Törésvonalak országa – A líbiai választás eredményei és tanulságai I.rész

2012. szeptember 11-én iszlám szélsőségesek  támadást intéztek a kelet-líbiai  bengázi konzulátus ellen, ahol három amerikai hivatalnok és Cristopher Stevens, az Egyesült Államok líbiai nagykövete is életét vesztette.  Kedd este a támadók  páncéltörővel lőtték az épületet, és megpróbálták felgyújtani azt. A támadók és a konzulátust védő biztonsági személyzet között összecsapásra is sor került. Az al-Dzsazíra szerint a nagykövet a harcok során keletkezett  füstbe fulladt bele.

Ez a támadás a világ (de leginkább az USA) figyelmét ismételten  Líbiára terelte. Majd egy évnyi csend után újra Líbia lett a vezető hír a nagy amerikai hírcsatornákon, mint a CNN vagy SKY NEWS.   Pedig egy évvel ezelőtt a líbiai polgárháborúról szóló információk szinte mindennaposak voltak a médiában. Mostanra, egészen a kedd esti támadásig,  Líbiából érkező hírek alaposan megcsappantak, az ország szinte már egy fekete doboz lett. Kérdés, hogy mi történt ezzel az országgal a polgárháború óta eltelt egy év alatt? Menyire minősíthető sikeresnek a NATO beavatkozás? Hol tart az újjáépítés? Mely befektetők és olajvállalatok profitáltak leginkább a Kadhafi halálával és a rendszerváltással? Kik nyerték a választásokat?

A téma kiterjedtsége miatt kénytelen voltam a cikkemet két részre osztani. Az első rész a választásról, az ország törésvonalairól, valamint a líbiai Muzulmán Testvériség vereségének okairól fog szólni. A cikk következő részében az újjáépítés, az országban található kőolaj és földgáz, a külföldi olajcégek és az új befektetők megjelenése lesz a  téma.

Meglepő fordulat

A szakembereket meglepte a nyári líbiai választások eredménye, ahol a liberálisabb és a szabadelvűbb pártok megelőzték az iszlamista erőket.  2012 júliusában a líbiai választásokon mintegy 2.8 millió regisztrált szavazó, tehát az ország lakosságának 62%-ka járult az urnákhoz. A választást Mahmúd Dzsibríl volt kormányfő nyerte, aki vezetője a különféle csoportosulásokat tömörítő Nemzeti Erők Szövetségének. Ebben a szövetségben 40 kisebb liberális párt és 236 civil szervezet van jelen. A politikai tömörülés 39 mandátumot szerzett a pártok által megszerezhető 80-ból. A második helyen a Líbiai Nemzeti Párt végzett, amelyet Ali al-Szalabi szalafista vallástudós vezet. A szalafisták az iszlám vallás szunita irányzatán belül egy rendkívül konzervatív nézeteket képviselő mozgalom, amely szigorúan az iszlám törvénykezést (saría alapján) és hagyományok betartását követeli. Százhúsz mandátum független jelölteknek volt fenntartva, ezeket leginkább az iszlamista pártok próbáltak megszerezni, több-kevesebb sikerrel. A Nemzeti Erők Szövetsége ellenőrzi a nemzetbiztonságot, a kőolajtermelést, a külügyeket és az újjáépítést. Az NESZ-nek és Dzsibrílnek ennek ellenére nincs könnyű dolga, mivel megoldást kell találnia Líbia legnagyobb problémájára: a megosztottságra.

Törésvonalak mentén

   

Líbia egy rendkívül megosztott, különböző etnikai- regionális-vallási törésvonalakon fekvő ország. A líbiai polgárháború alatt gyakran előfordult, hogy Kadhafi hadserege ellen harcoló rivális törzsek egymásnak estek. A polgárháború után pedig szinte mindennapossá váltak a kisebb összecsapások a különböző törzsek között. A béke még mindig ismeretlen fogalom Líbiában: Kadhafi ellen harcoló milíciák, származástól függetlenül, a saját belátásuk szerint felosztották egymás között a városokat, köztük a fővárost, Tripolit is. A kormányzati negyedet, a külvárost, a nemzetközi repülőteret más-más csoport ellenőrzi. Problémát jelent még Kadhafi törzsébe tartozó, egykori hivatásos katonák is, akik gyakran vívnak gerillaháborút, az országban rekedt zsoldosokkal karöltve. 2012 februárjában sikerült egy nagyobb Kadhafi-hű csapatok bázisát felszámolni, s több mint száz darab páncélost zsákmányoltak a kormányerők.

Törésvonal húzódik a különböző régiók között is. Szinte lehetetlen feladatnak tűnik, hogy a földgázban gazdag nyugati részt, az olajban dúsgazdag keletet, Szirttel és Bengázíval, valamint a víztartalékokban gazdag déli országrészt a jelenlegi kormány ellenőrzés alatt tartja. Ezenkívül még több város is városállamként működik, fegyveresen, saját milíciával védve területeit. Ilyenek például Muszráta vagy Zintan. Ez utóbbi nagyon sok bosszúságot okoz az új kormánynak, mivel nem adja ki Kadhafi fiát Tripolinak, hanem maga a városi vezetés akar igazságot szolgáltatni. Zintan konfliktusba került a hágai Nemzetközi Büntetőbírósággal (ICC) is, mivel nyáron a bíróság négytagú küldöttségét hatósági kémkedés vádjával fogva tartották pár napra.

Az iszlamista kudarc okai

A megosztottság és az iszlám vallás fontos szerepe ellenére, a szakemberek előrejelzéseitől eltérően, az iszlamista Líbiai Nemzeti Párt nem nyerte meg a líbiai választást. Ezzel a precedens értékű eseménnyel lényegében egy általános trend szűnt meg a térségben: az arab tavasz országaiban, ahol eddig iszlámpárti konzervatívok kerültek hatalomra, most először fordult elő, hogy a világias erők győztek. A kudarc okairól röviden:

1.)    Iszlamista erők sem egységesek: a külvilág felé egységet mutató vallási csoportok között is komoly ellentét feszül. A legnagyobb vallási törésvonal a szélsőséges szalafisták és a mérsékeltebb szúfik között húzódik. A szalafisták bálványimádással, túlzott miszticizmussal vádolják a rivális iszlám irányzatot, s az elmúlt hónapokban gyakran intéztek támadást a szúfik mecsetei és temetői ellen.

2.)    Dzsibril személye: tapasztalt politikus, a líbiai liberális erők példaképe, a forradalom nemzetközi arca. Kétségtelen, hogy személye befolyásolta a választás eredményét, de a valójában a rokonságának köszönheti a győzelmét. Dzsibril a Warfalla-törzs tagja, amely legnagyobb Líbiában, becslések szerint egymillió főt számlál.

3.)    A szavazás szabotálása: több helyen, főleg az ország keleti részében, fegyveres összecsapásokra került sor, szavazó helyiségeket támadtak meg vagy robbantottak fel, megfélemlítve a lakosságot.  A Kadhafi törzse nem vett részt a választásokon, helyette gerillaakciókat hajtottak végre, többek között lelőttek egy szavazatokat szállító helikoptert is.

4.)    Nyugati támogatás: USA és EU pénzzel támogatta Dzsibril kampányát. Számukra fontos volt, , ne történjen meg olyan nyugati kiszorulás, mint Tunéziában és Egyiptomban. A nyugati olajvállatoknak sem volt érdeke, hogy egy újabb iszlamista párt kerüljön hatalomra, amely akadályozná a kőolajtermelést vagy elzavarná őket

Líbiában még nehéz feladatok várnak Dzsibrílre és a NESZ-re: a központi kormányzás kiépítése, a fegyveres összecsapások megszüntetése, az alkotmány elfogadása (amely lassan halad), az újjáépítés megszervezése.  Amennyiben a NESZ nem oldja meg ezeket a problémákat a jövő évben tartott parlamenti választásig, akkor az könnyen a bukását okozhatja, s Líbiában is az iszlamista erők kerülhetnek hatalomra.

Krajčír Lukács

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához, de követhetsz minket a Tumblr-en és a Twitteren is!