Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Czarek Sokolowski

 

Erős lengyel-amerikai szövetségre van szükség, függetlenül attól, hogy éppen ki kormányoz Varsóban és Washingtonban – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap, azokra a lengyelországi bírálatokra reagálva, amelyek Donald Trump volt amerikai elnöknek a NATO-tagországokat érintő friss megjegyzéseit kísérték.

 

Varsóban a kormánypolitikusok éles kritikáját váltotta ki Trump azon szombati kijelentése, miszerint az Egyesült Államoknak nem kell megvédenie azokat a NATO-tagországokat, amelyek nem teljesítik a védelmi kiadások szövetség által elvárt szintjét.

 

A volt amerikai elnök szavaira vasárnap az X közösségi felületen reagálva Donald Tusk lengyel kormányfő felidézte Andrzej Duda korábbi kijelentését, miszerint Trump „betartja ígéreteit”. A bejegyzésben Tusk egyúttal úgy értelmezte Trump szombati beszédét, hogy a legesélyesebb amerikai republikánus elnökjelölt „biztatni fogja Oroszországot a NATO-tagállamok megtámadására”.

 

Egy vasárnap délutáni vidéki gyűlésen Tusk kijelentette: az európai politikusokat és társadalmakat serkenteni kell egy közös, intenzív védelmi politikára. Hozzátette: a lengyelek néha „a legnagyobb aggodalommal hallgatják például egyes amerikai politikai vezetők szavait”, amelyek „megkérdőjelezik, hogy a NATO és mindenekelőtt az Egyesült Államok valóban készen áll-e teljes szolidaritásvállalásra” más tagállamokkal az Oroszországgal lehetséges, „hosszúnak ígérkező” konfrontáció során.

 

Trump szavait Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter is kommentálta. „A szövetséges államok hitelességének aláásása az egész NATO gyengítését jelenti” – olvasható Kosiniak-Kamysz vasárnapi X-bejegyzésében. „Semmilyen választási kampány nem indokolhatja meg azt, hogy a NATO biztonságával játszadozzanak” – tette hozzá a politikus.

 

Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter szerint Trump „egyenesen arra szólít fel, hogy Európát átadják Putyinnak”. A volt amerikai elnök „az a politikus, akinek visszatéréséről a hatalomba a (lengyel ellenzéki) Jog és Igazságosság (PiS) párt álmodik” – tette hozzá Kierwinski vasárnap a közösségi médiában.

 

Andrzej Duda az X-en hangsúlyozta: a lengyel-amerikai szövetségnek erősnek kell lennie, „függetlenül attól, ki van jelenleg hatalmon Lengyelországban és az Egyesült Államokban”. Hozzátette: ő maga „mindig is ebben a szellemben cselekedett és fog cselekedni, tiszteletben tartva minden amerikai partnert”.

 

Duda szerint nem szolgálja sem Lengyelország gazdasági érdekeit, sem az ország biztonságát, ha „megsértik az amerikai politikai színtér egyik felét”.

 

Az elnök felidézte azt is, hogy a tavaly novemberig nyolc éven át hivatalban lévő PiS-kormány idején a GDP 4 százalékára növelték Lengyelország védelmi kiadásait.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.