Perse, egy kis község nagy személyiségei

Nyitókép: Körkép.sk

Az a megtiszteltetés ért, hogy az elmúlt hónapokban az átlagosnál kicsit mélyebben kerülhettem bele a Fülektől néhány kilométerre fekvő kisközség, Perse múltjába. A település ezidáig inkább csak Bacskai Béla (1935-1980) a fiatalon elhunyt jeles festőművész, és a falu határában talált, feltárt temetők (közöttük a legismertebb az avar-szláv) jutottak eszembe. Olvasgatva a Perséről szól cikkeket, írásokat azt lehet mondani, hogy más érdeklődők is így lehettek ezzel. Pedig, mint azt alább olvashatják, a jeles személyiségeinek listája ettől jóval bővebb.

Az utolsó fél évszázadban alig jelent meg olyan persi vonatkozású írás, amelyben ne említették volna meg Bacskai Bélát. Ami természetesen jogos, hiszen személyében az egyik legtehetségesebb és legjelentősebb szlovákiai magyar festőt, grafikus ismerhetjük meg, akinek alkotásai méltán váltották és váltják ki az elismerést.

   

Egyik mestere Szabó Gyula, losonci festőművész volt, aki előbb tanítványává, majd barátjává fogadta. Felújított szülőházát novemberben adták át, s a belseje rendezése során sok olyan, eddig alig ismert dokumentumok is előkerültek, melyek feldolgozása bizonyosan életének számos, eddig ismeretlen részletét fogja bemutatni.

Az egykori helyi iskola adatait böngészve figyeltem fel  Meggyesi Sándor (1901-1980) nevére, aki 1932 és 1938 között volt a persi iskola igazgató-tanítója. Nagyjából ennyit is jegyeztek fel  róla. Valamilyen belső ráérzésnek engedve lapoztam bele a csehszlovákiai magyar tanítók 1934-ben megjelent almanachjába, melyben az inaskérdésről írt egy figyelemreméltóan jó  tanulmányt. Ez sejtetni engedte, hogy egy átlagos vidéki tanítótól jelentősebb egyéniségről van szó, amit a talált adatok igazoltak.

Csak nagyon kivonatosan szólva  az általa elvégzett tevékenységből. 1925-28 között a losonci YMCA (Young Men’s Christian Association) magyar csoportjának titkára volt. Mint ilyen 1928-ban részt az YMCA Poprádon megtartott ifjúsági konferencián, ahol a losonci Simándy Pál, író mellett ő is előadást tartott.

Vezető szerepe volt az 1933-ban létrehozott Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesület magyar vonalának alakításában és működtetésében. 1934-ben részt vett szlovenszkói Prohászka-Körök komáromi kongresszusán, melyen Kovács Gyula országos mo­derátorral tartottak. 1938. februárjában őt bízták meg a csehszlovákiai magyar zarándokok a budapesti Eucharisztikus Világkongresszuson való részvétele ügyeinek intézésével. Vezető tagja lett a 1939. márciusában létrehozott Magyarországi Dolgozók Országos Hivatásszervezetének is.

A Felvidék visszacsatolása után a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete), létrehozója és szervezője – szinte az egész életét a KALOT majd a Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezete mozgalmának szentelte. Utóbbinak 1939-től országos elnöke is volt. Ugyanezen évtől kezdve a KALOT központjában felállított nemzetiségi osztály vezetőjeként irányította a szlovák, a német és ruszin alosztályok tevékenységét.

Részt vett a Magyar Cél Mozgalom, későbbi nevén Magyar Szociális Népmozgalom, majd az utóbbi utódszervezete, a Katolikus Szociális Népmozgalom munkájában is.  Az 1944-es Nyilas-hatalomátvételt követően bujkálnia kellett.  1954-ben az újpesti Váci úti Általános Iskolában helyezkedett el, ahol orosz nyelvet tanított. Az 1960-as évektől kezdve az akkor bevezetett politechnikai oktatásban vett részt egészen nyugdíjazásáig. Budapesten hunyt el 1980. február 24-én.

Nem egészen mellékes tény az sem, hogy a testvére, dr. Marék Antal (1903-1983) orvos, író, kritikus, a szlovákiai magyar irodalom egyik jelentős egyénisége volt. Regényei Losoncon, Pozsonyban, Budapesten, orvosi vonatkozású cikkei az Új Szóban, a Magyar Hírlapban, Magyar Nemzetben, az újvidéki Magyar Szóban stb. jelentek meg. Tagja volt PEN Clubnak és a Művészeti Alap irodalmi szakosztályának.

Még izgalmasabb egyéniség Meggyesi Sándor fia, M. Tamás, aki Persén született 1936. április 12-én. Okleveles építészmérnök, egyetemi adjunktus, professor emeritus, a budapesti Műszaki Egyetem jelenünkben is aktív tanára.  Munkásságát Ybl Miklós díjjal (1992), Szécsényi díjjal (2004) és Hild díjjal jutalmazták. Ismét csak nagyon kivonatosan   1960-62 között a Budapesti Városépítési Tervező Intézet, tervezője volt. 1962-től a Budapesti Műszaki Egyetem Urbanisztika tanszékének (a Városépítési tanszék jogutódja) munkatársa. 1962-70 között egyetemi tanársegéd, 1970-82 között egyetemi adjunktus, 1982-93 között egyetemi docens, 1993-tól egyetemi tanár, 1992-2000 között tanszékvezető.

Ezzel párhuzamosan 1990-től a Közlekedés, Hírközlési és Építési Minisztérium Területrendezési Főosztálya, főosztályvezetője. 1992-2002 között a Polláck Mihály Műszaki Főiskola Urbanisztika tanszék, tanszékvezetője, főiskolai tanár. 1965 és 1990 között a Kertészeti Egyetem Kert- és Tájtervezési karán a Városépítés c. tárgy előadója. 1992-ben Pécsett a Polláck Mihály Műszaki Főiskolán meghívás alapján megalapította a Településmérnök szakot és az Urbanisztika tanszéket, aminek 2 évig volt vezetője. 2004-től a Corvinus egyetem Településmérnöki szakán a Településtörténet c. tárgy előadója.

Tagja a Tudományos-Művészeti Akadémiának, a Magyar Építőművészek Szövetségének (1963-tól), A Magyar Urbanisztikai Társaságnak (1968), a Műszaki és Természettudományi Szövetségnek (1968-2000), a Magyar Urbanisztikai Társaság Vezetőségének (1988-2003), Magyar Építész Kamarának (1992), a Magyar Tudományos Akadémia Településtudományi Bizottságának (1982), az UIA (Unité Internationale d’Architects) Városrendezési munkabizottságának (1972-92). A Magyar Tudományos Akadémia doktora (MSC, 1994).

S végül Koncsol László (1936) szlovákiai magyar irodalomkritikus, esszéíró, hely- és művelődéstörténész, költő, műfordító, szerkesztő, pedagógus, a Csallóköz helytörténésze stb.. Hiszem, hogy a kimagasló, számos díjjal jutalmazott tevékenységét senkinek sem különösebben bemutatni. Az viszont annyira nem ismert, hogy felesége Nagy Katalin magyar -orosz szakos tanár Persén született. 1958 farsangján az Ifjú Szívek pozsonyi Charitasbeli báljában ismerkedtek meg és 1959-ben kötöttek házasságot, melyből két gyermekük született.

Az első, László, 1960-ban Losoncon, s csak azért nem Persén, mert ott akkor nem volt arra alkalmas kórház, s ma sincs. Koncsol László katonai szolgálatának teljesítése után Harkácson tanított és a hétvégek nagy részét a család Persén töltötte. Katalin, anyai nagyapja Bóna Béla (1888-1962) házak tervezésére is képesített is képesített építő- vagy kőművesmester, építész volt. Korán megözvegyült. Egyedül nevelte fel öt félárvaságra jutott gyermekét.

Levelezését, iratait, apja és nagyapja 1935-ös naplóját fia Béla őrizte meg, s adta át Koncsol Lászlónak, aki feleségével Harkácsról hazatérve sok hétvégét töltöttek a társaságában.

„Béla bácsi tudta, hogy távozóban van, és nyugodtan várta a halálát. Nem volt elszámolni valója, megtette, amit családjáért és a világért tennie kellett, szerette a jót és szépet, nem kedvelte a rosszat és a rútat, imádta Istent, híven ápolta felesége emlékét. Derűs volt, játékos, kedve mint mindig, és biztosra vette, hogy odaát megboldogult (=1934. november 22.-én) hitvese, Mária – Mari, Marcsa foga fogadni”

– olvasható az „Egy nógrádi kőművesmester hagyatéka” című, több mint izgalmas könyvben, melyben  Koncsol László a fentebb említett iratokat adja közre  betűhíven Fodor Istvánné szül. Nagy Margit visszaemlékezésével egyetemben. A  „Katicám emlékének” szentelt kötet 2011-ben jelent meg.

Puntigán József

Fevételek: Persi pillanatképek 2021 karácsonyán.