Nyitókép forrása: agenzianova.com
A 2020–2022-es időszakban három jelentős, az EU számára bomlasztó hatással bíró geopolitikai eseményre került sor, amely megváltoztatta az Unión belüli erőviszonyokat, növelve a blokk déli és keleti országainak befolyását az eredetileg dominánsabb északiakkal szemben – írja a Stratfor amerikai agytröszt minap megjelent elemzésében. A Stratfor szerint az elmúlt három év történései nemcsak az uniós külpolitika kereteit írják át, de valószínűleg kiélezik a belső konfliktusokat is, próbára téve az EU egységét.
Az első bomlasztó esemény Nagy-Britannia tényleges kilépése volta az EU-ból. A Brexit-népszavazásra ugyan még 2016 nyarán került sor, ám hosszú évekig folytak a tárgyalások, így tényleges szakírásra 2020-ban került sor.
Nagy-Britannia azon uniós országok közé tartozott, amely a szabadkereskedelem és a dereguláció híve volt, és ódzkodott a mélyebb politikai integrációtól.
Az Egyesült Királyság évtizedeken keresztül ellensúlyozta az EU föderalizációját szorgalmazó déli tagállamokat, akik abban érdekeltek, hogy az EU megvédje őket a nem európai versenytársaktól, hogy összevonja és újra elossza a pénzügyi erőforrásokat a kontinensen, és egész tömbre kiterjedő politikát valósítson meg. (Itt elsősorban arra kell gondolni, hogy német, holland, belga, svéd és osztrák pénzen konszolidálnák a hagyományosan gyengébben teljesítő déli tagállamok gazdaságát – a szer.).
Nem sokkal a tényleges Brexit után robban be a koronavírus-járvány, amely példátlan intézkedésekre kényszerítette az EU-t. Már 2020 nyarán tető alá hozták a 750 milliárd eurós újjáépítési alapot, amelynek legnagyobb kedvezményezettjei Olaszország (csak az olaszok 200 milliárdot visznek a keretből) és Spanyolország voltak.
A lényeg, hogy az EU tagállamai megengedték az Európai Bizottságnak, hogy hitelt vegyen fel a pénzügyi piacokon a csomag finanszírozásához – mindezt annak ellenére, hogy az észak-európai kormányok határozottan ellenezték a hitelfelvételt.
Igaz az is, hogy magát az alapot az északiak (élükön Németországgal) nem ellenezték, mert úgy vélték, hogy a 2009-es gazdasgi válságtól és a 2011-es európai adósságválságtól eltérően ezúttal a déli tagállamok nem saját felelőtlenségük áldozatai lettek.
Mindenesetre, az újjáépítési alap mind méretét, mind forrását tekintve példátlan volt, és precedenst teremtett a jövőbeli válságkezelésekhez. Egyúttal határozottan jelezte Dél-Európa befolyásának növekedését.
A harmadik geopolitikai esemény, amely kimozdította helyéből az európai erőegyensúlyt Oroszország Ukrajna elleni inváziója volt, amely még mindig tart. A háború Európa-szerte meredek inflációt idézett elő, szűkösebb kínálatot és dráguló energiahordozókat.
A háború gazdasági hatásai és az oroszok energiaexport zavarai miatt az európai kormányok ismét nagy mentőcsomagokat vezettek be, és kétségbeesetten rohantak nem orosz, Európán kívüli energiaforrásokért kilincselni.
Európában az energiaigényes iparágak a cementgyártástól a műtrágyagyártásig szintén kénytelenek voltak csökkenteni vagy teljesen leállítani a termelést.
A háború egyszerre jelentett kockázatot és lehetőséget a közép-kelet-európai országok számára, amelyek évtizedeken keresztül figyelmeztettek Oroszország fenyegetésére, és nagyobb NATO jelenlétet követeltek – és az EU keményebb szembefordulását Moszkvával.
A háború arra kényszerítette Németország, hogy szakítson több évtizedes politikájával, amely nem az Oroszország és a Nyugat közötti politikai konfliktus szerint ítélte meg a német energiaimportot.
Talán még ennél is fontosabb, hogy a háború a NATO-nak is új célt adott, amely már jobban illeszkedett Közép-Kelet-Európa elképzeléseihez. Néhány évvel korábban Emmanuel Macron francia elnök még agyhalottnak nevezte a szövetséget. Az orosz invázió miatt azonban Svédország és Finnország is megtörte történelmi hagyományokra épülő semlegességi politikáját, és kérvényezte tagfelvételét.
A finn és svéd váltás lehetőséget adott Lengyelországnak, Litvániának, Lettországnak és Észtországnak, hogy teljesen körülvegye Oroszországot a balti térségben, amellyel elkezdődött a balti-skandináv biztonsági együttműködés elmélyítése.
A háború következő jelentős következménye a dél-európai országok stratégiai jelentőségének növekedése volt. Egyik napról a másikra váltak kulcsszereplőkké abban, hogy diverzifikálják az EU energiaellátását. Oroszország helyett a beszerzés súlypontja lassan Spanyolország és Olaszország LNG-termináljai felé fordul, valamint a déli tagállamok észak-afrikai befolyási övezetei felé.
A közeljövő
A Stratfor úgy véli, hogy a fenti három geopolitikai esemény következményei 2023-ban is erőteljes hatást gyakorolnak majd Európára. Most, hogy a közös uniós hitelfelvétel tabuját megdöntötték, a dél-európai kormányok még több közös hitelfelvételre törekednek, és egész kontinensre kiterjedő kezdeményezéseket finanszíroznának belőle az energiainfrastruktúrától a klímapolitikáig.
Eközben az Európai Bizottság, amely még három évvel ezelőtt felfüggesztette az államadósságra és költségvetési hiányra vonatkozó uniós szabályokat, hajlandóságot mutat a szabályok újraértelmezésére. Ez megint a déli tagállamok befolyását mutatja.
Az EU ugyanakkor protekcionista intézkedéseket fog bevezetni Kínával és az USA-val szemben (hogy lépést tudjon tartani a versenyben, ahol különösen az USA súlyos működőtőke kivonással fenyegeti Európát – a szerk.).
Az elkövetkező évek Közép-Kelet-Európa számára is lehetőségeket kínálnak az EU stratégiai irányvonalának irányításában. Lengyelország és a balti államok nyomást gyakorolhatnak az Oroszországgal szembeni szankciók fenntartására és kiterjesztésére, kieszközölhetik a NATO-csapatok fokozott jelenlétét, és akadályozni fognak minden olyan francia elképzelést, amely konkurenciát jelenthet az Egyesült Államok vezette NATO számára.
Ukrajnában 2023-ban sem várható tűzszünet, Lengyelország pedig a kontinens vezető katonai hatalmává válik haderőfejlesztésének és -bővítésének köszönhetően. Varsó súlya az európai politikában csak nőni fog a következő években.
Az EU még áll, de a feszültségek megmaradtak
Hogy az EU végül milyen irányt vesz, nehéz megjósolni. Sok múlik majd Németországon, amelynek Európára gyakorolt befolyása csökkent, részben azért is, mert a német kormánykoalíció belső feszültségei miatt Berlinnek nincs annyi ideje a környezetére figyelni. Amennyiben azonban a 2025-ös választáson a konzervatív jobboldal fog győzni, a német álláspont is csökkenhet, és vele csökkeni fog az uniós pénzügyi integrációra való hajlandósága is.
Az sem mellékes, hogy a lengyel dominancia ugyan szépen épül, de ettől még Varsót az EU szankciókkal fenyegeti – ráadásul az Oroszországgal szemben szövetséges balti országok nem osztják Varsó ellenérzéseit a mélyebb integráció kapcsán.
A közép-kelet-európai helyzet bonyolultságát mutatja, hogy bár Magyarország egyelőre maga maradt a szankciós politika elleni bírálataival, Budapest és Varsó továbbra is összehangolja politikáját számos más területen, többek között a jogállamisági vitában is.
Más területeken is megmarad az EU-n belüli feszültség. A blokk keleti fele nem fog egyetérteni a nyugati tagállamok által szorgalmazott mélyebb EU elképzelésével. Valószínűleg nagy viták lesznek a közös Kína-politika kapcsán is, illetve arról is, hogyan kezeljék Kína és az USA protekcionista intézkedéseit, amelyek miatt az EU rohamléptekben veszít versenyképességéből. Így szinte borítékolható, hogy egy idő után az EU egységét újra próbára fogják tenni a régi és új konfrontációk, valamint a gazdasági dilemmák…
Körkép.sk
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
