Nyitókép forrása: X

 

Hétfő reggel Oleg Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő bejelentette, hogy a Duna bal partján fekvő ukránkikötővárost, Izmailt orosz dróntámadás érte, és az egyik Sahed drón Románia területén zuhant le. A románok szinte azonnal cáfoltak, mire Ukrajna előhúzott egy felvételt a becsapódásról, majd lényegében gyávasággal vádolta meg a Nyugatot. A célt azonban nem érték el, mert a hírekben megjelent az a verzió is, hogy valóban orosz drón csapódhatott Románia területére, ám jó eséllyel az ukrán légvédelem találata miatt tévesztett cél. Ez a hír akár igaz, akár nem, egyértelműen jelzi, hogy Románia és a Nyugat továbbra sem akar totális háborúba keveredni Ukrajna miatt.

 

Nem véletlenül. A nyugati stratégia egyik pillére, hogy az orosz-ukrán háborút nem engedi NATO-Oroszország konfliktussá szélesedni. Ugyanakkor ha egy NATO-tagot valóban támadás érne Oroszország részéről, a Nyugat kénytelen volna reagálni rá, legalábbis, ha nem akarja, hogy a NATO 5. cikkelye hiteltelen papirossá váljon.

 

Épp ezért Kijevnek lényegében érdeke fűződik ahhoz, hogy belerángassa a Nyugatot az oldalán a háborúba (a jelenleginél is nagyobb mértékben). A gyors román cáfolat ennek a nyugati megfontolásnak tudható be, az ukránok újfent provokálják saját szövetségeseiket. Nem először történt ilyen.

 

 hirdetes_400x285  

Korábbi dunai dróntámadásoknál is igyekeztek már azt a látszatot kelteni, hogy az oroszok megtámadták Romániát. A leglátványosabb cirkuszt azonban tavaly ősszel csapták, mikor egy S-300-as légvédelmi rendszerből származó rakéta csapódott Lengyelország területére, két civil halálát okozva. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök váltig állította, hogy az oroszok szándékosan támadták meg Lengyelországot, de a lengyelek nem mentek bele a játékba, az amerikaiak pedig rövidre zárták a történetet azzal, hogy Biden elnök bejelentette, hogy ukrán légvédelmi eszközről volt szó, bár az oroszok támadása miatt történt a „baleset”. Az amerikai AP ügynökség újságíróját, aki orosz támadásnak állította be az incidenst cikkében, nem sokkal később elbocsátották.

 

 

Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.