Oroszellenes szankciók: A európai büntetőintézkedések megkerülhetők, minden csak ár kérdése

Nyitókép forrása: illusztráció/SITA/Maxar Technologies via AP)

Az Oroszország elleni európai szankciópolitikával nem csak az a baj, hogy kontraproduktív, hanem az is, hogy megkerülhető – és mint az elmúlt évek példája is mutatja, ha valamit meg lehet kerülni, azt kellő profitért cserébe meg is kerülnek. Oroszország hamarosan igencsak szűkében lesz olyan termékekből, amelyeket saját erejéből nem képes pótolni. A trükközések már most elkezdődtek, a kőolaj átcímkézésétől a tankerhajók nyomkövető rendszerének kikapcsolásáig.

Nem kellene ezen meglepődni, hiszen a profitéhség nem ismer „véres fekete aranyat”, ahogy nem ismert akkor sem, mikor a világpiaci ár tizedéért vásároltak kőolajat a Földközi-tengeren az Iszlám Államtól.

Vagy mikor a Krím annektálása után Oroszország ellen bevezetett fegyverembargót az olaszok, a franciák és németek is megsértették. Nem beszélve arról, hogy alig pár nappal az olajembargó elfogadása után június elején már attól volt hangos a még nem teljesen elvakult nyugati sajtó, hogy máltai, görög és ciprusi tankerek kivételt kaptak a szankciók alól, és nagy tételben szállítják az orosz kőolajat Ázsiába, kvázi piacot biztosítva Oroszországnak – holott a cél épp a károkozás lenne…

   

2015-ben és 2016-ban a Siemens német vállalat gázturbinákat adott el Oroszországnak, amelyek aztán a Krím félszigeten kötöttek ki. A kirobbant botrány miatt hatósági vizsgálat indult, ám azóta sem történt előrelépés az ügyben.

Az Unió megint csak addig tud elvszerű maradni, amíg nem kerül képbe a profit.

Oroszország kezd kiéhezni a technológiákra

Igény a szankciók megkerülésére lesz, sőt, napról napra nagyobb igény lesz, tekintettel arra, hogy Oroszország számos technológiát nem tud helyettesíteni.

Az egyik ilyen termék, a microchip, amely nélkül az orosz hadiipartól kezdve az IT-szektoron át a gépipar is meg van lőve. Szüksége van félvezető alkatrészekre, lítiumra a tápegységek gyártásához, ezek mindegyikének van hadiipari vonatkozása is.

Ráadásul a nyugati technológia elérhetetlensége nagyban nehezíti Moszkva dolgát abba, hogy nővelje LNG gáztermináljai kapacitását.

Visszaeső szabályszegők

Vannak országok, amelyeket elég gyakran vádoltak már meg – sok esetben bizonyíthatóan jogosan – a nemzetközi szankciók megkerülésével. Az egyik ilyen Törökország, Amelyről 2016-ban olyan hírek is jártak, hogy egyike volt azon országoknak, akik olajat vásároltak az Iszlám Államtól.

Törökország helyzete azért különösen érdekes, mert vámunióban van az EU-val, de közben nem fogadta el az uniós szankciókat, szemben például a szintén nem EU-tag Svájccal vagy Norvégiával.

Ott vannak Oroszország közvetlen szomszédai is a listán: Fehéroroszország (bár itt már korábbról számos szankció került bevezetésre), Kazahsztán, Örményország és Kirgizisztán.

Trükkök

A legtöbb trükközés most az olajemabrgó miatt az kőolajat érinti. Azt a módszert alkalmazzák, ami Irán vagy az Iszlám Állam szállítmányai esetében is elég gyakorta megtörtént: a tengeren szivattyúzzák át a kőolajat az egyik tankerből a másikra, újracímkézve a feladó országot. Lehet azzal játszani, hogy szigorúbb ellenőrzéseket vezet be az EU, a kérdés az, hogy mekkora profitnál törik meg a politikai akarat ezek betartatására.

A másik gyakori trükk a tankerek GPS-rendszereinek kikapcsolása, amivel lehetetlenné válik az árufelvétel helyszínének meghatározása. Nyilván az olajat be lehet azonosítani összetétele alapján is. Ennek is vannak azonban hátulütői. A kazahi kőolaj például eléggé hasonlít az orosz olaj összetételére. Másrészt, megint adódik a kérdés, hogy energiaválság idején mennyire lesz politikai akarat a turpisságok leleplezésére.

Körkép.sk, Politico.eu