Ferenc
  • HUF: 418.67
  • USD: 0.98
  • 8 °C
  • 20 °C

Hirdetés (X)

Külügyek

Több mint ezer cseh polgár dőlt be egy átverésnek. Egymillió cseh koronát küldtek a nem létező árvák megsegítésére

A rendőrök jöttek rá arra, hogy kitalálta történetről van szó.

Nyitókép: SITA/AP

 

Sajnos, az élet bármikor hozhat magával olyan helyzetet, amikor egy baleset következtében a szülők árván hagyják gyermekeiket. Ilyen esetben gyakran szolidaritáshullám indul el az árvák megsegítésére. Csakhogy a spekulánsok gyakran azzal a céllal eszelnek ki ilyen történeteket, hogy pénzt húzzanak ki ártatlan emberekből. Hasonló átverési üggyel foglalkozik most a cseh rendőrség is, melynek több mint 1 200 ember esett áldozatul.

 

 „A rendőrök jelenleg azzal a médiában megjelent esettel foglalkoznak, mely szerint egy tragikus baleset után gyerekek maradtak árván, segítség nélkül“

 

– tájékoztatott Jan Daněk rendőrségi szóvivő, aki elmondta: a rendőrök rájöttek arra, hogy kitalálta történetről van szó, nem történ semmilyen autóbaleset és a szóban forgó árvák sem léteznek.

 

Daněk elmondása szerint sok ember elhitte a történetet és nem kevés pénzzel támogatta az állítólagos árvákat. A szóvivő szerint eddig több mint 1 200 adományozóról tudnak, akik az erre a célra létrehozott számlaszámra több mint egymillió cseh koronát (38 340 euró) küldtek.

 

A nyomozók az összes pénzt biztosították, ezért egyetlen adakozónak sem kell attól tartania, hogy elveszíti a pénzét.

 

A rendőrök csalási ügyben eljárást indították. Amennyiben az elkövetőt elítélik, nyolc évnyi börtönbüntetés vár rá.

 

Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket