Külügyek

Koronavírus – Andrew Cuomo: Kína ezer lélegeztetőgépet adományoz New York államnak

New York államban jelenleg csaknem 16 ezer embert ápolnak kórházban, és 4100 beteg van intenzív osztályon

Nyitókép forrása: physiciansweekly.com

 

Kína ezer lélegeztetőgépet adományoz New York államnak, a szállítmány szombaton érkezik meg a Kennedy repülőtérre – jelentette be Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.

 

A kormányzó szerint a kínai szállítmány jelentős változást hoz a betegek kezelésében. Mint hangsúlyozta: ezt a pekingi kormányzat tette lehetővé. Közölte azt is, hogy Kate Brown, Oregon kormányzója 140 lélegeztetőgépet küld majd New Yorkba.

 

Hirdetés(x)

Szombati sajtótájékoztatóján Cuomo közölte: reggelig az általa irányított államban 113 704 fertőzöttet regisztráltak, a vírus okozta Covid-19 betegségbe pedig 3565 embert halt bele. De a járvány még mindig nem érte el a csúcspontját, ez várhatóan egy-két hét múlva következik be – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a New York városához tartozó Long Islanden úgy terjed a fertőzés, “mint a bozóttűz”.

 

New York államban jelenleg csaknem 16 ezer embert ápolnak kórházban, és 4100 beteg van intenzív osztályon.

 

Növekedett a koronavírussal diagnosztizáltak száma Pennsylvaniában és Louisianában is. Miami polgármestere, Francis Suarez – aki szintén megfertőződött a vírussal, de már gyógyulóban van – arra kérte a Covid-19-en átesett és meggyógyult betegeket, hogy adjanak vért. Egyes kórházakban ugyanis azzal kísérleteznek, hogy a betegséget átvészeltektől nyert vérplazmával kezeljék az új betegeket.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket