Nyitókép: AP Photo/Vadim Ghirda

 

Az orosz hadsereg kivár Kijev alatt, még nem indított ostromot, de tűz alatt tartja a külvárost. Szerdára virradóra is ki kellett vonulniuk a tűzoltóknak, mert találat ért egy panelházat. Egy nappal korábban egy egész házsort tett lakhatatlanná egy orosz rakéta.

 

Az ukrán kormányfő szerint legalább 500 milliárd dollár a kár, amit az orosz invázió eddig okozott Ukrajnának.

 

 hirdetes_810x300  

Kijev polgármestere 35 órás kijárási tilalmat rendelt el kedden délután azzal, hogy nehéz és veszélyes napok jönnek.

 

Egy férfi, akit várakozók között szólított meg egy újságíró, ezzel együtt úgy érzi, hogy Kijevben aránylag biztonságban vannak. Azt mondta, Csernyihivből érkeztek, ott ennél sokkal rosszabb a helyzet.

 

„Azt a várost el akarják törölni a föld színéről. Lakónegyedeket bombáznak, készakarva lakóházakat vesznek célba.”

 

Ukrajna ostromlott területeiről a lakosság az ország nyugati részébe menekül, és nagyon sokan onnan is tovább, külföldre. Már több mint hárommillió ember hagyta el Ukrajnát, minden második Lengyelországban keresett menedéket. A humanitárius folyosók nem biztonságosak, de járhatóbbak, mint a múlt héten. A polgári védelem és a segélyszervezetek nagyon sok embert kihoztak Harkivból és Szumiból is az emúlt napokban.

 

Mariupolból is kijutott 20 ezer ember kedden. Az azovi-tengeri kikötővárost gyakorlatilag romba döntötte a több mint két hete folyó ostrom. A helyiek először a hét elején kaptak esélyt a menekülésre, a korábbi tűzszünetek alig egy órán belül összeomlottak. A lakosság áram, fűtés és orvosi segítség nélkül próbál túlélni az óvóhelyeken, ahol mostanra már se élelem, se ivóvíz. Kedden reggel elindult egy szállítmány több tonna vízzel és gyógyszerrel egy közeli városból, de nincs hír arról, hogy bejutott-e Mariupolba.

 

euronews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!