Ukrán szuverenitás? Szétváltak az angolszász és ukrán érdekek, Kijev stratégiai kutyaszorítóban van

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Alex Babenko

Az elmúlt napokban több érdekes bejelentésre is sor került, de ezeken túl is rengeteg nyilvánvaló jele van annak, hogy Ukrajna és az angolszász hatalmak érdekei messze nem esnek annyira egybe, mint Kijev szeretné. A belső frusztráltságnak ráadásul katonai vetületei vannak, az ukrán vezetés kénytelen további eredményeket kisajtolni az alapvetően kudarcos nyári ellentámadásból, csakhogy felszínen tartsa az országát, és persze önmagát.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök észak-amerikai körútja kész katasztrófa volt. Az amerikai Kongresszus előtt nem mondhatott beszédet, a képviselők pedig azt a feltételt szabták a további támogatások folyosításához, hogy Ukrajna dolgozzon ki víziót a győzelemhez. Ez burkoltan arra utal, hogy az amerikaiak az Oroszország legyőzéséig folytatódó háborún kívül is szeretnének látni forgatókönyveket. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre kevesebben hisznek az ukrán happy endben, miszerint Ukrajna győz, helyreállítja határait, és tempós gazdasági fejlődésnek indul.

Zelenszkij 24 milliárd dolláros támogatást remélt Washingtontól, ennek még a negyedét sem kapta meg, ráadásul ennek negyede is veszélyben forog, mivel az amerikai költségvetési vitában a republikánusok megszorításokat követelnek. A vita és az esetleges megszorítások nemcsak Ukrajna további támogatását, de például az ukrán pilóták kiképzését is veszélybe sodorhatja az F-16-osokra.

   

Kanadában is súlyos presztízsveszteség érte Kijevet. Egy nagyon primitív hiba következtében Zelenszkij és Justin Trudeau kanadai kormányfő is állva tapsolt egy korábbi náci SS-katonának. Az ügy hatalmas hullámokat vert, a kanadai alsóház elnöke belebukott, Trudeau pedig kénytelen volt bocsánatot kérni. Az eset hatalmas ajándék volt Moszkvának, amely kíméletlenül felhasználta arra, hogy alátámassza saját, a náci ukrán rezsimrő szőtt narratíváját.

Hazafelé Zelenszkij még megállt Lengyelországban is. A két ország kapcsolata a gabonavita miatt enyhén szólva is feszült, és ezt jól mutatta, hogy egyetlen politikussal vagy magas beosztású tisztviselővel nem sikerült találkoznia.

Nem sokkal később a lengyelek bejelentették, hogy a Kanadában megtapsolt volt náci tiszt hátterét vizsgálni fogják, mert fennál a lehetősége, hogy részt vett az ukránok által lengyel civilek ellen elkövetett volhíniai mészárlásban.

Aztán csütörtökön a lengyelek azt is bejelentették, hogy hivatalosan is megerősítést nyert: tavaly novemberben nem orosz, hanem ukrán rakéta csapódott be Lengyelország területére, megölve két lengyel civilt. A lengyel igazságügyi miniszter ráadásul nem állta meg, hogy ne szúrjon oda az ukránoknak, akik nem voltak együttműködők a nyomozás során.

Szinte ezzel egyidőben jelent meg a hír, hogy a németek nem adnak Taurus nagy hatótávolságú rakétákat Ukrajnának, mert „félnek, hogy nyílt konfliktusba keverednek Oroszországgal”.

És ezek csak az elmúlt hét politikai kudarcai. Csütörtökön ugyan Kijevben egymásnak adta a kilincset Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Grant Shapps brit és Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter, ám a nyilatkozatok tartalma nem arra utal, hogy Ukrajna kilátásai javultak a jövőre nézve.

Arról nem is beszélve, hogy egyre nyilvánvalóbb az ukrán és angolszász hatalmak közötti stratégiai nézeteltérés. Olyannyira nyilvánvaló, hogy a vezető amerikai lapok hetente közölnek erről cikkeket.

Az amerikai elképzelés szerint ugyanis Ukrajnának minden erejével a déli irányba kellene támadnia. Zelenszkij nyilatkozataiból és a harctéri eseményekből azonban az látszik, hogy Ukrajna kelet felé is erőfeszítéseket tesz, és az ukrán elnök legutóbb Bakhmut visszafoglalásáról beszélt.

Bakhmut visszafoglalása üzenet az ukrán közvéleménynek, hogy a kijevi vezetés nem mond le a keleti országrészekről. Fontos kiemelni, hogy ezek szerint a lakosságban kétség merülhetett fel, amit ezzel a politikai nyilatkozattal próbáltak eloszlatni.

Itt emelnénk ki, hogy néhány héttel ezelőtt felmérés készült Ukrajnában arról, hogy a lakosság mennyire kötődik a Krím félszigethez, és hogy mennyire tartják fontosnak a visszafoglalását. A számszerű eredmény lényegtelen, tekintettel arra, hogy egy háborúban álló országban az ilyen felmérések objektivitása minimális. Az viszont sokat elárul, hogy szükségét érezték a politikusok, hogy készüljön ilyen felmérés.

A szakértők abban egyetértenek, hogy Ukrajna szempontjából sokkal fontosabbak a kelet-ukrajnai területek, mint a Krím. Ezek után a Krím felé előretörő ukrán katonák joggal teszik fel a kérdést, hogy valójában miért is harcolnak…

A válasz prózai. A Krím megszorongatása és az oroszok kiszorítása a Fekete-tenger térségéből ugyanis amerikai és brit érdek. Szevasztopol az egyetlen nagy katonai melegvízi kikötője Oroszországnak, elvesztésével nem csak a Fekete- de a Földközi-tengert is elvesztené, mi több, megszűnne jelentős tengeri hatalom lenni. Többi kikötője ugyanis olyan égövben fekszik, hogy időszakonként vagy rendszeresen befagyhat a kikötő környéke.

Itt érdemes kiemelni azt a szembetűnő körülményt, hogy a nyugatiak által adott hatékony távolsági rakétafegyvereket csak és kizárólag a Krím elleni hadműveletekben alkalmazzák. Kizárólag. Pedig logikus lenne feltételezni, hogy az ukránok örülnének, ha pár rakétával a keleti fronton is odacsaphatnának az oroszoknak.

Érdekes közjáték az egészben az, ahogy a nyugati sajtó megvádolta Ukrajnát az Északi Áramlat 2 felrobbantásával. A meseszerű történet a hat főből álló beszivárgó egységről, amely Európa egyik legjobban megfigyelt tengerén egy jachtról, hétköznapi robbanyagokkal 100 méteres mélységbe merül, majd felrobbant 50 méter hosszan három betonba ágyazott acélcsövet, nem túl hiteles.

Ám a nyugati verzió szerint így történt. A fő üzenet azonban nem ez, hanem az a feltételezés, hogy az egészről Zelenszkij nem, csak Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök tudott. Zaluzsnij ugyanis az, aki leginkább tiltakozott az ellen, hogy az ukrán katonai erőt kizárólag a nyugati érdekeknek, vagyis a Krím megszorongatásának rendeljék alá. A kiszivárgó információk szerint nagyon kemény viták voltak az ukrán és amerikai hadvezetés között ezzel kapcsolatban.

Közben az ukrán élőerő gyors ütemben fogy, és hamarosan az időjárás is ellenük fordulhat.

A legsúlyosabb pedig az, hogy mindezekre nem egy sikeres ellentámadás után került sor. A NewYork Times közlése szerint az ukránok által visszaszerzett területek néhány száz négyzetmérföldet tesznek ki. Olyan kicsi területekről van szó, hogy lényegi változásról nem beszélhetünk.

Körkép.sk