Nyitókép forrása: X

 

November 3-án súlyos rakétatámadás érte a munkácsi 128. különálló hegyi lövészdandárt, amelyben kárpátaljai magyarok is szolgának. A tüzérség napján tartott kitüntetésátadó ünnepség helyszínét az oroszok rakétákkal bombázták le. Az első hírek szerint közel 30 halottja és több mint 50 sebesültje volt a támadásnak. A Kárpáti Igaz Szó a hivatalosan elismert áldozatszámokon kívül más érdekességet közölt. Nagyon úgy fest, hogy az ukrán hatóságok nem véletlenül figyelmeztették a sajtót, hogy kizárólag a központilag megerősített információkat közöljék le.

 

Az ukrán hivatalos álláspont szerint a november 3-i rakétacsapásban 19 ukrajnai katona hunyt el, és a sebesültek száma is „kevesebb”, mint a sajtóban megjelent korábbi információkban volt.

 

Az ukrán hatóságok ugyanakkor felszólították a sajtót, hogy csak a hivatalosan megerősített híreket közöljék az esetről, és tartózkodjanak a „különféle értesülésekkel” szemben.

 

 hirdetes_810x300  

A KISZÓ szerint az állhat a figyelmeztetés mögött, hogy az ukrán haditudósítók információi szerint a munkácsi 128-as rohamdandár parancsnoka, Dmitro Liszjuk elkésett az ünnepségről és így életben maradt. Ami már sokkal feltűnőbb, hogy Liszjukról az a hír járja, 2019-ben cigarettacsempészési ügybe keveredett az el nem ismert Luhanszki Népköztársaság egyes képviselőivel, amiért pénzbüntetésre is ítélték.

 

A helyzet felettébb kényelmetlen az ukrán vezetésnek, tekintettel arra, hogy a korábban szakadárokkal kapcsolatba hozott dandárparancsnok váratlan késés miatt túlélte a rakétatámadást.

 

Az ukrán védelmi minisztérium vizsgálatot rendelt el, Volorimir Zelenszkij ujrán elnök pedig a felelősök megbüntetését ígérte.

 

A rakéták pusztításáról felkerült a netre egy különös véres felvétel is, amit csak erős idegzetű olvasóinknak ajánlunk. A videó ide kattintva tekinthető meg.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!