Külföld 2008, avagy tudjuk mit tettek „tavaly” bárhol

A 2008-as év értékelésével akár heteket is eltölthetnénk, mert nem kevés olyan terület van, amelyekre érdemes lenne visszatekinteni. Az én szívemhez azonban mégis a külpolitika, illetve a mostani postot tekintve inkább a külföldi politikai események állnak a legközelebb. Ebben az áttekintésben Magyarországgal inkább nem foglalkozom, az megér(ne) egy külön bejegyzést.  Mivel több fontos eseményről szeretnék szót ejteni, nézzétek el, hogy nem fogok minden részletre kitérni. Egyébként is olyan eseményekről van szó, amelyek minden részletét fél perc „guglizással” fel lehet kutatni. De csapjunk is rögtön a lecsóba, mert ingergazdag egy év volt.

Számomra az év legmeghatározóbb eseménye az amerikai elnökválasztás volt. Nemcsak az amerikai társadalomnak volt mérföldkő az első afroamerikai származású elnök megválasztása, de a világ többi részét is nagy figyelemmel kísérte mindenki „a világ leghatalmasabb embere kerestetik” című reality show 55-ik epizódját, melynek sorrendben 44-ik győztese – a Frei Tamás szerint valószínűleg magyar származású – Barack (ha magyar, ejtsd Barack, ha mégsem, akkor Barakk) Obama. Egész évben (az év elején még húsz jelölt volt versenyben) végigkísérte mindennapjainkat az éles és rendkívül bonyolult játékszabályok szerint zajló verseny, amely első felében még nagyon kemény harcot kellett Obamának megnyernie a demokrata nominációért. Ez júniusban sikerült is. Augusztus végén és szeptember elején új momentummal gazdagodott a párharc: ismertté váltak az alelnökjelöltek is, amivel személyeskedőbbé is vált a kampány. Mindenesetre novemberben minden eldőlt, az Egyesült Államokban történelmet írtak, kíváncsian várjuk az eredményét.

A már majdnem két évtizede Oroszország névre hallgató ősi riválisnál is történtek idén dolgok. Hogy ne maradjanak le, ők is köztársasági elnököt választottak. Már amennyire ezt igazi választásnak lehet nevezni. Meg hát ugye nem is afroamerikai lett a befutó. Putyin ex-elnök kiszemelt utódja elsöprő többséggel győzte le kihívóit és biztosította: Oroszország politikai kurzusa még egy jó ideig nincs veszélyben. A márciusi választás válaszul szolgált végül arra a több hónapos spekulációra is, hogy Putyin mennyire lesz képes megválni a hatalomtól, illetve milyen módon maradhat a gyeplőnél. Egyelőre elegánsan megoldotta: ő foglalkozik a belpolitikával, Medvegyev pedig vezeti a külpolitikát és irányítja a fekete lovat a nagy geopolitikai sakktáblán, amelyen ismét komoly pozícióban vannak.

Medvegyev pajtás nem is sokáig tétlenkedett beiktatása után, hisz egyik első lépése volt 400 katonát küldeni Dél-Oszétiába „vasutat építeni”. Majd nyíltan deklarálta azt is, szorosabban együtt kíván működni Abháziával és Dél-Oszétiával, hisz de facto orosz állampolgárokról van szó. Grúziát viszont a NATO segítette és ösztönözte, talán meggondolatlanul. A háború csak idő kérdése volt, az olimpiai láng mellett augusztus 8-án egy pár dél-oszét falu is kigyulladt. A grúzok elveszítették türelmüket és a nagy tenni akarásban egyértelmű öngólt lőttek. Naivitásuk határtalan volt, óriási védelmi kiadásaik ellenére sem vehették fel a kesztyűt az elvtársakkal, a NATO pedig természetesen nem használt nyílt lángot a gáz- és olajvezetékek fölött. Majd elintézzük egy dádával. De ez már akkor várható volt, amikor a bukaresti NATO-csúcs még kinntartotta a kaukázusi aspiránst. Ez az egész háborúsdi Oroszország részéről egyrészt teszt, másrészt jelzés volt. Teszt, hogy hogyan reagál Európa, Amerika és a NATO. Jelzés viszont azért, hogy tudassa, nem hajlandó küzdelem nélkül hagyni, hogy az egykor fennhatósága alá tartozó területek a Nyugat ölébe hulljanak. Reakcióiból ítélve ezt a jelzést Ukrajna is felfogta. Érdekes lesz figyelni az orosz politikát 2009-ben is.

Talán ebben a kontextusban mutatkozott meg a leginkább az év folyamán az EU és a NATO tehetetlensége. A stratégiai fontosságú nyersanyagoktól való függőség egyszerűen megkötötte mindenki kezét és nagyon kevés hajlandóság mutatkozott még azt az ominózus dádá-t is kimondani. Talán ehhez a momentumhoz kötődik Niko-lovag szárnyalásának kezdete, amely bizonyította: 2008-ban egyértelműen Sarkozy volt Európa vezető politikusa. Köszönhetően ez egyrészt az első félévi szlovén elnökségnek, valamint annak, hogy a francia elnök ténlyeg proaktívan állt mindenhez. Legyen szó akár a lisszaboni szerződésről, az izraeli-palesztin konfliktusról, az Oroszországgal való viszonyról, a grúz háborúról (főleg a hatpontos terv kidolgozása miatt), a világgazdasági válságról, stb., Sarkozy igazi politikai vezetőként viselkedett és vezette az Európai Uniót. Ahogy Tony Blair írta róla: „lehet vele egyetérteni, egyet nem érteni, de ignorálni nem”. Nagy port kavart az az elképzelés is, miszerint effektívebb lenne, ha az EU-nak állandó elnöke lenne. Ezt az ötletet még támogatnám is, ha ez az elnök Sarközy lenne és nem lenne benne az a rizikó, ami januártól valósággá is válik: tehát hogy az EU elnöke Václav Klaus lesz.

   

Persze Sarkozy „ámokfutásán” kívül is történtek dolgok az Európai Unióban. Ennek összefoglalása igencsak idő- és térigényes lenne egy blogbejegyzés keretein belül, főleg a bonyolult EU-s intézményrendszer miatt. Európai Tanács, Miniszterek Tanácsa(i), Európai Bizottság, Európai Parlament, mind-mind megérne legalább egy rövid áttekintést, de tartok tőle, hogy ez nem biztos hogy érdekfeszítő olvasmány lenne. Bár az összes eddig említett politikai téma taglalása során meg lehetett volna említeni az EU-s álláspontot is, mert azt főleg a legnagyobb nyilvánosságot kapó problémák – grúz háború, pénzügyi válságra adott közös válasz – esetében sikerült elérni, ahogy már említettem, jórészt Sarkozynek köszönhetően. Ehelyett az általános politikai elemzés helyett azonban ajánlom mindenki figyelmébe inkább az Európai Bizottság „Mit tett Önért az Európai Unió 2008-ban” című projektjét, ahol részletesen olvashatja, mit sikerült elérnie az EU-nak a polgárok érdekében. Vegyi anyagok felhasználása (REACH direktíva), az ideiglenes munkavállalók jogai, a gyermekek biztonsága (játékok összetétele) mind olyan témák, amik dícséretesek, de számomra azt bizonyítják, megtorpant az európai integráció és jelen feltételek között nem tud előremenni. Ki kell heverni ezt a lisszaboni szerződést, na. Illetve nem kiheverni, hanem átpaszírozni valahogy az európai, vagy ír(?) szitán. Nem egy csontnélküli kosár lesz, de a cél szentesíti az eszközt.

Ami „Európa puskaporos hordóját”, a Nyugat-Balkánt illeti, itt is eseményekben gazdag év volt 2008. Éveken át érett a döntés, de idén februárban – természetesen Európa támogatását maga mögött tudva – Koszovó egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét. Stratégiai érzékről tanúskodik azonban, hogy ezzel megvárták a szerb köztársaságielnök-választás eredményét. Sanszos lett volna ugyanis, hogy ha ezt nem teszik, akkor radikalizálódik a szerb közvélemény, elfordul az EU-tól és valószínűleg a választást nem Tadics, hanem a radikális Nikolics nyeri. Ez az egyoldalú lépés természetesen fergeteges vihart kavart Szerbiában. Ennek ellenére azonban a szerb fél is ért el sikert ezen a téren 2008-ban: sikerült elérnie, hogy az ENSZ Nemzetközi Bírósága megviszgálja, joga volt-e Koszovónak egyoldalúan kinyilvánítania függetlenségét. Ettől függetlenül azonban már több tíz ország ismerte el Koszovó függetlenségét, beleértve az EU 22 tagállamát is. Kíváncsian várjuk a Bíróság döntését, valamint azt, hogy sikerül-e a kérdésről ENSZ Biztonsági Tanács határozatot elfogadtatni, ami Oroszország ismert álláspontja miatt elég csekély sikerrel kecsegtet. Ja, megkerült Karadzsics is, egyéb szerb aktualitások mellett ez is fő téma volt az országban az idén.

Bár leginkább gazdasági és pénzügyi kérdésről van szó, a 2008-ban kirobbant globális válság olyan méreteket öltött, amelyek enyhítése elképzelhetetlen politikai reakció és rásegítés nélkül, ezért ezt a fenomént is bátran megemlítem összefoglalómban, persze csak egy szösszenet erejéig. Az okokba végképp nem szeretnék belemenni, egyszerűen úgy tudnám összefoglalni, hogy amerikai barátaink hitelből hitelt vásároltak, magasról fittyet hányva a kockázatra, hogy az ingatlanjaik ára (amellyel felvett hiteleiket fedezték) csökkenhet is. Emberi nyelven leírva itt mindenki aprólékosan utánaolvashat. Tehát elsősorban hitelválságról beszéltünk. Ez akkor ment át pénzügyi kérdésbe, amikor a hitelekből pénzpiaci eszközt gyúrtak és elkezdték árusítani. Válságba pedig akkor, amikor elpukkant a lufi. Azóta már simán beszélhetünk gazdasági válságról, aminek nyomait a pénzügyi globalizációnak köszönhetően világszerte érezzük. A nagyobb kiadásait mindenki elodázta, amit éreznek a pozsonyi VW, de már az esztergomi Suzuki dolgozói is. Ha a kisember nem költ félelemből, nagy baj a gazdaságnak. Ha egy gyártó/szolgáltató nem fektet be bizonytalanságból, még nagyobb. Ördögi spirál, amely minden eleme láncreakcióban csapódik le. Személy szerint egy kis félsszel övezett kíváncsisággal várom, az optimistáknak vagy a pesszimistáknak lesz-e igazuk.

Ez volt az a pár legfőbb dolog, ami számomra mindenképpen visszaköszön majd a 2008-as évből, ha a külföldi eseményekre gondolok. Volt azonban még rengeteg más aktualitás, mely pozitívan vagy negatívan borzolta a kedélyeket, ezekről már csak távírati stílusban:

1. a „Lám a szeme, lám a szeme…” refrénű evergreen-t nyugodtan „a láma szeme vérvörös”-re cserélhetnénk, mert valóban, bepipult a Dalajláma. De ne gondoljunk semmi rosszra, egy tibetinél az az agresszió, vagy a bepipulás, hogy az összetett kezével kevésbé mosolyog. Mindenesetre egyszer van Budán kutyavásár, illetve Kínában olimpia, ezt ki kellett használniuk hogy felhívják figyelmüket küzdelmükre Tibet függetlenségéért, illetve autonómiájáért, illetve szűkebb autonómiájáért. Abban még nincs megegyezés, mi lenne a nyerő.
2. csaknem 50 év után vezért cserélt a kubai csontbrigád: egy bizonyos Fidel C. helyett egy másik bizonyos Raul C. került a trónra. Ennél többet említést azt hiszem nem is érdemel ez az esemény, mert max. annyi változást jelent majd, hogy több szappanopera kerülhet a kubai tévébe – a másik bizonyos Raul C. ugyanis nem szereti a hosszú beszédeket
3. Ha az előbb említett két bizonyos C. nem érdemelt nagyobb publicitást, akkor még kevésbé érdemel egy osztrák „családszerető” polgár, akit áprilistól „az amstetteni rém” titulussal illetnek. Sajnos mindenki tudja miről van szó és sajnos ez is helyet kívánt magának a 2008-as összefoglalóba.
4. Történtek sajnos katasztrófák is, mint pl. a burmai trópusi ciklon a maga több mint százezer áldozatával. Nagyobb vihart kavart azonban az államot irányító katonai vezetés tehetetlensége a katasztrófa után, tetemek tízezrei indultak oszlásnak a kellő fellépés és a nemzetközi szervezetek beengedésének hiányában. A májusi kínai földrengés is könyörtelenül szedte áldozatait, 70 ezer ember vesztette életét és több mint tízezret nyilvánítottak eltűntnek. Természeti katasztrófa lévén erről a kínaik természetesen nem tehettek. Annál inkább tehetett a tejpor-botrányról. A tejporban melamint mutattak ki, amely konzumációjának következtében néhány gyerek meghalt és több tízezer betegedett meg.
5. Jack Sparrow és társai a Karib-tengerről jobb zsákmány reményében átköltöztek az Ádeni-öbölbe, ráncokat okozva ezzel Egyiptom arcára, akinek egyik legfőbb bevételét a Szuezi csatorna használatáért fizetett illetékek képezik. Annál is inkább komoly gond ez, mert a papagájos urak elég sikeresek. Legnagyobb zsákmányuk a novemberben megcsáklyázott szaud-arábiai tankhajó, mely 100 millió dollár értékű olajat szállított. A banditák gondolom izzadva nézik az olaj árának esését, hajójuk napról napra kevesebbet ér. Azért mégsem stresszelhetnek nagyon, ez már ugyanis 39-ik sikeres akciójuk volt az idén. De „jön majd még kutyára NATO-flotta” elven jövőre érdekes párharcokra számíthatunk.

Ez volt számomra 2008, külföldi vonatkozásban. Mindenről nem írhattam, ugye ki olvasná? De ha valami fontosat kihagytam, kommenteljétek, és ha tényleg jogos, a blog előnye, hogy bővíteni is lehet.

Sikerekben gazdag 2009-et mindenkinek!