Nyitókép: AP Photo/Markus Schreiber

 

A legtöbb német elégedetlen azzal, ahogy Olaf Scholz kancellár vezeti országukat. Ez következik abból a legfrissebb felmérésből, amelynek eredményéről a Reuters ügynökség számolt be pénteken. A németek túlnyomó többsége először fejezte ki elégedetlenségét Scholzcal szemben tavalyelőtti hivatalba lépése óta.

 

A felmérésben résztvevők 51 százaléka elégedetlen Scholz munkájával – derült ki a ZDF német közszolgálati televízió megbízásából készült felmérésből. A válaszadók mindössze 43 százaléka nyilatkozott elégedetten a kancellárról, a maradék hat százalék pedig úgy nyilatkozott, hogy nincs egyértelmű véleménye erről a témáról.

 

A közvélemény-kutatás akkor készült, amikor Scholz hárompárti koalíciójában – a balközép SPD, a liberális FDP és a Zöldek – feszültség uralkodik a költségvetési kiadásokkal kapcsolatos nézeteltérések miatt.

 hirdetes_810x300  

 

A kormánynak szerdán nem sikerült elfogadnia az egymilliárd eurós jövedelmadó-kedvezményt kínáló jogszabályt, miután azt megvétózta a Zöldek családminisztere, aki a gyermektámogatások egymilliárd eurós emelését kéri.

 

A felmérés eredményei ellenére azonban Scholz továbbra is a második legnépszerűbb politikus az országban. E tekintetben csak Boris Pistorius védelmi miniszter előzi meg, aki több hónapja az első helyen áll a népszerűségi felméréseken.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!