Hirdetés (X)

Külügyek

Oxfordi professzor: a vakcinák egy év után is védelmet nyújtanak

A professzor szerint az ellananyagszintre elsősorban a vakcina első dózisa van befolyással.

Nyitókép: Reuters

 

A koronavírus elleni vakcinák egy évvel a két dózis beadása után is erős védelmet nyújtanak – közölte Sarah Gilbert, az Oxford/AstraZeneca koronavírus elleni vakcinát kifejlesztő kutatócsoport vezetője.

 

Azoknak az önkénteseknek a véreredménye, akiket több mint egy évvel ezelőtt oltottak be, igazolták az elegendő mennyiségű ellenanyag jelenlétét. Gilbert professzor szerint az ellananyagszintre elsősorban a vakcina első dózisa van befolyással attól függetlenül, hogy kinek adják be.

 

Elmondása szerint a második adag oltóanyag emeli a védelem mértékét, a harmadik adag vakcina pedig a védelem megtartásában segít.

 

A brit Oltási és Immunizációs Bizottságnak arról kell döntenie, szükséges lesz-e ősszel beadni az embereknek a harmadik adag vakcinát. Gilbert szerint ez egy „összetett döntés“, mindemellett további vakcinák jóváhagyását kérte a vakcinaellátmány növelése érdekében.

 

A bizottság bejelentése szerint a harmadik vakcinát a meggyengült immunrendszerrel rendelkező személyeknek fogják elsőként felkínálni, akik Nagy-Britanniában mintegy félmillióan vannak.

 

Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket