Ábrahám
  • HUF: 399.23
  • USD: 1.02
  • 22 °C
  • 35 °C

Hirdetés (X)

Külügyek

Lemondott a lengyel szakmai konzílium nagy része

Orvosi konzíliumként nem tudtak kellő befolyást gyakorolni a Morawiecki-kormányra.

Nyitókép: Getty Images/iStockphoto

 

A 17 tagú, egészségügyi szakemberekből álló lengyel szakmai konzílium 13 tagja távozott a posztjából, és kijelentette, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban már nem fognak tanácsokat adni a kormánynak.

 

A konzílium elégedetlen tagjai január 14-én azt kérték a kormányfőtől, hogy fogadja el a lemondásukat.

 

A szakemberek azért döntöttek a távozás mellett, mert az ajánlásaiknak nem volt elegendő befolyásuk a Morawiecki-kormány által jóváhagyott járványellenes óvintézkedésekre.

 

„Orvosi konzíliumként azzal vádoltak meg minket, hogy nem tudtunk kellő befolyást gyakorolni a kormányra. Mindemellett megfigyeltük a Covid-19 betegség egyre nagyobb mértékű tagadását, illetve az oltás fontosságának csökkenését, ami a kormánytagok és az állami képviselők nyilatkozataiba és egyre gyakrabban tűnt fel“

 

– írta a szakértői konzíliumból távozó 13 tag.

 

A szakemberek azt is hozzátették, hogy a lengyel kormány az ajánlásaik ellenére sem fogadott el tavaly ősszel elégséges óvintézkedéseket, és az omikron variáns okozta veszélyt is ignorálták.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket