Magyarország csapdában

Nem mondható, hogy élőben követném a magyarországi eseményeket. Nem olvasom napi rendszerességgel a magyar sajtót, pozsonyi kábelszolgáltatóm csomagjából is (szerencsére) hiányoznak  a magyarországi kereskedelmi TV-csatornák. Tájékozódásul általában  a hírpoltárokra és az egyes blogportálokra támaszkodok (ez, ez,  ez meg ez). Vagy alkalomadtán  megnézem a királyi TV-n az Estét. Általában ezekből értesülök arról, mi folyik éppen odaát.

Nyaranta viszont visszajáró vendég vagyok a Balatonnál. Kollégáimmal, ismerőseimmel  ilyenkor bevesszük  Kisapátit  és irány a Balaton. 

Pár napja is így történt. Átolvasva ezidő alatt a magyar sajtótermékeket, aktuális hetilapokat viszont azt kell  tapasztalnom, hogy már ez sem a régi. Feltűnt ugyanis, mennyire kényszerpályán mozognak a mérvadó magyarországi lapok. Egy szlovákiai magyar számára legtöbbjük banális, sokadrangú témákon rágódik, miközben a lényeg rendre kimarad. Beszűkült látókör, mondhatnánk. És adja magát a magyarázat is: ilyen a magyarországi közállapot, ennyire mély és súlyos a társadalmi, vagy ha úgy tetszik államválság.

Példaként két kiadványt említenék. Az egyik, a  Heti Válasz. Júliusi,  29. számának vezércikkében  náciveszélyről, zsidógyűlöletről meg Goebbels tanítványairól ír, zárszavában rózsaszín tangáról és a melegfelvonulásról értekezik immár sokadszor. A kedvencem a lapban viszont az Interjú, melyben bizonyos Vitézy Dávid, 23 éves jövendő egyetemista és „közlekedési guru” osztja  az észt frankón a Budapesti Tömegközlekedési Vállalat restrukturalizálásáról. Aki,  vigyázat, 21 éves korára az érettségije mellé már BKV felügyelőbizottsági tagsággal is büszkélkedhetett.  Ráadásul, úgy tűnik, még komolyan is veszik őt.

Félreértés ne essék, jómagam sem a nyugdíjaztatásomra készülök éppen, de azért az arányokat  talán illene néha betartani kicsit…

A másik kiadvány a HVG, mely  július 19-i számában – amikor a Balatonon tartózkodtam –  épp az egészségügyi reformot elemezte. Olvasóként ismerősen köszön vissza rám  a sok okosság, a pro és kontra érvek egész sorozata.  Csak nem az egyetemen eggyel felettem járó Peter Pažitný, a szlovák egészségügyi reform társszerzője áll itt is a dolgok hátterében? Szlovákiában ez a vita mintegy 4 évvel ezelőtt  zajlott. Ami érdekessé teszi az egészet, az Mikola István volt Fideszes egészségügyi miniszter személye, aki a cikkben tárgyalt  kérdésben enyhén szólva is szembemegy  pártja  álláspontjával. Hogy esetleg  bibi lenne  az általánosan érvényes jobboldali eszmék és a fideszes pártálláspont összeegyeztethetősége terén? Ugyan már, kényszerpályán mindez elhanyagolható jelenség.

   

Magyarországon sokat változott a helyzet. 1999 és 2000-ben,  amikor pár szemesztert a Corvinus-on töltve óhatatlanul is napi szinten szemlélője voltam az eseményeknek még volt mire felnéznem, volt nívója az országnak. Mára mindez erősen megkopott. Magyarország mögül szépen lassan elhúzott mindenki.

Ez van, kérem. A zország meg csak rágja a gittet, saját farkát kergeti, mint akit felvet a nagy jólét. Miközben az állam adósbesorolása rendre romlik, lassan már Románia is beelőz, Szlovákia ratingje – Fico kormány ide vagy oda –  meg egyenesen a legjobb a  V 4-ek között. A szlovák cápák vígan zabálják fel a magyar húsipart, a felvidéki magyarok meg sorra szerzik be az új bugyellárisaikat az euró apróra. A CNN pedig budapesti felvételekkel illusztrálja a  balkáni zavargásokat, mert hát van az archívumban ebből is épp elég…

Magyarország sajnos egy hatalmas csapdában van, önmaga  csapdájában. A kiút pedig egyre hosszabbnak és fájdalmasabbnak igérkezik.