Petőfi költeményei, amelyek a legendájához vezettek

Nyitókép: Körkép.sk

Petőfi Sándort legszebb férfikorában érte el a forradalom és a szabadságharc szele. A szabadságot nagyon szerető fiatal férfiban dúltak az indulatok. Ekkorra már megérett benne a szabadság kiterjesztése utáni vágy is, amelyben nemzetére gondolt. Hősies tetteit a továbbiakban nemcsak temperamentuma, hanem a szíve is diktálta.

De a temperamentuma és szíve diktálta a költeményeit is. Álljon most itt három közülük, amelyek a teljesség igénye nélkül ugyan, de jellemzően mutatják be a költőnek a forradalom és szabadságharc előtti és alatti időszakát. Két időszakát ugyan, de költészetét tekintve a két időszak teljesen összefüggővé válik. Ezek a versek, persze kiegészítve talán a legfontosabbal, a Nemzeti dallal, hűen tükrözik jellemét, olyannyira, hogy alapja lettek a költőről kialakult legendának, amely népe szívében él tovább azóta is.

Kísérjék figyelemmel a három gyönyörű költeményt. Jó szórakozást!

   

A XIX. század költői a forradalom előtti időszakból való. Egy rendkívül mozgalmas, forradalmi hangvételű, mozgósító erejű vers. Kétféle költőt mutat be. Az igaz költőt, aki a közösséget és a hazát szolgálja. Aki a haladó eszmék mellett kötelezi el magát, és költészetével is azt támogatja. Vele szemben áll a hamis próféta, aki csak a saját problémáival foglalkozik, aki szeretné, ha nem változna semmi. A jók és gonoszak ellentéte nem hagy kétséget a felől, hogy az olvasó kikkel azonosulhat. A vers végén a halál, az elmúlás képei vannak megjelenítve, de nem félelmetesek, inkább felemelők. Befejezése szelíd és ünnepélyes.

Íme, a vers egy jellemző részlete:

„…Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.”

Nézzék meg a verset Barbinek Péter előadásában:

A Szülőföldemen című verse úgy keletkezett, hogy a márciusi események után a költő örömlázban égett. Részt akart venni a forradalmi eseményekben, így közéleti szerepet is vállalt, ezúttal képviselővé szerette volna választatni magát a szülőföldjén Kiskunságban. A szülőföldjéről írott versében a határtalan öröme és lelkesedése érzékelhető, amikor még nagyon bízott a sikerben. A húsz éve szülőföldjéről eltávozott költőt bensőséges kapcsolat fűzte a tájhoz, amely rengeteg emléket ébresztett fel benne. Ám a versben nem is annyira a tájról ír, hanem a gyerekkori emlékeiről, ami viszont hitelessé teszi a szülőföldjéhez való őszinte kötődését. Ide tartozik, hogy a forradalmi idők szomorú hozadékaként a költőt nem választották meg Kiskunság képviselőjévé.

Íme a vers egy részlete:

„Itt születtem én ezen a tájon,
Az alföldi szép nagy rónaságon,
Ez a város születésem helye,
Mintha dajkám dalával vón tele,
Most is hallom e dalt, elhangzott bár:
„Cserebogár, sárga cserebogár!”

Úgy mentem el innen, mint kis gyermek,
És mint meglett ember, úgy jöttem meg.
Hej azóta húsz esztendő telt el
Megrakodva búval és örömmel…
Húsz esztendő… az idő hogy lejár!
„Cserebogár, sárga cserebogár!”

Hol vagytok, ti régi játszótársak?
Közületek csak egyet is lássak!
Foglaljatok helyet itt mellettem,
Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,
Hogy vállamon huszonöt év van már…
„Cserebogár, sárga cserebogár!”” …

Nézzék meg a vers előadását Latinovics Zoltán tolmácsolásában:

Az Egy gondolat bánt engemet című vers romantikus rapszódia, amelyben a költő a megsejtett forradalom vízióját jeleníti meg. Ez a vers forradalmi látomásköltészetébe sorolható, a szabadságért folyó küzdelemben a költő a hősi harcot és a halált is vállalja. Szilárd alapja egy legendának, amely a tisztesség, a lelkesültség és a hősiesség példájaként él a magyar emberben ma is.

Íme a vers:

”Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le… –
Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
„Világszabadság!”
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjúi vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyúdörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivívott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. –
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassú gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!”

Nézzék meg a verset Bessenyei Ferenc előadásában:

Mede Géza

Forrás:Wikipédia

Jegyzetek – középiskolai és egyetemi tanulmányokhoz (elemzések)