Ambrus
  • HUF: 365.99
  • USD: 1.13
  • -3 °C
  • 3 °C
Kultúra

Csónak, avagy előttünk a vízözön – újabb sikerdarab a Komáromi Jókai Színház színpadán

A Komáromi Jókai Színház társulata november 19-én mutatta be a Csónak, avagy előttünk a vízözön című komédiáját

Nyitókép: Dömötör Ede

 

A Komáromi Jókai Színház társulata november 19-én nagy sikerrel mutatta be a Csónak, avagy előttünk a vízözön című komédiáját, amely bérleten kívüli előadásként került színpadra. A darabot Bagó Bertalan Jászai Mari-díjas művész rendezte.

 

A színpadi mű szerzője a híres testvérpáros – Oleg és Vlagyimir Presznyakov, akiket a kortárs orosz dráma kiemelkedő egyéniségeiként tartanak számon. Témáikat a mindennapi élet sűrűjéből merítik, folytonosan figyelve a társadalom sokirányú változását és annak visszásságait.

 

 

Oleg és Vlagyimir iráni anya és orosz apa gyermekeiként születtek Oroszország egyik legnagyobb városában, Jekatyerinburgban. (A város a kommunista időben Szverdlovszk néven volt ismert.) A két testvér sosem szakadt el egymástól, egyetemi tanulmányaikat is szülővárosukban folytatták, és annak elvégzése óta együtt alkotnak. Sikeresen szerepelnek mint írók, drámaírók, forgatókönyvírók, rendezők, színházi producerek és színészek. Minden darabjukat közös választott nevükön mutatják be, s ez a név napjainkra fogalommá vált, de nemcsak Oroszországban, hanem az európai színházi világban is.

 

 

Ők tehát A Presznyakov testvérek. Oroszországban sokszor dicsérik természetes hangzású „utcai” szövegeiket, darabjaikra jellemző a hűvös, gunyoros szellemesség, a keserédes valóság, ami a posztszovjet orosz társadalom mindennapjait ábrázolja.

 

Nos, ezt a hangulatot érezhetjük ki a Csónak, avagy előttünk a vízözön című komédiából, amelyet akár groteszknek is nevezhetünk. A darab tulajdonképpen egy modern Noé történet, főhősének saját akarata ellenére világmegmentő szerep jut.

 

 

Jon, a történet középkorú főszereplője egy szupermarketben vásárolt akciós chips által válik kiválasztottá, amit először nehezen fogad, mert sokkal jobban szereti a nyugodt, sablonos, zökkenőmentes hétköznapokat, de az események magukkal sodorják, végül felvállalja a küldetést.

 

Tehát a humorban és váratlan fordulatokban gazdag vígjáték folyamatában az egyszerű, köznapi figura, Jon útját követhetjük nyomon, amint a világvége küszöbén próbálja menteni magát és mindazt, amit saját maga fontosnak tart. Így kerül a képbe még egy gorilla is …

 

 

Az előadás főszereplője Szabó Viktor, aki által a mélyen rejlő kérdések is a felszínre kerülnek: hogyan találjanak vissza az emberek az elveszett hitükhöz, tudnak-e valamit kezdeni a második eséllyel … A darab szórakoztató jellege mellett elgondolkoztatja a nézőt, mert a felszín alatt mély tartalmakat közvetít, s mindezt a mű témájának biblikus jellege is erősíti.

 

A Csónak, avagy előttünk a vízözön című komédiában egyaránt szerepelnek felvidéki származású vendégművészek, úgy, mint Gubík Ági, Rancsó Dezső, Jókai Ági, valamint a Jókai Színház társulatának tagjai, Culka Ottó, Balla Barnabás, Olasz István, Fabó Tibor, Skronka Tibor, Matusek Attila, valamint Holocsy Katalin.

 

 

A bemutatót követően a jó szórakozást és tartalmas mondanivalót nyújtó darab még egy alkalommal, november 27-én lesz ismét megtekinthető, este 7.00 órai kezdettel, természetesen a járványügyi szabályok betartásával. Akit érdekel a téma, ne szalassza el a lehetőséget, hiszen a Komáromi Jókai Színház minden körülmények között pozitív élményt nyújt.

 

Buday Mária

Fotók: Dömötör Ede

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket