A komáromi Szinnyei József Könyvtár zeneszalonjában Stubendek Istvánnal találkozhattak a kórusmuzsika kedvelői

Nyitókép: Körkép.sk

Mint ahogy arról korábban a Körképen is hírt adtunk, az elmúlt hétvégén két felvidéki személyiség, Hrubik Béla és Stubendek István a Magyar Kultúra Lovagja címet nyerte el, és ünnepélyes felavatásukra Budapesten került sor. E minősítést az anyaországi Falvak Kultúrájáért Alapítvány hozta létre, amellyel a társadalom megbecsülését közvetíti azon személyek felé, akik huzamosabb időn keresztül, önzetlenül, magas színvonalon szolgálják a magyar kultúrát.

A két jeles személyiség közül Stubendek István a Concordia Vegyeskar karnagya, zenepedagógus már hosszú évtizedek óta Komáromban él, és fejti kép áladásos tevékenységét. 2024. január 23-án vele folytatott zenecsemegékkel ízesített beszélgetést Demčik Norbert, a Szinnyei József Könyvtár zeneszalonjában.

Az est házigazdája bevezető szavaiban emlékeztetetett rá, hogy az előző év őszén – a Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díj gálaestjének keretében – a 75 esztendős Stubendek István, a Concordia Vegyeskar karnagya szintén kitüntetést vehetett át, ekkor ÉLETMŰDÍJBAN részesült.

   

A beszélgető-est egy nagyon kellemes, meglepő zenei élménnyel kezdődött, ugyanis a Concordia Vegyeskar énekelve vonult be a multi-funkciós nagyterembe. Előadásukban Mozart: Dona nobis pacem című népszerű kánonját adták elő, amely szavaiban is a béke üzenetét hordozza. (Adj nekünk békét!)

Demčik Norbert a zeneszalon vezetője üdvözlő szavait követően megosztotta a közönséggel a díjazott Stubendek István avatóünnepségén elhangzott laudációját, amely életrajzát, zenei tevékenységét foglalja össze. Első kérdése azonban arra irányult, miért éppen a feni kánont választotta belépőül. A karnagy kifejtette, nincs égetőbb kérdés napjainkban, mint hogy béke teremtődjék a világban. 

Az est folyamán megismerhettük Stubendek István életének egyes mozzanatait, egészen kisgyermek korától, amely egy gömöri falucskában, Rimaszécsen kezdődött. Itt nevelkedett három fiútestvérével együtt. A templom és az iskola, a keresztény neveltetés életük szerves részét képezte, hiszen édesapjuk kántor-tanító volt, akinek közbenjárására 1950-ben visszaállították a falu magyar nyelvű iskolájában az oktatást. Mindennek ellenére mégis le kellett mondania tanítói hivatásáról, mert nem volt hajlandó megtagadni istenhitét, ezt pedig az akkori pártállam diktátuma nem tűrte. Így később laboránsként tevékenykedett, de emellett mindvégig a falu kántora maradt.

Mindez meghatározta gyermekei neveltetésének irányvonalát, hiszen a templom, az orgona, az egyházi zene nemcsak ünnepnapjaikat, de hétköznapjaikat is kitöltötte, hiszen ebben testvérek feladatot is kaptak: az orgona fújtatása reájuk hárult.

Demčik Norbert azon kérdésére, ha Stubendek István életéről egy film készülne, az hogyan, milyen zenei aláfestéssel indulna. A minden értelemben szerény karnagy mosolyából következtetve magát a felvetést is túlzásnak tartotta, végül elképzelésében a karácsony-est jelent meg, ahogyan családjuk apraja-nagyja a Mennyből az angyalt énekeli. A képzeletbeli film ugyanígy folytatódna, magába foglalva az egyházi esztendő ünnepköreit, a húsvéti, pünkösdi ünnepkörön át, egészen a következő év adventi időszakáig.

Demčik Norbert következő kérdései a díjazott karnagy diákéveire, zenei tevékenységére irányultak. Megtudhattuk, hogy Stubendek István a kiváló hírnévnek örvendő kassai Magyar Tanítási Nyelvű Ipari Szakközépiskolában érettségizett, holott már akkor tisztában volt saját humán beállítottságával. 

Mindennek ellenére a kassai diákévekre nagyon szívesen tekint vissza, hiszen Kassa kulturális élte magával ragadta, amibe saját maga is aktívan bekapcsolódott. A középiskolában három másik társával együtt megalapította a város első beat-zenekarát, mely két gitár, zongora, dob felállásban szólaltatta meg a zenét. Számos rendezvényre hívták őket muzsikálni; meg kell jegyezni, még szlovák programokra is, hiszen akkor még szlovák beat-zene nem létezett.
E részben a hatvanas évek akkor befutott együtteseinek nagy nevei hangzottak el, mint például az Illés, Metró, Omega, de nem egy külföldi sláger fülbemászó dallama, köztük a temperamentumos spanyol Taka takata világsláger is szóba került, a hetvenes évek elejéről. 

E zenekari tevékenység sikeréhez természetesen az is hozzájárult, hogy Stubendek István alapiskolás éveiben zongorázni tanult, amiben szerinte is csakis rendszeres gyakorlással, kitartással lehet eredményt elérni.

Demčik Norbert, a beszélgetés fonalát egy-egy zenemű közös meghallgatásával színesítette, elsőnként J. S. Bach D-moll toccatájából hallgathattunk meg részletet, majd a vidám, pörgős Taka takata és több más nagyszerű muzsika is sorra került.

A beszélgetés további menetében megtudtuk, hogy Stubendek István a nyitrai Pedagógiai Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol 1971-ben végzett alsó tagozat és zenei nevelés szakon. A Bodrogközben, a Boly-i alapiskolában kezdett el tanítani, mi több, megalapította az iskola gyermekkarát is.

Stirber Lajos korábbi laudációja szerint az ifjú tanárhoz bizonyára már akkora eljutottak Kodály mester „üzenetei”, melyek közül az egyik így hangzik:

Leghálásabb tárgy a karének, mert legjobban fizet a ráfordított fáradságért…bármely iskola énekkara elérheti azt a színvonalat, amely alkalmassá válik az iskolán belüli nevelő szerepre.

Stubendek István 1979-ben költözött családostul Komáromba, a helyi Művészeti Alapiskolában kapott zenetanári állást, és a Csemadok helyi szervezetének vezetősége kis idő múlva felkérte őt egy vegyes kar megalapítására. E téma kapcsán több nagy név hangzott el, melyek már beíródtak Komárom város történelmébe, elsősorban a felejthetetlen emlékű Bajnok István doktor úr és Keszegh Pali bácsi neve, akik  a megalakulandó énekkar tagtoborzásában vállaltak nagy szerepet, megszólítva a magyar nevelési intézmények pedagógusait, és mindenkit, akit lehetett. E lelkület kapcsán 1980. május 26-án megalakult a Csemadok Énekkar, később pedig a CONCORDIA nevet vette fel, ami az egyetértés latin megfelelője.

Rövid összefoglalóként elmondható, hogy a kóruséneklésbe a helyi értelmiségi réteg zenekedvelői kapcsolódtak be, felelevenítve ezzel a komáromi énekkari tevékenység 19. századba visszanyúló gyökereit. 

Az énekkar már a nyolcvanas évektől folyamatosan visszacsempészte a kórusmuzsikával a vallásos zeneirodalom nagyszerű alkotásait, ami a kommunizmus idején nem volt egyszerű, és e kiállás a karnagy, valamint a kórustagok részéről is példaértékű magatartásról tett tanúbizonyságot.

Stubendek Istvántól számos nagyszerű élménybeszámolót is hallhattunk, hiszen a Concordia Vegyeskarral megjárták Amerikát, ahol nagyszerű, színvonalas koncerteket adtak, de énekeltek spontán, utcákon, tereken, fellépcsőzve a Szabadság-szobor tejére, a japán turisták álmélkodására. Bejárták Olaszországot, koncerteztek Rómában a Szent Péter-bazilikában is. Az anyaországi Nagycenki Mauzóleumban a legnagyobb magyar, Széchenyi István sírjánál a Szózat hangainak felcsendülésével a szintén odaérkező turistákat ejtették ámulatba.

Nagyon sokat hallottunk a zenei nevelés fontosságáról, aminek hiányossága sajnos mérhetetlen kárt okoz a jelenleg felnövekvő generációk számára; Kodály Zoltánnak, a zenepedagógia atyjának fontos üzeneteiről, melyeket a karnagy is szívesen idéz:

Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.

Szintén szóba került még, hogy 2023. december 16-án a Concordia Vegyeskar elhatározásából a komáromi Európa-udvarban nagyon szép domborműves emléktáblát avattak fel a halhatatlan zeneszerző, Kodály Zoltán emlékére. A műalkotást Darázs Rozália ógyallai szobrászművész készítette.

Meg kell említeni, hogy a Demčik Norbert által szervezett beszélgető-esten az érdeklődők megtekinthették és meg is vásárolhatták a kórus négy évtizedének történetét összefoglaló kiadványt, Negyven év összhangban címmel, melyet Stubendek István szívesen dedikált.

A komáromi Szinnyei József Könyvtár zeneszalonjában megtartott rendezvény záró részében  Sík Sándor Te Deum című versét hallgathattuk meg Stubendek István felolvasásában, majd pedig lemezről, zeneműként Kodály Zoltán feldolgozásában:

Téged Isten dicsérlek /és hálát adok mindenért.

Hogy megtarthattam a hitet, / és megfuthattam a kicsik futását,
és futva futhatok az Érkező elé, / s tán nem kell a városba mennem
a lámpásomba olajért, / hála legyen!

A zenés műsor záróakkordjaként a karnagy megtanította a jelenlévő közönséggel a belépőként elhangzott Dona nobis pacem (Adj nekünk békét! ) fülbemászó dallamú Mozart-művet, majd pedig a Concordia Vegyeskar tagjaival közösen kánonban elékeltük e békéért könyörgő imát.

Nagyszerű élmény volt. A Jóisten tartsa meg a karnagy urat sokáig! 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei