Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Michael Probst

 

Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter ismertette annak a vizsgálatnak az eredményét, amelyet a 128. kárpátaljai hegyivadász dandár 19 katonája életét követelő orosz rakétacsapás körülményeinek tisztázására indítottak.

 

„A védelmi minisztérium nyomozati osztálya jelentést tett nekem a 128. dandár elleni rakétatámadás körülményeinek vizsgálati eredményéről. Most már tudjuk, mi történt, és hogyan történt. Kiderítettük, mi vezetett a tragédiához, és hogyan lehetett volna elkerülni” – írta a miniszter kedden a Facebookon.

 

Szavai szerint minden álcázási szabályt figyelmen kívül hagytak, amikor a katonákat egy ház udvarán sorakoztatták fel, hogy kitüntetéseket adjanak át nekik. Megjegyezte, hogy több mint tíz autó parkolt a közelben. Kifejtette, hogy egy orosz felderítő drón tűnt fel a levegőben, amelyet észleltek és az egész térségben légiriadót rendeltek el, a rakétakilövés után pedig „rakétaveszély jelet” sugározták. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy eközben viszont a díjátadó helyszínén nem történt központi biztonsági intézkedés.

 

 hirdetes_810x300  

Umerov közölte, hogy a nyomozás még folytatódik az Állami Nyomozó Iroda (DBR) vezetésével, továbbá utasította a vezérkart, hogy ellenőrizze a biztonsági protokollok végrehajtását az egységekben. „Mindenki, aki a tragédiáért okolható, elnyeri a törvény szerinti büntetését. Minden parancsnokhoz fordulok, aki felelős a katonák biztonságáért: az alapvető biztonsági intézkedések figyelmen kívül hagyása elfogadhatatlan” – szögezte le a miniszter.

 

Oroszország november 3-án délelőtt mért csapást a 128. kárpátaljai hegyivadász dandár összpontosulására a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megye egyik frontvonalbeli falujában – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Kárpátalján háromnapos gyászt hirdettek a dandár 19 katonájának halála miatt. Az alakulat parancsnokát a vizsgálat idejére felmentették.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!