Erdogan lenácizta Hollandiát és Németországot: „A Nyugat megmutatta igazi arcát”

Törökország és az EU viszonya egyre rosszabb, miután diplomáciai kardcsörte alakult ki Hollandiában a hétvégén, ami nyilvános vádaskodásokhoz és tüntetésekhez vezetett. De miért is beszél(het) ilyen magas lóról a török vezetés?

Miután a nagyszámú török migránssal rendelkező Hollandia megtiltotta a török kormány két tagjának, hogy az Erdogan török államfő diktatórikus hatalmát elősegítő népszavazás mellett kampányoljanak az ottani kisebbség körében, Erdogan nácinak bélyegezte a holland és a német kormányt:

„Azt hittem, a nácizmus halott, de tévedtem. (…) A Nyugat megmutatta igazi arcát”

Ankara egyúttal politikai és gazdasági szankciókkal fenyegette meg Németországot és Hollandiát. Az ankarai holland nagykövetséget és az isztambuli holland konzulátust a török hatóságok lezárták, és arrogánsan jelezték, hogy jobb, ha az éppen szabadságát töltő holland nagykövet egy ideig nem is tér vissza hivatalába.

   

Rotterdamban, ahol törökök egy dühös csoportja (néhány száz fő) randalírozott az utcákon, szükségállapotot rendeltek el szombaton, a zavargásokban 12 embert tartóztatott le a rendőrség.

A török diplomácia megragadta az alkalmat, és kijelentette, hogy a Hollandiában és Németországban élő „török lakosság nem fogoly” és hogy „azért küldtük őket, hogy hozzájáruljanak az ország gazdaságához”.

A 22-es csapdája

Angela Merkel már kifejezte sajnálkozását a kialakult helyzet miatt, és kijelentette, nem szabad elidegeníteni Törökországot. Az Unió számára persze fontos, hogy Törökország feltartóztassa a Közel-Kelet irányából Európába tartó migránsokat, és ezzel Ankara is tisztában van, mi több, fel is használja akarata érvényesítéséhez.

Erdogan számára valószínűleg ez az incidens hatásosabb lesz, mintha hetekig kampányoltak volna a török kormány tagjai Nyugat-Európában.  A probléma gyökere az, hogy Erdogan egy nagyon kényes időszakot választott a népszavazáshoz: Hollandiában ezen a héten, Németországban pedig szeptemberben lesznek parlamenti választások. Az előbbinél ráadásul a migránsellenes szélsőjobbos Szabadságpárt és a jelenleg kormányzó  Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért fej-fej mellett halad a közvélemény-kutatások felméréseiben. Erdogan kampánya érthető okokból a szélsőjobb kezébe adott volna muníciót az utolsó pillanatokban.

Hasonló a helyzet Németországban, még ha az ottani bevándorlás-ellenes AfD (Alternatíva Németországért) ugyan nem is annyira erős, mégis meghatározó politikai erő válhat belőle, amit a merkeli bel- és külpolitikai kudarcának lakmuszpapírjaként élne meg a mai német liberális vezetés.

Miért van Erdogan nyeregben?

Adódik azonban a kérdés, hogy miért ül ekkora lovon a török vezetés. A migránskérdés csupán az egyik oka a kialakuló feszültségeknek. Törökország fő exportpiaca még mindig Németország, és a nyugat-európai országok szívják fel termékeinek egy harmadát, valamint import szempontjából is hasonló a helyzet. Ennek fényében Törökországnak is van vesztenivalója.

A migránsválságnak azonban van egy másik oldala is, mégpedig a nagyszámú török kisebbség, akiket a török kormány könnyedén tud mozgósítani a nyugati országokban – elég, ha arra gondolunk, hogy a tavalyi puccs után az Erdogan melletti szimpátiatüntetésen csak Kölnben 50 ezer török vett részt, igaz, többtízezer kurd ellentüntetése mellett. A példa azonban jól illusztrálja, mekkora indulatok szabadulhatnak fel, ha eszkalálódik a diplomáciai konfliktus.

A harmadik ok, ami a válság óta a szemünk előtt játszódik le, a „harmadik világ” felértékelődése. Az elnevezés bármennyire is elavultnak tűnik, mégsem az. A Szovjetunió széthullása óta egypólusú világban élünk, s egy időre a peremvidékeken lévő országok (Közel-Kelet, Törökország, Észak-Afrika, stb.) elvesztették politikai súlyukat.

Erdogannak is van alternatívája

A hidegháborús időkben felkínálhatták magukat valamelyik szuperhatalomnak, cserébe pedig fegyvereket kaptak és kereskedelmi alkukat köthettek. A Szovjetunió felbomlásával azonban ez az alkupozíció elveszett, súlytalanná váltak. Egészen addig, míg Kína után Oroszország is kezdett kitörni regionális hatalmi státuszából, Putyin pedig a globális hatalmi pozícióval kezdett kacsingatni.

Nem véletlen, hogy Erdogan napok alatt helyrehozta diplomáciai kapcsolatát Oroszországgal, miután egy egyértelműen katonai akcióban lelőtt egy orosz vadászbombázót, a pilótát pedig megölték. És persze az sem véletlen, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ezt szívesen vette. A Nyugatnak pedig azzal szembesült, hogy a NATO-tag Törökország figyelmeztetést küldött, saját nemzetállami érdekei fontosabbak, mint szövetsége a Nyugattal.

A puccskísérlet után Erdogan a Nyugatot vádolta annak megszervezésével (annak ellenére, hogy eddig hasznos és hűséges NATO-szövetséges volt), és konspirációs elméletének kapóra jött, hogy az USA még mindig menedéket nyújt egykori mentorának, későbbi esküdt ellenségének, Fethullah Gülen „hitszónoknak”. Persze,  az Egyesült Államok nyilván aduászként tartja politikai ellenfelét magánál arra az esetre, ha Erdogan végképp kezelhetetlenné válna.

Körkép.sk

Nyitókép: globalresearch.com