Šándor Petőfi és a magyar iskolák

Néhány héttel ezelőtt nagy vihart kavart, hogy a magyar iskolák számára elkészített felmérő tesztek egyik megoldásában egy helyes válasz Petőfi Sándor nevének „Šándor Petőfi” változata volt Bár a metodológia központ képviselője visszakozott, mégis érdemes megnézni, volt-e valamilyen alapja a megkövetelt helyesírási módnak.

Az általánosan ismert tény, hogy magyar származású személyek által viselt történelmi neveket a szlovák történetírás sokszor, de távolról sem általánosan, a szlovák helyesírás szabályai alapján írja át. Ezt a 2000-ben kiadott Szlovák Helyesírási Szabályzat is ismerteti: „A szlovák történelem magyarországi időszakában (1918-ig) előforduló mindeddig nem egységesen (kiegészítő vagy magyar helyesírással) íródott személyek neve a szlovák helyesírás szabályai alapján íródnak; eltávolítódnak a kettőzött és egyéb funkció nélküli betűk, leginkább a h, írásmódjuk a ritmustörvény szabálya alá tartozik. Például: Pázmány írásmódja Pázmaň, Rákóczi/Rákóczy írásmódja Rákoci, Forgách/Forgács írásmódja Forgáč, Zichy írásmódja Ziči, Bercsényi írásmódja Berčéni, Nádasdy írásmódja Nádašdy, Pálffy/Pálffi írásmódja Pálfi, Illésházy írásmódja  Ilešházy, Károlyi írásmódja Károli, Giczy írásmódja Gici, Thurzo írásmódja Turz.

Az i és ý írása esetén ezekben a nevekben úgy kell eljárni, hogy a magánhangzók és mássalhangzók, kivéve a kemény [nem lágy vagy jésített, a szerző megjegyzése] d, t, n  után, i-t kell írni (Šemšei, Šomodi, Ebergéni, Ňári, Kohári, Čáky, Károli, Tököli). A d, t, n kemény mássalhangzók után y-t kell írni (Erdődy, Nádašdy, Platy). Kivétel a Bočkaj név, amelyet a megszokott j formával írjuk. Szlovák formában azokat a neveket írjuk, amelyek történetileg fellelhetők ilyen alakban (Svätojánsky, Kubínsky, Palucký a magyarosított Szentiványi, Kubínyi, Palugyai helyett).” 42 oldal szabályzat foglalkozik más nemzeti helyesírássokkal. Itt a szlovák ábécében nem előforduló ł, ń, ñ, ş, ç, ø, ę betűk  l, ň, ň, š, s, ö, e illetve cirill stb. átírását említi meg. Valamint, hogy miként kell az –ová végződést a vezetéknévhez kapcsolni (pl. Varga – Vargová, Fekete – Feketeová, Sillanpää – Sillanpääová, Dumitrescu – Dumitrescuová, Stone – Stoneová, Laplace – Laplaceová, Paulů – Paulů stb.) A Szabályzat megjegyzi azt is, hogy művésznevek esetében megengedett a Gina Lollobrigida vagy Nastasia Kinski alak használata is.

Más véleményen van az iskolák számára kiadott Szlovák Helyesírási Kézikönyv 1987-ből: „Azon nevek esetében, melyek nyelve a latin ábécét használja, alapvetően az eredeti helyesírás alapján írandók.” 94 oldal Néhány felsorolt példa: William Shakespeare, François Villon, Kossuth Lajos.

A szlovák történeti munkákban szintén ez a kettősség érvényesül. A vezeték és keresztneveket Szlovák Tudományos Akadémia által kiadott Szlovákia Története című munka első és második kötetében szlovákul írják (pl. Ján Huňady), a harmadikban és negyedikben már csak a vezetéknevet (pl. Batthyány Ľudovít), a magyar kultúrkörhöz tartozó személyeket pedig már teljesen magyarul (pl. Kölcsey Ferenc).

   

Hasonló következetlenség mutatkozik Szlovákia Hadtörténete egyes köteteiben is, ahol háromféle megoldás található: teljesen szlovák írásmód (pl. Štefan Bočkaj), szlovák forma zárójelben a magyar formával (pl. Juraj Dóža (Dózsa) illetve hol ilyen, hol olyan (pl. Juraj II. Rákoci, Juraj II. Rákoczi, Juraj II. Rákóczi).

Más, egy szerző által írt munkákban, az író véleménye dönti el, milyen formákat használ. Az említett kettősségek szinte valamennyi munkában megtalálható. Kiegészítésként még meg lehet jegyezni, hogy a nevek átírása általában csak a történeti Magyarországon magyarnak tekintett családnevekre vonatkozik. Az osztrák, német vagy más külföldi eredetű, Magyarországgal kapcsolatba került és itt jelentős tevékenységét kifejtett személyek nevét nem szokás szlovákosítani. Ezen kívül a szlovák irodalomtudomány megtartja például Gašpar Fejérpataky-Belopotocký írásmódot, akárcsak a Pavol Országh Hviezdoslav formát. A tárgyhoz közvetlenül nem tartozik, de a fentebb említett kiadványokban a helynevek esetében is pontosan ilyen variációkavalkád található.

Az, hogy miként kell az aktuális szabálynak megfelelően írni a magyar neveket, gyakorlatilag nincsen általánosan elfogadott rendszer. A szabály szerint tulajdonképpen minden 1919 előtti nevet szlovákul kellene írni – Matej Korvín/Huňady, Mikuláš Zrínsky, Albert Oponický, Alexander Petrovič. Szokás azonban az, hogy egy nemzethez kötődő irodalmárok esetében nem ragaszkodnak ehhez. További szempont, amit néhány szlovák történész, mint Dušan Kováč vall, hogy olyan írásmódot kell alkalmazni, amilyen a forrásokban található. A 19. században már egységes családi helyesírás alakult ki. Korábban viszont gyakran használtak latin (Matheas Corvinus), vagy például horvát formát is (Nikolaus Serin).

A Šándor Petőfi alak mindenképpen furcsa megoldás. Már csak azért is, mert neve eddig a szlovák nyelvű könyvekben is mindig magyar formában szerepelt. A szlovák helyesírás szempontjából azért mégsem egyértelmű. Nevét írhatják magyarul, mint a magyar kultúrkörhöz tartozó személy esetében, vagy alkalmazhatják „mindentátírás” törvényét, amelyet a magyarok elítélhetnek, de meggátolni nem tudnak.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!