Nyitókép forrása: mti

 

A magyaroknak és egész Európának az volna a legfontosabb, hogy a szomszédunkban legyen vége a menekültáradatnak, a szankcióknak és a harcoknak – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban.

 

A kormányfő – aki vasárnap utazott Pekingbe – elmondta: délelőtt Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokról, délután pedig Vlagyimir Putyin orosz elnökkel volt találkozója.

 

Orbán Viktor úgy értékelt: Európában ma mindenkit egy kérdés foglalkoztat, hogy lesz-e tűzszünet Ukrajnában.

 

 hirdetes_810x300  

„Nekünk, magyaroknak és egész Európának az volna a legfontosabb, hogy a szomszédunkban legyen vége a menekültáradatnak, a szankcióknak és a harcoknak”

 

– hangsúlyozta.

 

A miniszterelnök ugyanakkor úgy fogalmazott: a válasz, amit az orosz elnöktől kapott, „a legkevésbé sem volt megnyugtató”.

 

Kijelentette: ennek tudatában kell alakítani a következő hónapokban Magyarország lépéseit.

 

„Nekünk, magyaroknak éppen ezért fontos, hogy a háború ellenére is fenn tudjuk tartani a magyar-orosz együttműködést az energia és egyéb gazdasági kérdések területén”

 

mondta Orbán Viktor.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.