Külügyek

Orbán Viktor: Egy centiméterre voltunk, hogy kilépjünk az Európai Néppártból

Ha nem áll ki az EPP Magyarország mellett, akkor egy új európai, kereszténydemokrata jellegű mozgalmat kell indítanunk.

Nyitókép: hirado.hu

 

Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból (EPP) csütörtökön, mert a pártcsalád többsége „elárult bennünket” – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután az Európai Parlament (EP) előző napi strasbourgi ülésén – néppárti szavazatokkal is – elfogadták a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatot.

 

A kormányfő, a Fidesz elnöke azt mondta, csak azért nem léptek ki csütörtökön, mert a franciák, a spanyolok és az olaszok „egyértelműen velünk voltak”, és a néppárti vitában úgy foglaltak állást, hogy ki kell állni Magyarország mellett.

Hirdetés(X)

 

Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a helyzet így nem maradhat: ha nem áll ki az EPP Magyarország mellett, akkor „nekünk egy új európai, kereszténydemokrata jellegű mozgalmat kell indítani”, és „lesznek hozzá szövetségeseink”.

 

Az interjú visszahallgatható itt.

 

Kossuth rádió/MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

Zempléni Péter
2020. jan. 18. 20:53

Hogy örül az EPP, hogy van még egy centi! Biztosan most győzködik, hogy ne függessze tovább fel magát.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket

Megosztás