Nyitókép forrása: SITA/Sean Kilpatrick/The Canadian Press via AP

 

Bár Lengyelország fokozatosan finomítja retorikáját, és a korábbiakhoz képest most azt mondja, hogy továbbra is küld fegyvereket Ukrajnának, valójában kettős beszéd zajlik, ahol Andrzej Duda elnök a jó, Mateusz Morawiecki kormányfő pedig a rossz zsaru szerepét játsza. De a lengyelek barátságának elvesztésénél Zelenszkij ukrán elnöknek vannak nagyobb gondjai is, lévén, hogy a sikertelen, negyedik hónapja tartó ellentámadás miatt egyre több jele van annak, hogy elapadnak a nyugati pénzforrások. Mi sem árulhat el a helyzetről többet, minthogy a nyugati sajtó Ukrajna támogatásának népszerűtlenségével, csökkenésével van elfoglalva, és a korábbi elfogult ukránpárti szuperlatívuszok helyett már inkább csak a gondokat emelik ki. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Zelenszkij észak-amerikai körútja teljes kudarc volt.

 

Kicsit elvonatkoztatva a lengyel-ukrán vitától, kezdjük talán ott, hogy a New York Times épp Zelenszkij New Yorkba érkezése napján közölt egy hosszabb cikket arról, hogy valójában nem orosz, hanem ukrán volt az a rakéta, amely 17 ember életét oltotta ki konsztantyinyivka belvárosában, mikor becsapódott egy piactérre.

 

Az amerikai sajtó ezzel alapvetően negatív felhangba csomagolta Zelenszkij érkezését, mi több, megakadályozta, hogy a civilek elleni támadásokra hivatkozva az ENSZ-ben vagy akár Washingtonban is pénzt, paripát és fegyvert követeljen. Ráadásul általában véve az elmúlt időszakban egyre többször mutatják be a kijevi vezetést színfehér helyett legalábbis szürkének.

 

 hirdetes_810x300  

Szintén figyelemre méltó a BBC cikke, amely arról ír, hogy Zelenszkijnek komoly gondjai vannak. Az Egyesült Államokban ugyanis a remélt 24 milliárd dolláros támogatási csomag helyett csak egy „szerény” 324 millió dolláros katonai támogatást sikerült kieszközölnie, ráadásul korábbi washingtoni látogatásától eltérően visszafogottan, távolságtartóan fogadták, ovációk nélkül.

 

Hozzátesszük, hogy a Képviselőház előtt sem mondhatott beszédet. Ennek legfontosabb oka, hogy a republikánusok – jócskán felülmúlva demokrata kollégáikat – rájöttek, hogy ideje lenne valamilyen győzelmi vízióval előállnia az ukrán félnek, egy elképzeléssel arról, hogy mégis hogyan és mikorra akarja elérni a győzelmet.

 

A jelek szerint Zelenszkij érzi, hogy a harctéri sikerektől függnek a nyugati támogatások. Magyarul, még több embert küld a halálba annak érdekében, hogy a nyugati pénzcsapokat ne zárják el. Belengette Melitopol és Mariupol visszafoglalását – ami komolytalan, ha azt nézzük, hogy nem sikerült áttörniük teljesen az orosz frontot sem egyelőre -, illetve Bakmhut visszahódítását is kilátásba helyezte. Megcáfolva az amerikai katonai vezetést pedig kijelentette, hogy az időjárási viszonyoktól függetlenül folytatni fogják az ellentámadást. Ezt is nehéz értelmezni, tekintettel arra, hogy a sárszezon (raszputyica) beköszöntével a nagyobb hadműveleteket lehetetlenek, mivel a harckocsik beleragadnak a sárba. A kijelentések mögött azonban egyértelműen látszik, hogy Ukrajna eredménykényszerben van.

 

Zelenszkij megkönnyebbülve konstatálhatta, hogy bár az USA-ban nem fogadták olyan örömmel, legalább Kanadában sikerült olyan rivaldafényben úsznia, ami politikai marketingcélokra otthon legalább felhasználható. Nem tartott sokáig az öröme.

 

Bár Kanadában szívélyesen fogadták, az internetet bejárta a felvétel, amely szerint Zelenszkij ellen tüntettek a szálloda előtt, ahol Justin Trudeau miniszterelnökkel tárgyalt az ukrán elnök. Szó szerint hazaküldték, de nyomdafestéket nem tűrő bekiabálások is voltak. Kanada egyébként 650 millió dolláros segélyt ad Ukrajnának.

 


De ha még ez sem lenne elég, újabb botrány borzolja a kedélyeket Kanadában. A kanadai képviselőház elnöke ugyanis Zelenszkij ottlétekor a parlament előtt „ukrán hősként” ismerte el a 98 éves Jaroszlav Hunkát – mindezt az Ukrajna mellett politikai PR részeként. Csakhogy Hunka anno a második világháborúban az SS 14. Waffen Grenadier hadosztályában szolgált. Erre emlékeztették is a zsidó emberjogi csoportok a kanadai házelnököt, aki kénytelen volt bocsánatot kérni.

 

Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az egész kanadai képviselőház és Volodimir Zelenszkij is fennállva tapsolt egy volt SS-tisztnek, naci veteránnak.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.