Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Virginia Mayo

 

Némiképp kibukott Ben Wallace brit védelmi miniszter a NATO-csúcson, mikor az Ukrajnának szánt újabb katonai támogatások bejelentése után Ukrajna a tőle megszokott módján újabb és újabb fegyverszállításokat követelt. Az, hogy Wallace megengedte magának a kritikus felhangot, önmagában is azt jelzi, hogy Nyugaton is a végét járja az a gyakorlat, hogy Ukrajna követeléseit fenntartások nélkül jogosnak ismerik el.

 

Miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden arra panaszkodott, hogy a nyugati szövetségesek nem adtak konkrét határidőt Ukrajna NATO-felvételére vonatkozóan, a brit védelmi miniszter azt mondta, hogy az ukrán képviselőknek nagyobb hangsúlyt kéne fektetni a hálára.

 

„Akár tetszik nekünk, akár nem, az emberek szeretnének látni egy kis hálát. (…) Ukrajnának is jót tenne, mivel folyamatosan arról győzködi az országokat, hogy adják át neki készleteiket. (…) Nem vagyunk az Amazon, ez az igazság. Megmondtam ezt az ukránoknak már tavaly, amikor átadták nekem a fegyverek listáját, amire szükségük volt az orosz agresszió feltartóztatásához”

 

mondta.

 hirdetes_810x300  

 

Wallace hozzátette, megérti, hogy Zelenszkij a panaszkodó kiszólását elsősorban a hazai közvéleménynek szánta, de a NATO-csúcs azért mégiscsak eredményes volt Ukrajna számára.

 

Körkép.sk, standard.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!