnali 5-kor kelek és úgy 8-9 órára el is készül az új szerzemény. Tehát 3-4 óra áll rendelkezésemre, hogy valami szülessen. Az ilyenhez nyilván jól jön egy kis inspiráció, bár az egyik tanárom – Mark Bellis zeneszerző – szerint inspiráció csak az amatőröknek kell. Én abban hiszek, hogy az inspirációra nem kell várni, mi is kereshetjük, megkereshetjük. A szívvel és ésszel írás kombinációját szeretem. A tervem pedig az, hogy az így születendő 30 szerzeményt egy dupla albumon kiadom ‘April In My Mind’ címmel.

Milyen terveid vannak a jövőt illetően, ha lemegy ez a járványhistória?

Ha élünk, akkor zene, zene, zene!

Köszönöm a beszélgetést. Vigyázzatok magatokra és egymásra. Sok sikert, kitartást kívánunk neked a terveid megvalósításához!

Laky Erzsébet

Fotók: Bacsó Mátyás közösségi oldala