Egy csipetnyi erotika…

– Utazás a kéjek földjén –

1.rész

Az erotika csöppet sem újkeletű dolog. Évezredekkel ezelőtt is éppen úgy jelen volt már akkor még csak épülő társadalmunkban, ahogyan manapság. Egyidős az emberiséggel, vele született és veszik majd el, a barlangrajzoktól fogva végig kísér bennünket. A régmúlt embere éppen úgy megszállottja volt a testiségnek, akárcsak a 21.századé, azzal a kis különbséggel, hogy – különösebb vallások hiányában – sóvárgását s tettét még mindennemű bűntudat nélkül vihette végbe. (Leszámítva persze az erősen vallásos és prűd időszakokat). Nem fenyegették még ördögök és kárhozat, nem korlátozták még parancsolatok. A test és szexualitás kultusza mindig is mély dicsőítés tárgya volt.

Kövesd a Körképet a Facebookon!

Napunk helyett napunk az erotika érzékeink végtelennek tűnő univerzumában. Műalkotásokról köszön vissza, vagy épp mindennapjaink milliónyi apró részletéből, az újságokból, tévéből, utcáról, mindenfelől, amerre csak szemünk ellát. Mára már – minden látszat ellenére is – úgy gondolom valamelyest gátat szabtunk ösztöneinknek s gyakorta igencsak állatias vágyainknak. Az ókor orgiáihoz és obszcén-ábrázolásaihoz, furcsa biszexualitás-kultuszához képest korunkat, ha nem is enyhébbnek, de semmivel sem rosszabbnak kell titulálnom.

Most pedig rövid utazásra kívánom meginvitálni Önöket. Utazásra az erotika történelmébe, kurta kirándulásra az évszázadok tükrében. Utazásra az érzékek sóvár birodalmába…

Az erotika és testiségkultusz első kőbe vésett bizonyítékai még bőven az időszámításunk előtti időkből maradtak ránk.  Gondolok itt a nagy előszeretettel reklámozott és sok ezerszer az egekig magasztalt puffadt testű Vénusz-szobrocskákra, melyeket őseink faragtak több tízezer éve, s mely termékenységkultuszuk igen jelentős részét képezte. Ugye mindnyájunk előtt ott lebeg a kép a kicsiny méretű, nőies, életadó vonalakat igen megkapóan kirajzoló, minden apró súlyfeleslegre odafigyelő mezítelen szobrocskáról. Szerencsére fennmaradt egynéhány példány belőlük, ma is gyakori érvelésekre adván okot jelenlétével: „Nézd csak meg, valamikor igenis ez volt a menő, nem baj, ha van a nőn egy kis fognivaló”.

   

A kicsiny, duci Vénusz – szobrocskák, mint a termékenység és nőiségkultusz vívmányai azonban kétségkívül még csak nagyon enyhe megnyilvánulásai az emberiség szexuális fantáziájának. Úgy is mondhatnám modernül-nagyképűn: amolyan szoft-pornó alkotások csupán.

Néhány évezreddel később fajult el a dolog, s csapott át az erotika gyakran a mai embert is meghökkentő, a jóízlés határait súroló formáiba. Akkor csapott át perverzióba…

Az ókor tehet mindenről! A görögök, rómaiak, s egyéb ókori népek képzőművészete. Furcsamód, mikor a valóban dicséretet érdemlő antik szobrászatot méltatjuk, elfelejtünk megemlékezni a…hogy is mondjam csak…kevéssé publikus, rejtegetett alkotásairól, melyek pedig ugyanúgy szerves részei a kornak mint a mitizált, idealizált császári alakok, az olimpiai bajnokokat és hősöket ábrázoló hol dús drapériával fedett, hol teljesen fedetlen, Ádám kosztümös személyek. Amit pedig a legnagyobb poénként könyvelek el, hogy még a régészek is óckodnak ilyesfajta perverz ábrázolások bemutatásától, de még csak említésétől is.

Görögország több egykori falvában, ásatások során, Démétért, a termékenységkultuszt megszemélyesítő istennőt ábrázoló sajátos, enyhén szólva is perverz és ferdehajlamú szobrocskák kerültek elő, melyeken pl. az istennő nemi szerve valamily furcsa módon összekeveredett, helyett cserélt arcával. S ha már itt tartunk, gondoljunk csak Pompei-re. A Kr.u 79-ben lávafolyam által betemetett római városka, mely világszerte ismeretes, akkor teljesen hétköznapi, mára már furának tűnhető mód hemzsegett az erotikától. Gyönyörű, szinte csak Pompei-re jellemző, s ezzel együtt azt dicsérő falfestményei, vörös alapon ábrázolt alakjai megannyi esetben kéjes vonaglásban összefonódott testeket mutatnak be:

Nőket és férfiakat szexuális aktus közepette, vagy épp komoly orgiákon részt véve, fallikus motívumokkal teletűzdelve a középületek egész sorát.

Ezen akkor senki sem hökkent meg, hétköznapjaik szerves részét képezték ugyanis az effajta ábrázolások (talán még inkább, mint manapság). Még a pékség falán is jelen voltak, ahol például, jó szerencse reményében, a termékenység szimbóluma, fallikus motívum meredezett. Érdemes utána nézni ezeknek a jeleneteknek, s kinek alkalma adódik, élőben is csodálja meg. S csak hogy még fokozzam, egy érdekes, sokak által talán már ismert tényt közlök Önökkel, mégpedig a homoszexualitás furcsa jelenlétét pl. a hellén világban.

Néhány évvel ezelőtt az Angelina Jolie nevével fémjelzett hollywoody szuperprodukció, a Nagy Sándor kapcsán felháborodott emberek, görögök átkozták a film készítőit, amiért legendás hősüket, ilyen csöppet sem hízelgő fényben tüntették fel. Holott, mint kiderült, az ókorban a férfiak közti „túl a barátságon“- kapcsolatok igenis elfogadottak, s mint olyanok, egész elterjedtek voltak. Szinte minden neves görög férfinak volt akkoriban hímnemű ágyasa is. A férfias nemesség és előkelő erő – gondolták – csak egy másik férfi karjaiban lel igazi megértésre és megbecsülésre. Előkelő körökben tehát legalább annyira elfogadott és természetes volt ez, mint a csoportos közösülések, a freskókon is ábrázolt és oly sokszor emlegetett orgiák, melyeket aztán a rómaiak is oly nagy előszeretettel alkalmaztak.

Remek betekintést nyerhetünk a görög és római erotikába a vázákon és épületek falain megjelenített képeken keresztül. Az évszázadok tükrében megannyi erotikus műremek látott napvilágot, s így megannyi kápráztathatja el a mai kíváncsiskodó szemlélődőt.

S noha a Római birodalom és a hellén kultúra kora, – a keresztények szemében barbárnak tekintett világ ideje – már rég letűnt s egy sokkalta vallásosabb s világkorszak köszöntött az emberiségre, ez sem akadályozhatta az erotika létezését és további terjedését. Noha az egyházi személyek, a közszemérem védelmében arra késztették a szobrászok és festőművészek hosszú sorát, hogy dús, drapériás ruhába öltözve fessék meg, ábrázolják műveiken a nőket és férfiakat egyaránt, az erotika mégis utat nyert magának. Igaz persze, hogy a sötét középkor lecsengésekor – a humanizmus korában – jelentek meg, az erotikus jelenetek. Pucér nők és férfiak, meztelen emberi testek festészetben, szobrászatban és költészetben egyaránt. Az emberek, az egyház befolyásának csökkenésével újra nyitottabbá váltak az érzékiség világával szemben.

A korszakra igencsak jellemzőek voltak az erotikus, sokszor már-már túlzottan is nyers, perverz költemények. Voltak költők, akik csak finoman utalgattak a testiségre és a szexuális együttlétekre, akadtak azonban, akik nagyon is nyíltan és teljes valójában, leplezés nélkül jelenítették meg a hölgyekkel, olykor-olykor pedig férfiakkal átélt kéjutazásaikat. Ilyen poéták közé sorolhatjuk a finoman utalgató Walter von der Vogelweide-t, vagy éppen Mátyás király udvari költőzsenijét, az ifjan eltávozott Janus Pannonius-t. Felkapták netán fejeiket e kijelentésre? Biztosan akadtak, akik igen. Az iskolákban – leszámítva persze az egyetemeket – valahogy nem sűrűn tesznek említést Csezmiczei barátunk (merthogy ez volt polgári neve) erotikus költészetéről. Pannónia dicsérete és Búcsú Váradtól, és le is tudjuk ennyivel. Pedig hát mennyivel izgalmasabb Ursula méretes nemi szervéről vagy épp Pannonius szexuális kicsapongásiról olvasni, melyeket nagy pontossággal versekbe is foglalt. Olvassunk is bele hát egynéhányba közülük. Vigyázz, kész, vers!

SÚLYOS ÉS KELLEMETLEN KÉRDÉS

Mért áhítja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst?
– ennek a jámbor nép így magyarázza okát:
akkortájt, amikor Prometheus ős-szüleinket
gyúrta agyagból, még egyfele járt a keze.
Nem formált testrészt, melytől szétválik a két nem,
s mellyel az emberi faj újrateremti magát.
Majd azután később, hogy a természet legyen úrrá,
más-másfélékké tette az embereket.
Úgy, hogy emennek öléből egy keveset kiszakított,
s tette a másik lény lába közé e csomót.
Most ama vájat folyton kergeti ezt a csomócskát,
és e csomó folyton visszakivánja helyét.

MÉG MINDIG ORSOLYA MINDZSÓJÁRÓL

Édes a húsod, a szád kedves, bűbájos az arcod,
s míg nem kezdjük, egész lényed imádnivaló.
Ám, ha csináljuk már, oly könnyen csusszan az öcskös,
mintha nem is mindzsó volna, amit döfigél.
Nem leli oldalait, végét, s úgy véli az árva:
légben inog valahol, vagy folyadékba esett.
S mert a szegény ily bő lyukban tüsténkedik, izzad,
célját érni bizony nem sikerül sehogyan.
Nem használ sem a far-játék, sem a mellet-a-mellhez,
az se, ha vállmagasig rándul a comb, meg a térd.
Meghiusul minden küzdés, meddő az igyekvés,
céltalanul lihegünk, fájnak a csontok, az öl.
Vagy ne eresszen rád soha senkit az Ég szeretőnek,
Orsolya, vagy csak olyan kant, aki győzi veled.

Igen, az öcskös bizony Pannonius hímvesszeje, a mindzsó pedig a vagina.

Csodálatos szerzemények! Megéri közelebbről is megismerkedni az irodalom eme gyöngyszemeivel. Ugye, milyen kár, hogy nem voltak a tananyag részei? Annyit mondhatok már csak, hogy: Pannonius, Köszönjük…

Folytatás a jövőhéten…

Kerepesi Igor

 Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!