Nemrég Magyarbródban jártam (Uherský Brod). Hangulatos morva kisváros mosolygós emberekkel, egykoron erõs német és zsidó közösségekkel és egy nagy szülöttel, Jan Amos Komenskývel. Egy Fehér-Kárpátokra néző kocsmában üldögéltünk művészember vendéglátóinkkal, gyorsan kiderült rólam és egyik útitársamról, hogy szlovákiai magyarok vagyunk. Néhány sörkortyintás alatt átvettük az „aktuális” szlovák-magyar kérdést és az ilyenkor cseh társaságban menetrendszerűen előkerülő cseh-német kérdést is. Az egyik helyi arc – Hemingway beütésű drámatanár, festő és költő egy személyben – szépen beletrafált a lényegbe: röhejesek ezek a pitiáner viták az évszázadok alatt genetikailag alaposan összekeveredett népek között. Neki is német ősei vannak, és még ki tudja, mifélék.
Egy héttel később Szepesszombatban álltunk meg egy kiadós tátrai túra után. A hajdan karakteres német polgárságú szepességi város ma Poprád egyik külvárosa, szinte elbújik a hegyek alatt a ficói történelemhamisítás és nemzetépítés elől. Illetve nem teljesen: az egyébként fantasztikus hangulatú főtéren álló szabadságharcos obeliszket már sikerült átdedikálni a „háborúban elesettek” emlékére. A genus loci vibrálását viszont mi sem érzékelteti jobban, hogy itt született a prágai Károly híd szobrásza Johan Brokoff, Székely Tibor eszperantista vagy Madagaszkár királynője. A temető német és magyarosított német neveket, valamint egy 1910-ben elhunyt helyi szabadságharczos honvéd sírhelyét rejti.
Múlt pénteken pedig egy ipolyszalkai pincében Pro Libertate feliratú háromszáz éves szőlőprés mellett iszogattuk a hűs borocskát. Szemünk előtt a kékes Börzsöny és az Ipoly völgye izzadt a forró nyári délutánban.
Három különböző helyszín, mégis egy galaktika. Egy letűnt kor mementói azokból az időkből, mikor a többnyelvűség természetes volt, és az érzés – Márai szavaival élve – egyforma „…ötvenmillió ember számára: hogy a császár éjfél előtt lefekszik, s már reggel ötkor felkel és gyertyafény mellett ül, amerikai fonott nád karosszékben, íróasztalánál, s a többiek, akik felesküdtek az ő nevére, mind engedelmeskednek a szokásoknak és a törvényeknek.”
Nemcsak épületek vagy helyek, élő emberek vannak köztünk hírmondóként, csak hogy két kedvencet említsek: Karel Schwarzenberg régi-új cseh külügyminiszter, akinek egyik felmenője még a Monarchia miniszterelnöke volt. Vagy Peter Schutz Kassavárosból, a szlovák újságírás jeles képviselője. De nem csak ők: továbbgondolva a Lidové Noviny közép-európai jegyzetírójának eszmefuttatását a szlovákiai magyarok (a többi régióbéli kisebbséggel egyetemben) az egykori, multietnikus Mitteleuropa utolsó mohikánjai, hasonlóan a már eltűnt szepesszombati, magyarbródi polgárokhoz: ismerik két vagy több utódállam nyelvét és kultúráját, azokban otthonosan mozog(hat)nak.
Ezzel a mentalitással ment (és megy) szembe a nemzetállami eszme, melynek gyakorlata a XIX. században a germanizációval és magyarosítással kezdődött, a második világháborút követően csehszlovákiai németek és magyarok erőszakos kitelepítésével, ez utóbbiak reszlovakizációjával folytatódott. Ma ez a „modern” Szlovákiában a gerincferdítés: másodosztályú polgárként való kezelés, gyanakvás, előítéletek táplálása. Az etnikailag szintén kitisztított Magyarországról is érkeznek a különböző „ajánlatok„: állítva, hogy csak a magyar univerzumhoz kötve van lehetőség a túlélésre.
Az identitás-meghatározásnak, identitásváltásnak Mitteleuropában megvoltak a különböző útjai: a szepesszombati temetőben vannak echte német és magyarosított német nevek is. Ugyanúgy ma is járnak köztünk Katarína Szászovák és Szász Katalinok is. Rudnay Sándor (vagy ha úgy tetszik: Alexander) esztergomi érsekként vígan vállalta, hogy „szlovák vagyok, és ha Szent Péter székébe kerülnék, szlovák maradnék”. Lehet tehát választani.
Van szlovákiai magyar identitás? Érdemes ilyesmifélét építeni? Mitteleuropa hagyománya, üzenete – legalábbis a jobbik fajta belőlük – talán ehhez is tud támpontot adni.
Megosztás:
Címkék: mitteleuropa
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
seboka
2010. aug. 01. 22:18jo iras. szerintem van ilyen identitas, meg ha nem is nevezzuk neven. hogy van-e ertelme ezt erositeni vagy epiteni? szerintem van, de nehez az ilyet tudatosan epiteni. es ki fogja epiteni? merre vezet majd ez az epitkezes?
Berlin
2010. aug. 02. 21:54A kardinális kérdésre - "Van-e szlovákiai magyar identitás, illetve érdemes-e ilyesmifélét építeni?" - annyit válaszolhatok: remélem, hogy nincs, és szeretném, ha senki sem akarná erőszakkal kiépíteni! Ha ennek az öszvér-jellegű csinálmánynak esetleg mégis állnának már a gyenge fundamentumai, létkérdés, hogy minél hamarabb elfelejtsük! Különben záros határidőn belül nem leszünk mások, mint a magyar határhoz közeli településeken lakó furcsa mohikánok. Nekünk, kisebbségi magyaroknak egyetlen lehetőségünk van a túlélésre, a jelzőkkel nem soványított magyar identitás vállalása. u.i. Szívesen vennék valami konkrét forrást Rudnay érsek idézett megnyilatkozásával kapcsolatban.
jozsi
2010. aug. 02. 22:57Gratula az irashoz!
Vhailor
2010. aug. 03. 08:31Hát, hogy merre vezet a szlovmagyar építkezés nem nehéz eltalálni. Első lépésként a gyereket szlovák iskolába adjuk, az unoka már kevert házasságból kerül ki, magyarul max. 1000-2000 szót fog tudni, a dédunoka pedig már "echte" szlovák. Ez a folyamat a (volt)nyelvhatár északi részén már végbement. Az a 10-20-30% magyar sok helyen az 50-60-70 éves generációból kerül ki.
jürgen
2010. aug. 03. 11:53Berlin: semmi baj nincs azzal, ha a magyar identitás kap egy regionális színezetet. Ez nem soványítja, ahogy te fogalmazol, hanem gazdagítja az (össz)magyar kultúrát. Épp a lokálpatriotizmus erősítése segíthetne pl. megállítani a szlovákiai magyarok fogyását. Attól, hogy valaki büszke arra (is), hogy pozsonyi, kassai, gömöri vagy csallóközi magyar, semmit nem veszít a magyar identitásából. Nem kell itt erőszakkal gátat vetni egy makrorégióhoz - a Felvidékhez - kötődő természetes identifikációs folyamatnak. Épp ellenkezőleg!
Tizedes
2010. aug. 03. 12:14Nem szeretnek "unnepronto" lenni, a bejegyzessel nincs kulonosebb bajom, csak egy megjegyzes: sok helyutt - es itt is - jon elo a "regen termeszetes volt a tobbnyelvuseg" cimu mitosz, ami alapvetoen hamis. Mint a mitoszok nagy resze. Valojaban ez egy letunt korszak iranti nosztalgia egyik jele, mert hiszen milyen jo volt regen, amikor... A multban tobbnyelvu legfeljebb a varosi lakossag egy resze volt, illetve azok, akik a - korabban is nem ritkan mozgo - nyelvhataron eltek. De egy csallokozi vagy bodrogkozi magyar csak magyarul tudott 100, 300 es 600 eve is, ahogy egy turoci vagy Trencsen varmegyei szlovak is csak szlovakul beszelt - tisztelen a nem nagy szamu kivetelnek. A varosi lakossag - akiknel reszben tobbnyelvusegrol beszelhetnenk - osszlakossaghoz mert aranya pedig ugyebar sokkal alacsonyabb volt, mint mostansag.
eichikarl
2010. aug. 03. 17:29Hungarus identitás. De ez föleg azoknak megy, akik nem "szín-magyarok", a többiek "csak" magyarok, vagy éppen hungaristák - néhány betü különbség, de mégis egy világ.
Berlin
2010. aug. 03. 20:20@jürgen: Az általad említett makrorégióhoz – a Felvidékhez – kötődő, állítólagos természetes identifikáció öncsalás. A történelmi Felvidék a zömében magyarok lakta Csallóköztől, Mátyusföldtől, vagy a Bodrogköztől egyaránt északra fekszik. A 19. század előtt Felvidék alatt csak a Magyar Királyság szláv lakosságú északi vidékeit, az úgynevezett „tótsági vidékeket” értették. Semmi közünk hozzá! A tótsági vidékek történelmi tapasztalatára mégsem építhetünk identitást! De miért is kellene? Nincs talán jól meghatározható sajátunk? Ki kell találnunk magunkat? Ugyan! @Tizedes: "“regen termeszetes volt a tobbnyelvuseg” cimu mitosz, ami alapvetoen hamis. Mint a mitoszok nagy resze. Valojaban ez egy letunt korszak iranti nosztalgia egyik jele, mert hiszen milyen jo volt regen, amikor… A multban tobbnyelvu legfeljebb a varosi lakossag egy resze volt, illetve azok, akik a – korabban is nem ritkan mozgo – nyelvhataron eltek. De egy csallokozi vagy bodrogkozi magyar csak magyarul tudott 100, 300 es 600 eve is, ahogy egy turoci vagy Trencsen varmegyei szlovak is csak szlovakul beszelt." Végre egy, a mainstream internacionalista propagandával szembeni józan hang!
jürgen
2010. aug. 03. 22:56Berlin: igen, a 19. században meg inkább a mai észak-Magyarországot értették alatta. 1918 után meg az elcsatolt területet, vagyis a mai Szlovákiát (akkor még Kárpátaljával együtt). Most meg leginkább a Szlovákia magyarok lakta részeire használják. Ez a jelentésváltozás is teljesen természetes. Vagyis semmi öncsalás nincs abban, ha valaki büszke arra, hogy felvidéki magyar. A 21. századi magyar identitás se a 19. század előtti Magyar Királyság határaival határozza meg magát.
Berlin
2010. aug. 04. 08:45@jürgen: Sosem gondoltam magamat felvidékinek. Értelemszerűen büszke se lehetek rá, őszintén szólva nem is értem, mi lehetne a büszkeségem oka. Csallóközi gyerek vagyok és (egyelőre) szlovák állampolgár. Mindkettő földrajzi ténykérdés, egyikre sem építek identitást. Látom persze, hogy más szlovákiai magyarok ügyködnek ilyesfajta hiábavalóságon, aminek egyetlen világos célját látom: csak az az átkozott trianoni határ megmaradjon! Hogy a komáromi, vagy párkányi magyar erővel keresse, ami összeköti az északiakkal, forrjon velük kitalált egységbe, de vágja el és különböztesse meg magát a déliektől! Ennek a "találjuk ki magunkat, mi szlovmagyarok!"-projectnek a küldetése bebizonyítani, hogy a Dunától délre élő magyar más ember, mint mi vagyunk. Mert mi kérem, nägykofis, Jednotóbä treszkázó jómunkásemberek vagyunk, akik elalélnek a gyönyörtől, ha fociznak a szlávok...
jürgen
2010. aug. 04. 14:58Berlin: Országhatárokon belül is él és virul a lokálpatriotizmus. Minden nemzetnél és minden országban. Kitűnő példa erre Németország, ahol szinte nagyobb a kötődés a mikrorégióhoz, mint az államhoz, illetve sokszor azon keresztül alakul ki a nemzeti identitás. De kisebb-nagyobb mértékben jelen van ez Szlovákiában is (büszke kassaiak, árvaiak, pozsonyiak stb.) és Magyarországon is. De felsorolhatnánk egész Európát. A lokálpatriotizmus a világ legtermészetesebb dolga. Önámításnak és a déli szomszédtól való elhatárolódásnak nézni a felvidéki magyarok lokálpatriotizmusát valószínűleg a kisebbségi (trianoni) komplexusok egyike. Ha te csak simán magyarnak érzed magad, s nem tartod egyediségnek azt, hogy felvidéki magyar vagy, az a szíved joga. De másoktól ne vitasd el ezt a jogot.
Berlin
2010. aug. 05. 11:24Ez így meglehetősen konfúz gondolatmenet. A mikrorégióhoz való kötődéssel magyarázni a kitalált makrorégió, azaz Szlovákia iránti vonzalmat... Ejnye! (Mert a "Felvidék" csupán a magyaroknak szánt, termékeladást élénkítő megtévesztő címke Szlovákia csomagolásán.) Német példád kitűnő, de inkább nekem kedvez. Szászország, vagy Bajorország ugyanis erős történelmi hagyományokkal rendelkező, organikus fejlődésű, természetes földrajzi tartományok a német egyesítés előtti időkből. Nem íróasztal mellett született mesterséges államalakulatok, mint Szlovákia, amely csak annyiban különbözik az észak-afrikai, vonalzó mentén húzott határokkal bíró országoktól, hogy kiagyalói figyelembe vettek néhány hegy- és vízrajzi sajátosságot. A jelenlegi határokkal szegett Szlovákia természetellenes entitás, akárcsak elődje, Csehszlovákia, de említhetem Jugoszláviát, vagy a Szovjetuniót. Szlovákiára (amit nevezhetünk Felvidéknek is, de ettől nem lesz illatosabb) identitást építeni pont annyira hasznos, mint elődeire. Történelmi léptékkel mérve a "szlovmagy" identitás sem lesz életképesebb, mint csecsemőhalált halt dicstelen elődei, a szerbhorvát, a szovjet, vagy a csehszlovák.
jürgen
2010. aug. 08. 16:29Berlin: csak annak konfúz, aki a 19. század előtti jelentésében használja a Felvidék megnevezést. Mint ahogy azt már közösen megállapítottuk, Trianon óta azt a területet nevezik Felvidéknek, melyet a háború után a frissen alakult Csehszlovákia kapott. (Először még Kárpátalja is ide tartozott.) Nem véletlenül gerjednek be annyira a szlovákok a Felvidék névre, állandóan arra emlékezteti őket, hogy ez a terület a Magyar Királyság része volt. Mikor azt állítom magamról, hogy nem "sima" magyar vagyok, hanem felvidéki magyar, akkor ezzel azt is kifejezem, hogy ugyan jelenleg szlovák állampolgár vagyok, de nem jószántamból lettem azzá. Az érzelmi kötődést a területhez - a mikrorégión keresztül a makrorégióhoz, mert ebben semmi ellentmondás nincs - azért tartom fontosnak, hogy a felvidéken született magyarok ne úgy akarják megőrizni nemzeti identitásukat, hogy az anyaországba "emigrálnak", hanem úgy, hogy itthon maradnak magyarok.
A kommenteket lezártuk.