Nyitókép forrása: SITA/Diana Černáková

 

Két nap múlva kezdődik a NATO-csúcs Vilniusban, ahol az egyik fő téma Ukrajna NATO-tagsága lesz. Nem is olyan rég (2022-ben) volt, hogy Ukrajna NATO-tagságát sürgették a liberális politikusok, sőt, azt állították, hogy ez volt a cél, amely a háború középpontjában állt. Most, hogy döntésre kerülhet sor, még az Ukrajna mellett kardoskodók is visszább vettek a hangerőből, egyszerűen azért, mert egy NATO–Oroszország háború senkinek sem célja. Amit eddig csak a szakértők firtattak, hirtelen megjelent a politikusok narratívájában is.

 

A Politico arról ír, hogy még az Ukrajna mellett elkötelezett országok között is van olyan, akiknek „rejtett kifogásaik” vannak Ukrajna NATO-tagságával szemben. A szövetség vonakodik teljesíteni Kijev követeléseit a NATO-tagságra vonatkozóan.

 

A legnagyobb dilemmát jelentő kérdések a következők:

  • Egy vitatott határokkal rendelkező ország kaphat-e tagságot?
  • A NATO-tagság csak a Moszkvával való békerendezés után jöhet létre?
  • Mi a helyzet azokkal a szövetségesekkel, akik nem lelkesednek Ukrajna integrálásáért?

 

 hirdetes_810x300  

A Politico utolsó kérdéséből is elég egyértelmű, hogy nem csak Magyarországnak vannak feltételei és kétségei Ukrajna követeléseit illetően. Nem beszélve Svédország példájáról, amelynek NATO-csatlakozása csaknem egy éve húzódik már.

 

A kérdés tehát az, hogy milyen döntés születik Ukrajna kapcsán, amivel nem csinál teljesen hülyét magából a nyugati mainstream. Ukrajna vélhetően nem kap direkt meghívást a NATO-ba, legfeljebb megerősítik azt a 2008-as határozatot, miszerint egyszer, valamikor a jövőben Ukrajna csatlakozik a szövetséghez. Erre utalnak Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági szóvivő kijelentései, aki szerint Ukrajna tagságáról nem fog döntés születni a NATO-csúcson.

 

Vélhetően Ukrajna komoly esélyről marad le, egy ideig ugyanis nem lesz alkalom egy ilyen horderejű döntés meghozatalára. Ugyanakkor Svédország és Törökország az elmúlt napokban közeledésbe kezdett, így nem kizárt, hogy a vilniusi NATO-csúcs eredménytelenségét Svédország csatlakozásának elérésével fogják majd elfedni. 

 

Már a szlovák politika is visszafogottabban nyilatkozik Ukrajna NATO-tagsága kapcsán. Martin Sklenár, a szakértői kormány védelmi miniszter a Pravdának a következőket nyilatkozta:

 

„Megértem, hogy Zelenszkij elnök miért fogalmazta meg ezt a követelést a csúcstalálkozó előtt, amely ideális lehetőség lenne egy ilyen konkrét eredmény megtárgyalására. (…) 2008 óta tudjuk, hogy Ukrajna előbb-utóbb a NATO tagja lesz, erről a szövetség már döntött. Csak az a kérdés, mikor jön el a megfelelő pillanat, és mikor teljesülnek a szükséges feltételek, hogy érvényesíteni lehessen a 2008-as határozatot”

 

mondta, majd így folytatta:

 

„Ukrajna NATO-tagságának döntésekor figyelembe kell venni annak lehetőségét [, hogy az 5. cikkely értelmében konfliktus alakulhat ki a NATO és Oroszország között]. Kijev is tisztában van vele, hogy a szövetségbe való belépés a háború idején eszkalálná a helyzetet. (…) Nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy a NATO-tagság elrettentené Oroszországot, és nem lenne inkább kifogás Oroszország számára, hogy más területen is eszkalálja a konfliktust. Mi nem egy ilyen megoldást akarunk. (…) Ukrajna belépése a NATO-ba jelenleg kontraproduktív lépés lenne”

 

fogalmazott.

 

Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!