Az isztambuli vereség jelezheti Erdogan alkonyát?

Nyitókép forrása: ndtv.com

Törökország legfontosabb és legnépesebb városában, Isztambulban a török ellenzéki Ekrem Imamoglu másodszor is vereséget mért kormánypárti ellenfelére a főpolgármester-választáson, június 23-án. Recep Tayyip Erdogan államfő számára nem csak azért volt kínos az eredmény, mert éppenséggel ő és pártja, az AKP nyomására érvénytelenítették az első szavazás eredményét, hanem azért, mert bebizonyosodott, komoly rés tátong a török államfő pajzsán.

Aki megnyeri Isztambult, megnyeri Törökországot, mondta korábban Erdogan. Nem véletlenül. Minden ötödik török választó Isztambulban él. Maga Erdogan pályafutása is isztambuli főpolgármesterként kezdett el igazán szárnyalni.

A júniusi kudarc egyaránt politikai és morális csapást jelent az AKP-ra nézve. A vereség látványos volt, legfőképp azért, mert az első, anulált eredménynél az AKP jelöltje csak 13 ezer szavazattal maradt le az ellenzéki jelölt mögött. Másodszorra azonban a különbség több mint 800 ezer voks volt, ami egyértelműen a kormánypárttal való elégedetlenség jele.

   

Hiába anulálták az első választást, másodszor is az ellenzéki jelölt győzött az isztambuli főpolgármester-választáson

Politikai földrengés

Hatalmas öngólnak bizonyult tehát a választás ismétlésének kikényszerítése. Annál inkább, mert a török választókat már kevésbé érdekli Erdogan saját személyi kultuszát érintő kérdései, a 2016-os puccskísérlet is már a múltba vész. Sokkal jobban aggasztja a török átlagembert az árak meredek emelkedése, a szolgáltatások hiánya.

Az elégedetlenség olyan nagy, hogy maga az AKP is megosztottá vált. A Stratfor elemzése szerint a következő hetekben az AKP egykori politikusai és az Erdogantól elforduló szövetségesei megpróbálhatnak közös, a kormányzó párttal rivális mozgalmat létrehozni, kényszerítve a háttérben meghúzódó támogatókat, hogy válasszanak Erdogan és a szakadár csoport között.

Persze, ez időbe telik, addig pedig a török államfőnek minden esélye megvan a dolog ellensúlyozására. Ahogy sok más esetben is történt, várhatóan a parlament elnöki hatáskörbe veszi át a polgármesterek bizonyos jogköreit, legyen szó a közbeszerzésekről vagy akár a költségvetés felhasználásáról. Ez lehetőséget ad Erdogan számára, hogy átmenetileg „megbüntesse” a választókat, a nem AKP-s polgármesterektől megvonják a pénzeket, az emberek pedig idővel elégedetlenségükben visszatérnek a kormánypárthoz.

A pozitív kampány győzött

Ami a választásokat megelőző kampányt illeti, ott az emberek az AKP-t a negatív kampány miatt is büntették. Az AKP azzal vádolta Imamoglut, hogy valójában görög származűsú, hogy csak egy szűk csoport támogatja Iszambulban, és hogy valójában az egyiptomi meg nem választott uralkodó, Abdel Fattah al-Szíszí meghosszabbított keze. Ezzel szemben Imamoglu végig pozitív kampányt folytatott, és ezért a választók kétszer is győzelemmel jutalmazták.

Ami a hosszabb távú stratégiát illeti, Erdogan valószínűleg a török gazdaság rendbetételére fog koncentrálni. Az elszabadult infláció rendszerének Akhillesz-sarka. Ha ezt eléri, és ezzel párhuzamosan tényleg támadást indít a nem AKP-s polgármesterek ellen nem csak Isztambulban, de a fővárosban, Ankarában és más településeken is, az embereknek azt a képet mutathatja, hogy Törökország csak az ő és pártja kezében van jó helyen.

Erdogan nyomására 23 év után lemond Ankara polgármestere

Megsérült a király, gyűlnek a keselyűk

A dolog azonban nem lesz egyszerű. Erdogan az elnökválasztásokat csak Devlüt Bahceli Nacionalista Mozgalmának (MHP) támogatásával tudta megnyerni. Jelen állás szerint már nem rendelkezne a győzelemhez szükséges 50 százalék plusz egy szavazattal, és az is kérdéses, hogy Bahceli támogatná-e őt a következő elnökválasztáson, 2023-ban.

Közben meredeken erősödnek az ellenzéki pártok, elsősorban a Republikánus Párt, amelynek egy nagy részét az Erdogannal lepaktáló MHP-ból kiváló disszidens politikusok alkotják. Ez a mozgalom ráadásul nem hivatalosan maga mögött tudja a kurdokat is.

Az AKP pedig Erdogan gyengeségét látva elkezd lemorzsolódni. Olyan személyek távozhatnak soraikból, mint Abdullah Gül egykori államfő, vagy Ali Babacan, korábbi pénzügyminiszter. Ők nagy valószínűséggel készek új, AKP-val rivális pártot alapítani, és ők azok, akikat Erdogan a kispadra ültetett – és ezért elégedetlenek Törökország jelenlegi irányával.

Perze, az erőviszonyok időben változhatnak, és azt sem elfelejteni, hogy Erdogan szélsőséges esetben erővel, koncepciós perekkel is a maga javára billentheti a mérleget – átmenetileg.

Körkép.sk