Nyitókép forrása: SITA/Ukrainian Presidential Press Office via AP

 

Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök a The Exonomist lapnak azt nyilatkozta, hogy a fronton a helyzet vakvágányra futott, mivel egyik szemben álló fél sem képes előrelépéseket elérni, ugyanis technikailag azonos súlyú felszereltséggel rendelkeznek. Ugyanakkor ukrán katonai vezetőtől nagyon komoly beismerésnek számít, hogy Zaluzsnij szerint hiba volt az oroszok kimerülésére számítani.

 

„Öt hónap alatt Ukrajna mindössze 17 kilométert haladt előre. Oroszország tíz hónapig harcolt Bakhmutnál, hogy egy 6×6 kilométeres területet elfoglaljon”

 

mondta Zaluzsnij.

 

„Ahogy az első világháborúban, úgy most is elértük a technológia egy olyan szintjét, ami zsákutcába vezet… Mélységi és gyönyörű áttörésre a legnagyobb valószínűséggel nem kerülhet sor”

 

 hirdetes_810x300  

jelentette ki. Ez a narratíva Zaluzsnij részéről arra szolgál, hogy katonailag indokolja az újabb nyugati katonai támogatásokat. Kedden jelezte, hogy drónokra, vadászgépekre, rádiójelzavaró képességekre és újabb nyugati kiképzésre van szüksége Ukrajnának. Az interjúban ezt megalapozva kijelentette: a zsákutcából csak egy erős technológiai ugrás vezetheti ki Ukrajnát.

 

Zaluzsnij elmondása szerint az ukrán ellentámadás lefolyása (értsd: eredménytelensége – a szerk.) aláásta a Nyugat reményeit arra, hogy Ukrajna az ellentámadást kihasználva győzzön és tárgyalóasztalhoz kényszerítse Vlagyimir Putyin orosz elnököt. De az az elmélet is megdőlt, hogy Oroszországot meg lehet állítani egységei kivéreztetésével.

 

„Ez hiba volt. Oroszország legalább 150 ezer halott katonát könyvelt el. Bármilyen más országban ezek a veszteségek megállítanák a háborút. Oroszországban azonban nem, ahol az emberélet olcsó”

 

mondta Zaluzsnij.

 

Hol bukott el az ellentámadás?

 

A technológiai ugrás mellett érvelve elmondta, hogy az ellentámadás tervezésekor minden matematikai modell azt mutatta, hogy négy hónapnak elegendőnek kell lennie az áttörésre és a sikerre.

 

„Ha belenéz a NATO katonai szakkönyveibe és a matematikai modellekbe, amelyeket az ellentámadás kidolgozásakor készítettünk , azt látja, hogy négy hónapnak elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy elérjük a Krímet, harcoljunk a Krímen, elhagyjuk a Krímet, majd megint visszatérjünk oda”

 

mondta Zaluzsnij nem kevés szarkazmussal. Ennek ellenére az ukrán erők fennakadtak az orosz védelmi vonal előtt lévő biztonsági zónán és aknamezőkön.

 

„Először azt gondoltam, hogy valami nincs rendben a parancsnokainkkal, ezért néhányukat leváltottam. Aztán arra gondoltam, hogy a katonáink nem alkalmasak a feladatra, ezért átvezényeltem őket más dandárokba. Miután ez sem hozott eredményt, parancsot adtam, hogy keressenek meg egy könyvet az ukrajnai katonai akadémián, amit Szmirnov szovjet vezérezredes írt még 1941-ben az első világháború csatáiról. (…) Tudtam, hogy pontosan itt tartunk”

 

fogalmazott az ukrán főparancsnok, majd konkretizálta mire gondol. Elmondása szerint Avgyijivkánál látta, ahogy 140 orosz páncélosjármű lángol a rohamot meghiúsító ukrán tüzérségi csapás után. De állítása szerint ugyanez a kép jelenik meg akkor is, amikor az ukrán egységek támadnak. A modern harctéri érzékelők képesek bármilyen haderő-koncentrációt észlelni, a modern precíziós fegyverek pedig képesek ezeket megsemmisíteni. 

 

„Az a nyilvánvaló tény, hogy mindent látunk az ellenség lépéseiből, és ő is mindent lát a mi lépéseinkből. Hogy ebből a zsákutcából kijussunk, valami újra van szükségünk”

 

mondta.

 

körkép.sk, Ukrajinszka Pravda

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!