A Himalájában a háború is más – ahol az atomhatalmak kövekkel és vasrudakkal vívnak csatát

Nyitókép forrása: nytimes.com

Puszta ököllel, fabunkóval és vasrudakkal estek egymásnak a héten kínai és indiai katonák a Himalájában a két ország közös, sokat vitatott határszakaszánál, négyezer méterrel a tenger szintje felett.

A halálos áldozatok pontos száma nem ismert, India a maga részéről húsz halottat ismert be, Kína nem tett közzé jelentést. Egyes források szerint összesen 50-60 katona halt meg, többnyire vagy az összecsapás helyszínén húzódó folyóba vesztek, vagy megfagytak. A világ két legnépesebb országa között –  nem mellesleg mindketten atomhatalmak – negyvenöt éve nem történt halálos kimenetelű incidens.

Vitatott terület

   

A „csatára” a Galván folyó völgyében került sor, az érintett terület egy korábbi egyezség szerint Indiához tartozna. Azonban a feltételes mód teljesen indokolt, a kínai-indiai összesen 3500 kilométer hosszú himalájai határszakaszt lehetetlen meghatározni, képtelenség megállapítani, melyik völgynél, csúcsnál vagy kőhalomnál kezdődik a másik ország. Valószínűleg maguk az egymásnak eső katonák sem tudták, tulajdonképpen melyik ország területén vannak.

Mivel fegyvert a határszakaszon nem tarthatnak maguknál, a katonák azzal estek egymásnak, amit éppen találtak. Ha pedig nem találtak semmit, maradt a puszta ököl. A konfliktust állítólag az váltotta ki, hogy egy indiai tisztet lelöktek a szirtről a Galván folyóba.

A két ország egyelőre tartózkodik a helyzet eszkalációjától, nem érdekeltek egy háborúban, bár a Himalája ezen része nem épp szokványos geopolitikai játszmák színhelye. Olyannyira, hogy a területen, amely az Akszaj-csin nevet viseli, rendszeresen fordulnak elő kisebb-nagyobb összecsapások a kínai és indiai katonák között.

Rövid előzmények

A két ország legvitatottabb határszakasza, Akszaj-csin már több évtizede kisebb puskaporos hordónak minősül. Az egész 1956-ban kezdődött, amikor a már kommunista Kína utat kezdett építeni Xinjiang felől az elfoglalt Tibet irányába, egyértelműen a katonai utánpótlás biztosítására. Az amerikai CIA sok borsot tört az orra alá a tibeti lázadások előkészítésével.

A függetlenségét még csak pár éve kivívó India két évig nem is tudott az útvonalról, de mikor tudomására jutott, akkor heves tiltakozásba kezdett. A helyzetet rendkívül rosszul mérték fel, a sokáig diplomáciai megoldás mellett kitartó kínai külügy egyik ajánlatát sem fogadták el.

Mikor 1959-ben kitört a tibeti felkelés, India menedéket nyújtott a dalai lámának és hatalmas diplomáciai pofont adott Pekingnek azzal, hogy az indiaiak által ellenőrzött, de Kína által követelt Dél-Tibetben szállásolta el. India merészsége és az amerikai CIA tibeti gerillaháborús ténykedése miatt Kína cselekvésre szánta el magát.

1962-ben kitört a kínai-indiai háború, ami inkább csak határkonfliktus volt.  A kínai csapatok betörtek Ladakhba és miden hadszíntéren elsöprő győzelmet arattak az indiaiak felett. A csaták zömét 4000 méter felett vívták, a légierő bevetését emiatt mindkét fél mellőzte. Az indiai ellentámadás teljes kudarc volt, a főbb védelmi állásaik is elestek. Egy hónappal a támadás megkezdése után azonban a kínaiak fegyverszünetet jelentettek be. (Becsületükre szóljon, vissza is vonultak Akszáj-csinig.)

A bevehetetlen Himalája

Himalája még ma is a két ország közti feszültség leglátványosabb forrása. Mindkettőnek megvan az oka, ami miatt nem adhatja fel pozícióját a másik javára. A Himalája azonban egy logisztikai rémálom. Az 1962-es kínai fegyverszünet nem csak a nemzetközi nyomás miatt történt meg, hanem mert lehetetlen volt biztosítani az utánpótlást. És lehetetlen még ma is.

Bár Kína és India is úthálózatok és előretolt állások sorát alakította ki a térségben, a Himalája földrajza lehetetlenné teszi a bonyolult hadászati műveleteket. A hegyek magasak és meredekek, ami garantálja a kommunikációs zavarokat. A magasságból fakadó ritka levegő és a szélsőséges időjárási viszonyok a helikopterek bevetését akadályozza meg.

Ha bármelyik fél sikeres hadjáratot akarna folytatni, akkor logisztikai bázisok egész sorát kellene kiépíteniük temérdek pénzből és emberből. Nem beszélve arról, hogy a katonák 15 százalékánál jelentkezik magassági betegség.

Hosszú manőverezés

Azonban sem Kína, sem India nem adhatja fel helyzetét a Himaláján, mert azzal saját hatalmi pozícióját ásná alá.

Ha Kína meghátrálna, kiszolgáltatná a nacionalista kormányzatú Indiának Tibetet, vagyis Új-Delhi dönthetne úgy, hogy a lázadás felé terelgeti a tibetieket. Ez pedig nem csak Tibet, de az ujgurok, a mongolok és a hujok felkelését is magával hozhatja.

Kína számára a Himalája, mint egésznek az ellenőrzése is rendkívül fontos: kizárólag ebből a hegységből erednek folyói, tehát több mint másfélmilliárd ember vízellátása függ a roppant hegyvonulatoktól.

A Geopolitical Futures elemzése szerint azonban Kínának azért is van nagy szüksége a himalájai hadviselésre, hogy ne a tengeren kelljen megküzdenie Indiával. Ott ugyanis a brit tanítvány India minden bizonnyal legyőzné. A dilemma a következő: Kína évtizedekre van attól, hogy problémát okozzon a tengeren Indiának, de India már most elvághatja Kína gazdaságának legfontosabb útvonalait.

Az indiai szempontok hasonlóak. A vízkészletek védelme itt is fontos. Az sem mellékes, hogy Új-Delhi kifejezetten pimasznak és fenyegetőnek értékelte, hogy Kína szoros gazdasági szövetséget épít a nagy rivális Pakisztánnal – és állítólag korlátozott áruforgalom is bonyolódna a jövőben Akszáj-csinen keresztül.

India következő problémája, hogy bár tisztában van dominanciájával a tengeren, nem tud elég pénzt átpumpálni a hadsereg többi részéről a flottába. A kiadások 56 százaléka a szárazföldi hadseregre megy el és ennek az összegnek a zömét a katonai nyugdíjak teszik ki.

Kína lábujjhegyen kerülgeti Indiát

A két atomhatalom számtalan más fronton is egymásnak eshetne, ha úgy akarná. De mivel Kína nem érzi magát elég felkészültnek, India pedig nem akar egy újabb 1962-es fiaskót, marad a himalájai határvillongás, mint biztonsági szelep.

Kína egyébként nem áll túl jól az Indiával való versenyben. Új-Delhi jelenleg kényesen ügyel arra, hogy térségbeli függetlenségét fenntartsa és sem az oroszok, sem az amerikaiak felé nem kötelezi el magát. A kötelező minimális szövetségépítést azonban felvállalta Indonéziával, Vietnammal és Szingapúrra. De, ha Kína túlfeszíti a húrt, és India enged az amerikaiak csábításának, az alaposan felborítaná a Peking számára jelenleg kedvező hatalmi egyensúlyt.

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

Körkép.sk