Külügyek

Stoltenberg: Törökország aggályai jogosak a svéd és a finn NATO-csatlakozás miatt

De nem valószínű, hogy a madridi csúcson megállapodás születik Törökország részéről

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Olivier Matthys

 

Törökország aggályai jogosak a svéd és a finn NATO-csatlakozással kapcsolatban, a csatlakozási folyamatban figyelembe kell venni valamennyi szövetségesünk nemzetbiztonsági álláspontját – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Magdalena Andersson svéd miniszterelnökkel közösen tartott hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján.

 

Ankara azzal vádolja Svédországot és Finnországot, hogy a török vezetés által terroristáknak tartott csoportokat támogatnak, többek között a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).

 

“Egyetlen szövetséges sem szenvedett annyit a terroristáktól, mint Törökország, többek között a PKK terrorista csoport támadásai miatt” – hangsúlyozta a NATO főtitkára.

 

Stoltenberg kifejtette: a NATO aktívan dolgozik a csatlakozási folyamat következő lépésein, de fontosnak mondta Törökország aggályainak figyelembe vételét. Álláspontja szerint a NATO-nak meg kell kettőznie erőfeszítéseit a terrorizmus elleni küzdelemben. Ennek érdekében a NATO-főtitkár külön tanácskozást hívott össze a kedden kezdődő madridi csúcstalálkozón.

 

Stoltenberg üdvözölte, hogy Svédország módosította terrorizmus-ellenes törvényét, továbbá új rendőrségi nyomozást indított a PKK tagjai ellen, és vizsgálja Ankara kiadatási kérelmeit.

 

“Ezek a konkrét lépések paradigmaváltást jelentenek Svédország terrorizmushoz való hozzáállásában az egyre veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb világban”- tette hozzá. A NATO-főtitkár a hétfő reggeli sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: nem valószínű, hogy a madridi csúcson megállapodás születik Törökország részéről a csatlakozási kérdésről, de reményét fejezte ki hogy a tárgyalások során “előbbre jutnak”.

 

Magdalena Andersson svéd miniszterelnök a délutáni sajtótájékoztatón elmondta: Svédország az ötvenes évek óta a legnagyobb katonai képességfejlesztését hajtja végre. “Újra ezredeket hozunk létre, megerősítjük a Gotland-sziget védelmét, aktiváljuk a nemzeti katonai szolgálatot, felgyorsítjuk a védelmi felszerelések beszerzését és megerősítjük hírszerzési és kibervédelmi képességeinket” – hangoztatta. Hozzátette: mivel ez még nem elég, a svéd parlament úgy döntött májusban, hogy csatlakozni kell a NATO-hoz.

 

Andersson az Ankara által felvetett aggályokkal kapcsolatban elmondta: Svédország törekszik a megegyezésre. Reményét fejezte ki, hogy még a madridi csúcstalálkozó előtt egyezségre jut Törökországgal a csatlakozási folyamat mihamarabbi elindítása végett. Hangsúlyozta: Svédország a lehető leghatározottabban elítéli a terrorizmust, és elkötelezett a minden formája és megnyilvánulása elleni küzdelem mellett.

 

“A PKK-val kapcsolatos álláspontunk egyértelmű, az EU-ban, így Svédországban is terrorszervezetként tartják nyilván. Országunk nem lesz a terroristák menedéke” – nyomatékosította.

 

A svéd miniszterelnök kiemelte továbbá, hogy országában, július elsején lép életbe a szigorított terrorizmusellenes törvény.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket