Sziget 2009

Marián Balko fotóival frissítve. 1969. augusztus 15-18. 40 éve Janis Joplin, Jimi Hendrix, Joe Cocker, Santana, stb. fellépésével  ezekben a napokban zajlott minden idők leghíresebb zenei fesztiválja, az azóta legendává vált Woodstock. 2009. augusztus 12-17 között  szinte napra pontosan ugyanebben az időben tartották Közép-Európa legnagyobb zenei rendezvényét, a vasárnap véget ért, idén már 17. évadjában járó Szigetet. Szombaton az utóbbin jártunk.

Jó szervezés, hatalmas (talán túlságosan is) tömeg, babiloni nyelvzavar, zabolátlan szabadság, helyenként terjengő pisiszag, a Nagyszínpadon pedig a Manic Street Preachers és a Placebo. Mindez elfogadható árak mellett. Röviden így jellemezhető az idei Sziget Fesztivál általunk látott programja.

Mindig irigyeltem azokat, akik több napig folyamatosan képesek piálni. Mi ezúttal  amolyan öregurasan,  a  szombat esti láz jegyében, csak a tejszínhabot lenyalni látogattunk ki egyetlen napra az Óbudai-Szigetre.

Már Pest felé, az M1-en robogva feltűnt, milyen kevés a magyar rendszámú kocsi a sztrádán. A külföldiek kétharmadnyi erőfölénye pedig a helyszínen is jól tükröződött. A franciák, hollandok (pl. 1 800 amszterdami fiatal külön partivonattal), vagy a skót szoknyás edinburghiek jóval otthonosabban érezhették magukat, mint magyarul beszélő társaik.

Bár a rossz nyelvek úton útfélen pofátlan, kizsákmányolóan magas, amolyan magyaros, de nem a magyar pénztárcákhoz mért árakra panaszkodtak, mi állítjuk: a Szigeten az árak semmivel sem drágábbak, mint az máshol (pl. Pozsonyban, hogy nyugatabbra ne is menjünk) megszokott. Sőt!

Az egyik stratégiai helyen, a Nagyszínpad melletti Présházban  mi is lelkesen fogyasztottuk a 250 forintért mért Chardonayt. (Finnyás sörkedvelőként a Drehert inkább meghagytuk másoknak). Egyébként az ásványvíz  260, kóla 360 forint volt. Ez olyan megfizethetetlen, kérem?

   

A végigtombolt két szombati koncertről  elmondható, hogy megérte  végigizzadni őket a szorítóban. A Manic Street Preachers szívvel-lélekkel játszott, miközben az üresjáratokban, az általunk kevésbé ismert számok alatt mi már az utánuk következő Placebóra melegítettünk.

Brian Molkóék fél 10 után csaptak a húrok közé, ekkor már szinte mozdulni sem lehetett a tömegben. A 18-as setlist a régebbi ill. a legújabb  számok keverékét tartalmazta. Az első négy, majd további kettő az új, Battle For The Sun néven idén májusban megjelent albumukról. Kár, hogy az általam leginkább kedvelt Bright Lights, ill. Kings of Medicine kimaradt. Meglepetésünkre a körülöttünk állók (fesztivál-, és nem koncertközönség miatt) nem igazán ismerték a számokat. Talán ennek (és Molko állítólagos betegségének?) köszönhető, hogy a Placebo sem adta ki magából azt a bizonyos plusszt, és némileg rutiníze volt a dolognak.

Jól ismert magyaros csámcsogás ide vagy oda, a Sziget  több elismerést érdemelne  odahaza is, nemcsak külföldön. Főleg, hogy azon kevés vállalható produkciók közé tartozik, mely a nyári hónapokban a Balaton és a Forma 1 mellett  Magyarországot jelenti szerte a világban.