Külügyek

Káčer megszólalt az olasz választások és a Budapest-Brüsszel jogállamisági vita kapcsán

A szélsőliberális szlovák külügyminiszter viszonylag visszafogott nyilatkozatot adott

Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter egyelőre nem akarja semmilyen formában minősíteni a hétvégi olasz választások eredményét, főleg nem a választások előtti retorika alapján. Szerinte meg kell várni, hogyan fog kinézni az új olasz kabinet és a kormányprogram. Olaszországban a hétvégén elsöprő fölénnyel a jobboldali nemzeti-konzervatív koalíció pártjai győztek.

 

“Ez biztosan nem változtat azon, hogy Olaszország fontos partnerünk marad az EU-n belül. Egy fontos szerepet betöltő országról van szó, amely megbízható NATO-szövetséges. A most kormányt alakítók közül eddig ezeket senki sen vonta kétségbe”

 

mondta.

 

Magyarország és Budapest Brüsszellel folytatott uniós forrásokat érintő vitáját illetően Káčer úgy nyilatkozott: “meggyőződése, hogy az Európai Bizottsággal való együttműködéssel sikerül eloszlatni az aggályokat és nem kerül sor a források blokkolására”.

 

(A TASR tudósításából kimaradt, hogy Káčer felhívta a figyelmet, hogy ha a megadott határidőig nem születik egyezség az Európai Bizottság és Magyarország között, akkor a tagállamok minősített többséggel fognak szavazni a forrásmegvonásról. Hogy ebben az esetben hogyan dönt majd Szlovákia, Káčer azt nyilatkozta, hogy ezt majd akkor árulja el, ha a kérdés aktuálissá válik – a szerk.)

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Almassy
2022. Sze. 27. 04:29

Nem sok önálló véleményt várok Kácertől.

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket