Quo Vadis, Izrael? Mérlegen az izraeli választások

2013. január 22-én Izraelben választásokat tartottak. A szavazást nagy felkészülés és várakozás előzte meg, sokan az izraeli szélsőjobboldali pártok totális győzelmét vizionálták. Habár a választásokat Benjámin Netanjahu kormányfő vezette, jobboldali és vallásos pártokat tömörítő Likud-Jiszráél Béténu Párt nyerte meg, nagy meglepetést okoztak az izraeli baloldali és centralista pártok, akiknek sikerült a második és a harmadik helyet is megszerezniük. A választási eredmény rávilágított arra, hogy az Izraelen belül húzódó törésvonalak komoly kihatással voltak a szavazásra.

A választás eredményei

Még 2012. október 15-én az izraeli törvényhozás megszavazta a 120 fős Knesszet (az izraeli parlament) feloszlatásáról szóló törvényt. Eredetileg 2013 októberében lett volna a választás, de Benjamin Netanjahu ezt előrehozta 2013. január 22-re. Az oka: Netanjahu nem tudta keresztülvinni a következő évre tervezett megszorító költségvetést.

2013. január 22-én soha nem látott arányban – az izraeli lakosság több mint 70%-a – járult az urnákhoz. A három hónapos kampány nagyon intenzív volt. Rengeteg kampányfilmet készítettek a pártok, sőt próbálták minél jobban lejáratni az ellenfeleiket (az izraeli kampányfilmek.)

Habár a szavazatok megszámlálása már megtörtént, az Izraeli Választási Bizottság csak ezen a héten fogja bejelenteni a hivatalos eredményeket. A választásokat ismét a Likud-Jiszráél Béténu Párt nyerte meg 23,32 %-al és úgy néz ki, hogy (legalábbis egyelőre) Netanjahu maradt a kormányfő. A Likud vallásos, a Jiszráél Béténu (Izrael a Mi Hazánk) pedig nacionalista párt közösen indított jelölteteket. Így sikerült 31 képviselőre szert tenniük az izraeli parlamentben.

   

A második helyen Jair Lapid vezette Jes Atid (Van jövő) végzett. A választók mintegy 14,32 %-a szavazott rájuk, s ezzel 19 mandátumot szereztek a Knessztben. Jes Atid liberális pártként definiálja magát (azonban európai mércével mérve inkább jobbközép) s ezt a pártot tartják a nem vallásos középosztály érdekképviselőjének.

A 49 éves egykor műsorvezető és újságíró Jair Lapid célja az új, világiasabb oktatáspolitika bevezetése, az izraeli politikai rendszer átalakítása, alkotmánykészítés, a katonai szolgálat kiterjesztése az ortodox zsidókra, a kisvállalkozások és középosztály támogatása, valamint tárgyalás a palesztinokkal.

Jair Lapid származása is érdekes, mivel magyar vonatkozása van : édesapja a vajdasági magyar zsidó családból származó 2008-ban elhunyt politikus-újságíró, Tomi Lapid.

Harmadik helyen a baloldali – 15 parlamenti hellyel – a szociáldemokrata Munkáspárt végzett. Seli Jehimovics, a párt vezetője már a választások után bejelentette, hogy ellenzéki szerepre készül és nem óhajt részt venni Netanjahu nagykoalíciójában.A választások előtt nagy esélyesként emlegetett, szélsőségesen nacionalista Habájt Hajehudi (Zsidó Haza) nevű csoport mindössze 9 %-ot kapott és csak 12 helyet szerzett. Az ultraortodox askenáziak vallásos pártja pedig 7 mandátumra tett szert. Emiatt ezek a pártok azonnal csatlakoztak is Netanjahu nagykoalíciójához, hogy létrejöjjön egy 61 fős jobboldali mandátum. Nem sokkal  vannak lemaradva a baloldaliak, mintegy 59 mandátummal.

Törésvonalak a Szentföldön

A 2013-as izraeli választások meglepő eredményt hoztak, amelyből már a kormányalakítás előtt is le lehet vonni bizonyos következtetéseket. Rámutatott arra, hogy Izrael korántsem egységes politikailag, sőt újra bebizonyította, hogy Netanjahu és a Likud párt eddigi politikája komoly megosztó tényező az izraeli lakosság körében. Ismét fontos szerepet kaphatnak az izraeli közéletben a világiasabb, liberálisabb és szekulárisabb erők.  A 2013. január 22-ei választások után a zsidó társadalmon belül az eddig is jól látható törésvonalak még jobban kirajzolódtak (s egyben ki is szélesedtek).  Ezek a következők:

Törésvonalak:

1. Város és vidék: Ez leginkább a hedonista, nyugati értékrendet, világiasabb felfogást képviselő Tel-Aviv és a bigottságot, vallásosságot valamint erkölcsöt szimbolizáló Jeruzsálem közötti ellentétet jelenti.
2. Izraelben születtek versus bevándorolt zsidók: Ez a probléma 1948 óta megosztja az izraeli társadalmat. Akkoriban gyakoriak voltak a súrlódások és az összetűzések a Közép-és Kelet-Európából érkező askenázi és az Ibériai-félszigetről származó, de a mai Izrael területén született szefárdik között. 1967 után ez a fajta megkülönböztetés háttérbe szorult, s csak a Szovjetunió felbomlása után vált ismételten fontossá a származás. Ennek oka, hogy az 1990-es években mintegy 700 000 kelet-európai, többnyire orosz nemzetiségű, zsidó telepedett le Izraelben. Ők alkotják a második legnagyobb etnikai csoportot a zsidóságon belül. Saját üzletekkel, színjátszó csoporttal, tíz orosznyelvű újsággal, közvetlen moszkvai televíziós csatornával rendelkeznek és a saját anyanyelvüket használják. Gyakorlatilag az orosz a harmadik hivatalos nyelv az országban. Közülük kevesen vallásosak, inkább a baloldali pártokra szavaznak.
3. Telepespolitika: Az 1993-as oslói megállapodás után az izraeli telepek száma nem nőtt, csak azok mérete és lélekszáma. Az izraeliek nem csak házakat, hanem komplett infrastruktúrát – közműhálózatot, üzleteket és iskolákat– építenek ki telepeiken. Ez nem kis feszültséget teremt nemcsak a palesztinok, hanem a vállalatok, a városi lakosság és a telepes lobbi között is.  Legutóbb a 2012-es őszi izraeli-palesztin konfliktus után lángolt fel ismételten a vita a telepek létesítéséről.  Bejamin Netanjahu meghirdette az új telepes-politikát: Az E1 övezetnek nevezett területen háromezer új otthon építése Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában. Ezt nemcsak a palesztinok és az arab államok, hanem az EU is elítélte, s az Egyesült Államok is rosszallását fejezte ki ez ügyben. A telepek létrehozását és a telepesek jogait az izraeli Knessztben Habájt Hajehudi párt képviseli.
4. Ultraordox zsidóság és a nem vallásos izraeliek közti ellentét: Izraelben a vallásosság szempontjából három csoportra lehet osztani a lakosságot – teljesen szekularizált, hagyományokat betartó és az ultraordoxok zsidók, azaz hászidok (angolul harediek). A hászidok a lakosság 10%-át teszik ki, akik nem dolgoznak, népes családokban élnek, egész nap a Tórát tanulmányozzák és szigorúan betartják a hagyományokat. A probléma velük kapcsolatban – különösen a nem vallásos zsidók szempontjából –, hogy nem fizetnek adót, szinte csak segélyekből élnek. Egyre több iskolát nyitnak, ellenzik a világias oktatást, sőt erőteljes női szegregációt vezetnek be (pl. külön járda van a nőknek és a férfiaknak).  Ezenkívül, ami leginkább vörös posztó a világi pártok szemében az, hogy a fiatal hászidok felmentést kaptak a katonai szolgálat alól. Emiatt állandó a konfliktus Izrael többi részével, akiknek ez nagyon nem tetszik, sőt meg is akarják szüntetni ezt a kiváltságot. A mélyen vallásos zsidók érdekeiket leginkább a Sász párt képviseli (bár azt hozzá kell tenni, hogy a hászid zsidók szerint a szavazás szigorúan tiltott tevékenység).

Merre tovább, Izrael?

Összegezve: 31. Knesszetbe összesen 12 párt jutott be, amelyből három az arabok érdekeit képviseli. A cikk írása alatt még nem dőlt el, ki alakít kormányt Izraelben, ez valószínűleg február elején fog kiderülni.  Most Simon Pereszen, az izraeli államfőn múlik minden, aki ezen a héten tárgyal a pártelnökökkel, hogy ki alakítson kormányt.  Egyenlőre még bizonytalan a helyzet, az interneten olvasható előrejelzések is legalább 3-4 lehetséges opciót vázolnak fel: a Netanjahu által vezetett jobboldali pártokból álló kormánykoalíció, netán egy esetleges egységkormány jön létre ,de az az sem elképzelhetetlen, hogy Simon Peresz a második helyen végzett Jair Lapidot fogja megbízni a kormányalakítással.

Krajčír Lukács

Forrásokat megtalálod: itt, itt, itt és itt.

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!