Búcsú a fegyverektől? – Az iráni atommegállapodás és következményei

Kisebb csoda történt Genfben: a Hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja + Németország) és Irán között 2013. november 23-án megszületett a perzsa állam vitatott atomprogramjával kapcsolatos első megállapodás. Teherán az erőművekhez szükséges 5%-os szintig dúsítja az uránját, cserébe az ENSZ és a nyugati országok enyhítenek az iráni gazdaságot sújtó szankciókon.

Bár a megállapodás csupán hat hónapra szól és a vállalásokat bármikor vissza lehet vonni, ez az első jelentős előrelépés az évtizedek óta tartó atomvitában. Egyelőre még kérdéses, hogy ez a „kiegyezés” miként rendezi át a közel-keleti erőviszonyokat, meg persze az egyensúlyt. Ugyanis sem a Perzsa-öböl menti monarchiák (Szaúd-Arábiával az élen) sem Izrael nem törődik bele az iráni nukleáris program folytatásába. Akkor sem, ha az békés célokat szolgál.

Hajsza az atomért

Az iráni atomprogram története egészen a hidegháború közepéig vezethető vissza, amikor még Amerika-barát ország volt. 1967-ben a teheráni műszaki egyetemen üzembe helyezték az első kísérleti reaktort. Reza Pahlavi sah 1974-ben adott utasítást az iráni atomprogram fokozására, 1975-ben a nyugat-németek pedig 1300 megawattos blokk építésébe fogtak a dél-iráni Busherben. Természetesen előtte még a sah aláírta az atomsorompó-egyezmény (NPT-t), amelyben Teherán arra kötelezte magát, hogy a nukleáris technológiát csak békés célokra fogja használni. Az előrejelzések szerint az 1980-as évek elején Irán képes lett volna a nukleáris energia termelésére. Csakhogy az 1979-es forradalom közbeszólt.

Khomeini ajatollah hatalomra kerülése után az atomprogram félbeszakadt. Teherán  1984-ben ugyan megpróbálta folytatni, de az iraki-iráni háború (1980-1988) alatt Szaddam Husszein szétbombázta a busheri atomerőmű épületét. Ez évtizedekig visszavetette az atomprogramot, annak ellenére, hogy a kilencvenes évektől az oroszok aktív segítséget nyújtottak. Mohammed Khatami reformer iráni elnök 2005-ben fatwát bocsátott ki, amely értelmében megtiltott mindenfajta nukleáris fegyver előállítását, raktározását és használatát.

Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!

Csakhogy Ahmadinezsád 2005-ös megválasztását követően sokkal agresszívebb lett az iráni külpolitika (legalábbis retorikai szinten), s az Egyesült Államok, az Európai Unió és Izrael egyre jobban aggódott az iráni atomprogram miatt. Moszkva továbbra is kiállt Teherán mellett, nem engedte, hogy az ENSZ-BT elé kerüljön az ügy. 2007-ben elkészült a busheri atomerőmű, ezt követően állandó témává vált az iráni atomprogram jelentette „fenyegetés”.

   

Már 2008-ban az amerikai és az izraeli sajtó egy megelőző katonai légicsapásról tett említést. A 2008-as elnökválasztás alatt a republikánusok (John McCain) fő külpolitikai programja volt az iráni atomlétesítmények bombázása. 2010 során számos tárgyalás folyt Irán és a NAÜ, valamint Irán és az ENSZ BT között, jelentős eredmény nélkül. A Nyugat emiatt számos gazdasági szankcióval sújtotta Teheránt. 2012 elején újra felvetődött a katonai intervenció lehetősége, amit az USA és Izrael karolt fel leginkább. 2013 elején az iráni Natazban található urándúsító erőműben egy új gázcentrifuga kezdte meg a működését, amelyek 3-5-ször gyorsabban dolgoztak, mint a régi típusúak és képesek az atombomba előállítására.

Ideiglenes megoldás

Habár a legújabb diplomáciai jelentések szerint az amerikai-iráni titkos megbeszélések és találkozók még Ahmadinezsád alatt zajlottak, jelentős előrelépés azonban csak  Hasszan Rohani megválasztását követően állt be. Mivel az új iráni elnök sokkal pragmatikusabb és békülékenyebb külpolitikát kezdett folytatni, ezért a Hatok nevű csoportosulás egyre nagyobb bizalommal tekintett a november végi konferenciára. November 21-én kezdődtek meg a tárgyalások. Az első napokban semmiféle megegyezés nem született, az iráni külügyminiszter is csupán „csekély eredményekről” beszélt, s úgy tűnt, mindjárt vége szakad a tárgyalásoknak. Aztán november 23-án hatalmas áttörés következett be: a felek ideiglenes megállapodást kötöttek egymással.

A féléves időtartamú – de akár egy évre is meghosszabbítható – megegyezés értelmében Irán nem fogja 5% fölé dúsítani az uránt, s a meglévő 20%-ot pedig ismételten felhígítja. Teherán felfüggesztett minden tevékenységet a Natanz urándúsító erőműben, a Fordow-2, és az araki reaktorban, valamint nem nyit új uránbányákat és nem épít új atomerőműveket. A NAÜ szakemberei bármikor az országba érkezhetnek és akár naponta ellenőrizhetik az iráni atomprogrammal kapcsolatos intézményeket és épületeket. S mit kapott cserébe Teherán?

Enyhülnek az ellene kiszabott amerikai és európai szankciók. Elsősorban a kőolajexportot érinti ez a rendelkezés, Irán immáron gond nélkül szállíthat eddigi (főleg kelet-ázsiai) partnereinek, de már nincs akadálya az arannyal és egyéb értékes nyersanyagokkal való kereskedelemnek sem. Ideiglenes felfüggesztik az iráni autógyártást érintő amerikai szankciókat is, továbbá Teherán olyan alkatrészeket importálhat, amelyek jelentősen megnövelhetik az iráni civil légi járatok és magánrepülőgépek biztonságát. Az enyhítések következtében a nyugati számlákon lévő, pár éve befagyasztott 4,2 milliárd dollárt részletekben fizetnék vissza. Ráadásként még felmerült egy legalább 50 milliárd dollárnyi értékű külföldi befektetés a szénhidrogéniparban.

Felborult sakktábla

Az iráni gazdaság számára roppant jókor jött a szankciók feloldása, mert fizetőeszköze, a riál értékvesztése majdnem kétharmad, a munkanélküliség pedig rohamosan nőtt. Ezzel párhuzamosan Irán szerepe és befolyása is növekszik a térségben. A nemzetközi nyomás meggyengülésével Teherán még inkább beavatkozhat a különböző folyamatokba, nem beszélve arról, hogy immáron jelentősen megnövelheti támogatását a síita szervezeteknek és csoportoknak.

A libanoni Hezbollah és Bassár el-Aszad szíriai elnök azonnal gratulált az iráni kormánynak a „Hatok feletti győzelméért”. Teherán nemrég kijelentette, hogy fokozza a Hezbollahnak nyújtott különböző anyagi segélyeket, főleg a november 19-én végrehajtott, 23 ember életét kioltó,  iráni nagykövetség elleni terrortámadás miatt.

Természetesen Izrael kicsit sem elégedett az eredménnyel, Benjamin Netanjahu izraeli elnök „történelmi hibának” nevezte az Iránnal kötött megállapodást. Szerinte teljesen fel kellett volna számolni a perzsa állam atomprogramját, amelynek végső célja nukleáris fegyver előállítása és bevetése lehet Izrael ellen. Netanjahu az ENSZ-ben folyamatosan Teherán ellen próbálta hangolni a nemzetközi közösséget, Rohanit egy bábnak titulálta, akiben nem szabad megbízni.

Az izraeli vezetés néha keményebb eszközökhöz is folyamodott, mint pl. 2010-ben egymás után hajtották végre merényleteket az iráni hivatalnok és atomtudósok ellen. 2010 mérföldkő volt az informatikai hadviselés történetében, amikor az izraeli fejlesztésű Stuxnet vírust vetették be az iráni atomlétesítmények ellen. Ez legalább 100 000 perzsa számítógépet fertőzött meg, s a vírus túlpörgette a centrifugákat, elégetve azok 20%-át. Az Irán elleni izraeli légicsapás állandóan terítéken volt, mind a média, mind a politika kiemelten foglalkozott ezzel a témával, de végül (legalábbis eddig) nem valósult meg.

A katonai akció összehangolásában az izraeli kormány nem tudott megegyezni Washingtonnal; az izraeli vezetésben sem támogatta mindenki a légicsapást; ráadásul az amerikai és az izraeli választások közelsége miatt sem volt célszerű egy kétes sikerű katonai kalandba keveredni.

Szaúd-Arábia a másik ország, mely rendkívül nyugtalan a genfi megállapodást illetően. A Perzsa-öböl menti, magát szunnita vezető államnak beállító monarchia, már a 2000-es évek közepén – a többi kis arab emírséggel együtt – arra kérte Izraelt, hogy bombázza le az iráni atomlétesítményeket. Szaúd-Arábia még most is minden eszközt megragad arra, hogy ellensúlyozza Irán szerepét a régióban, legyen szó a Szíriában harcoló szélsőséges szunnita militáns és terrorista csoportok támogatásáról, vagy a bahrein-i síita ellenzék leveréséről.

Egy nukleáris fegyverekkel rendelkező Irán sokkal nagyobb fenyegetést jelent számukra, mint Izrael, ezért a háttérben már kezdetét vették a szaúdi-izraeli tárgyalások „a megfelelő válasz” megadására. A genfi egyeztetések előtt Szaúd-Arábia zöld utat adott légterének használatát illetően Izraelnek, ha bombázni kívánja az iráni létesítményeket. A megállapodás után a szaúdi Al-Waleed bin Talal herceg egy közös izraeli-szaúdi együttműködésről beszélt, mivel elfogathatatlannak tartják a Hatok békülékeny politikáját Iránnal szemben. Az elmúlt hetekben több hadgyakorlatot is tartottak a térségben – francia-szaúdi, valamint a legnagyobb izraeli légigyakorlat – amelyek figyelmeztetések Teheránnak.

Hasszán Rohani alig fél évnyi kormányzás után teljesítette külpolitikai programjának legfőbb pontját, amely óriási presztízs növekedést jelent nemcsak neki, hanem a Iráni Iszlám Köztársaságnak is. Az iráni elnök hatalma most tűnik a legstabilabbnak, mert az ország tényleges vezetője, Ali Khamanei, is kiáll mellette, miközben a Rohanival  gyakran kritikus Forradalmi Gárda csendben van. Az már azonban más jellegű kérdés, hogy a közeljövőben ez miként fog kihatni a régióban vívott hatalmi versenyre, mennyire borítja fel a status quót, miközben még az sem bizonyos, hogy mindegyik fél be fogja tartani a genfi megállapodást.

Krajčír Lukács

Felhasznált irodalom:

Benedek Gábor: Irán történelme a kezdetektől napjainkig. Budapest: Alternatív Kiadó, 2012.

Internetes források megtekinthetőek: itt, itt és itt

Ajánlott írások a témában:

A béke követe? Átalakuló iráni külpolitika

Új szelek Perzsiában? Mérlegen az iráni választások

Háborús forgatókönyv – Egy lehetséges szcenárió

 Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!