Megbékélési Mozgalom a Kárpát-medence Népei Között. Miért kell a kinyújtott kéz a szerbek, románok, szlovákok és ukránok felé? A civil társadalom, a politika és a fiatalok szerepe ebben a folyamatban. Többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ az a közel 200 határon túli magyar fiatal, akik részt vettek A fiatalok Önkéntessége és Felelős Közéleti Szerepvállalásának Szerepe Európa Jövőjének Alakulásában című szemináriumon, amelyre az elmúlt hétvégén került sor Budapesten.

A rendezvény fő támogatói a Kanadai Rákóczi Alapítvány és International Visegradfund, két fő előadója pedig Surján László és Gál Kinga Európa Parlamenti képviselők voltak.

Surján László a nemzetek és nemzetiségek közö

Surján László
Surján László
tti együttműködés és párbeszéd, valamint a tudatos és észérveken alapuló európai politika fontosságát hangsúlyozta. Gál Kinga egy másik fontos témába avatott be minket,  mégpedig az önkéntességről, közösségi szerepvállalásról és ezek jelentőségéről beszélt, melyeknek kulcsszerepe van nemcsak Európa, de a helyi társadalmak jelenében és jövőjében is.

Az előadások nagy érdeklődést keltettek, ami azt bizonyítja, hogy a fiatalok körében van igény és nyitottság megismerni nemcsak az Európai Unió intézményét és felépítését, de megismerni azokat a lehetőségeket, amelyeket ez a nemzetközi intézmény- és kapcsolatrendszer kínál. Van igény a közösségekbe való tartozásra, egy megtartó egységre, egymás segítségére, arra, hogy érezzük, nem vagyunk egyedül.

Elengedhetetlen ugyanis, hogy a fiatalok az alapvető társadalmi közösségi forma, a család mellett megtalálják a helyüket a társadalom és a közélet további formáiban is. Legyen az egy helyi egyházi közösség, egyetemista,  ill. diákkör, vagy legyen szó akár egy határokon átívelő kezdeményezésről. Merjünk belevágni új dolgokba, ha látunk benne fantáziát. Ne féljünk időt és energiát áldozni bele, hiszen nem vagyunk egyedül. Sokszor csak meg kell tenni az első lépést. Meg kell tanulnunk okosan és észérvekkel véleményt nyilvánítani. Megtalálni azt a közösséget, melynek céljaival és küldetésével azonosulni tudunk. Nyitottnak lenni a közélet történéseire és kérdéseire. Felkészültséggel és hozzáértéssel letenni a voksunkat egy jó ügy mellett.

Pierre Guimond
Pierre Guimond
Szombaton este a rendezvény vendége volt Magyarország kanadai nagykövete, Pierre Guimond, aki a multikulturalizmusról beszélt, valamint a kisebbségek szerepéről és státuszáról egy egészséges társadalomban. Beszédében emlékeztetett Kanadára, mint egy mintapéldájára a nemzetiségi, nyelvi és vallási sokrétűségnek.

 hirdetes_300x300  

A hétvége nagy része munkával és művelődéssel telt, de természetesen maradt elegendő idő történelmünk megismerésére is. Meglátogattuk többek közt a Parlament épületét, ahol Világosi Gábor fogadta a résztvevőket, de látogatást tettünk a Terror Házában is, melynek falai a német és szovjet uralom keserű emlékeit őrzik az Andrássy úton. Továbbá megtekinthettük Ayklerné Papp Zsuzsa rendezésében a Kitagadottak című dokumentumfilmet, amely egy több nemzetiségből álló nyugodt kis bortermelő vidékre kalauzolja a nézőt, a kárpátaljai  Nagyszőllősre, ahol magyarok, ruszinok, ukránok, svábok, szlávok és zsidók békésen megfértek egymás mellett évszázadokon keresztül, amíg a történelem és sors borzalmai közbe nem szóltak.

A hétvége élő példája annak, hogy a jövő felé vezető úton elengedhetetlen múltunk és történelmünk megismerése valamit az új, időszerű ismeretek elsajátítása. Ezek tudatában vághatunk neki egy közös, európai egységnek,  melynek mindennapjait nem mérgezik nemzetiségi és vallási különbségek, de épp ellenkezőleg, a sokrétűség színesebbé teszi társadalmat és előnyünkre változtathatjuk.

a Kanadai Rákóczi Alapítvány
a Kanadai Rákóczi Alapítvány

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!