Nyitókép: AP photo

 

Ukrajna felszólította a nemzetközi közösséget, hogy „adja fel a színlelt semlegességet”, és vessen véget „a Putyin-rezsim gonoszságának”. Ezt Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter jelentette ki szombaton.

 

„Azok, akik azt mondták, hogy Oroszország túl erős ahhoz, hogy veszítsen, nézzék meg most. Ideje feladni a színlelt semlegességet és a konfliktus eszkalációjától való félelmet. Adjatok meg Ukrajnának minden fegyvert, amire szüksége van, és felejtsétek el az Oroszországgal fenntartott baráti vagy üzleti kapcsolatokat. Véget kell vetni ennek a gonosznak”

 

– jelentette ki Kuleba.

 

Ugyanakkor Hanna Malar ukrán védelmi miniszterhelyettes szombaton kijelentette, hogy a Wagner magánzsoldos csoport folyamatos lázadása az orosz hadsereg parancsnoksága ellen „lehetőség Kijev számára”. Hozzátette, hogy az orosz politikai és katonai tisztviselők „miközben Ukrajnával harcolnak, saját magukat pusztítják el”.

 hirdetes_810x300  

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!