Nyitókép: tanyacsarda.hu

 

Megjelent a Nemzetpolitikai Államtitkárság által indított Kárpát-medencei Lovas Program nyílt pályázati felhívása – közölte a Nemzetpolitikai Államtitkárság. A program célja az egészséges életmód és a rendszeres sport ösztönzése mellett a hagyományőrzés, a lovas hagyományok ápolása és a nemzeti identitástudat erősítése a Kárpát-medencében.

 

A pályázatra a Magyarország határain kívül működő, lovakkal kapcsolatos tevékenységet folytató magyar szervezetek jelentkezhetnek működés, fejlesztés, eszközbeszerzés, valamint programok és rendezvények megvalósítására, melyek létesítő okiratában felsorolt tevékenységei között szerepel a lovas sport és lovas szabadidő, a lovas hagyományőrzés, a lovas turizmus, a lovas terápia vagy a lovas rendezvények szervezése.

 

A lovassport és a lovas kultúra nemzeti kultúránk fontos része, ezért a Nemzetpolitikai Államtitkárság évek óta támogatja a lovassport újjáélesztését, a lovas rendezvények megvalósítását szerte a Kárpát-medencében. A tavalyi év során elindítottuk az Erdélyi Lovas Programot, amely keretében 75 erdélyi lovas szervezetnek nyújtottunk támogatást. Az Erdélyi Lovas Program mintájára, annak kiterjesztéseként jelentettük be 2023 júliusában a Kárpát-medencei Lovas Program indulását, amellyel célunk, hogy a teljes Kárpát-medencére kiterjedő program szintjén támogassuk a lovas egyesületeket, valamint elősegítsük a lovas kultúra, lovas hagyományőrzés minél szélesebb körben történő megismertetését, népszerűsítését, különösen a gyerekek és a fiatalok körében.

 hirdetes_810x300  

 

A pályázat teljes támogatási keretösszege 400.000.000 Ft, az igényelhető támogatás mértéke 1.000.000 Ft – 7.000.000 Ft. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.

 

A pályázat benyújtásának kezdő napja 2023. szeptember 5, benyújtási határideje 2023. október 3. 14:00 óra (közép-európai idő szerint).

 

A részletes pályázati felhívás elérhető awww.bgazrt.hu oldalon és awww.kulhonimagyaok.hu oldalon.

 

Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkári Kabinet/sajtóhír

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!