Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Susan Walsh

 

A brit The Daily Telegraph értesülései szerint Joe Biden amerikai elnök blokkolta a brit védelmi miniszter, Ben Wallace NATO-főtitkárrá jelölését. Állítólag ennek oka az volt, hogy Nagy-Britannia elsőként jelentette be az ukrán pilóták kiképzését az amerikai F-16-osok használatára. A probléma ezzel nemcsak az volt, hogy Nagy-Britannia nem is rendelkezik saját F-16-osokkal, hanem az, hogy valószínűleg így akarta a vadászgépek átadására bírni az USA-t.

 

Szintén a Telegraph közölte a hírt, hogy Washington Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét szeretné új NATO-főtitkárnak, ezért (is) hosszabbították meg Jens Stoltenberg jelenlegi főtitkár hivatali idejét egy évvel – így a jövő évi, júniusi EP-választásokat követő bizottsági tisztújítás során von der Leyen elfogadhatja a posztot. Megjegyezzük, amennyi Amerikának kedvező döntést hozott hivatali ideje alatt, nem lenne meglepő, hogy „jutalmul” megkapja Washington támogatását.

 

Az sem mellékes, hogy az elmúlt napokban intenzívebbé vált az USA és Németország kommunikációja Ukrajna kapcsán, míg a franciák és britek a háttérbe szorultak, ami önmagában is jelzésértű lehet. Ursula von der Leyen korábban német szociális ügyi, majd védelmi miniszter is volt.

 

 hirdetes_810x300  

Ez azt is jelenti, hogy csökkentek Zuzana Čaputová szlovák államfő esélyei, akit korábban szintén az esélyesek közé soroltak a NATO-főtitkári posztért folyó versenyben.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!