Felvidéki városaink II.: Nyitra

Vhailor és Agentungur írása a Mandiner és a Körkép Felvidéki városaink sorozatában

Sorozatunk második részében a Pozsonytól 90 km-re keletre fekvő Nyitrára látogatunk el, a szlovák nemzeti mitológia központjába, ami nemzettudatukban olyan helyet foglal el, mint a magyarban Buda vagy Székesfehérvár. De ettől még magyar város – is.

A Nyitra-kép, mint megannyi eleme a szlovák nemzettudatnak, nem szervesen, történelmi időkön keresztül épült fel, hanem tudatosan kreált. Csehszlovákia megalakulása óta a szlovák régészet és történettudomány a nemzeti igények kielégítésének céljából jelentős erőforrásokat fordított a város IX. századi múltjának feltárására, ennek jeleként itt székel a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézete. Szlovák történészek szerint itt volt az ún. Nyitrai fejedelemség központja, ahol (amennyiben hihetünk egy későbbi frank krónikában feljegyzett félmondatnak) Priwina (Pribina) magánbirtokán Adalrám salzburgi érsek templomot szentelt fel valamikor a IX. század első felében. Valójában kérdéses, hogy Pribina birtoka a közvetlen környéken volt-e, és hogy ekkor fejedelem volt-e, de ez mesterséges kultuszát nem rázza meg. Később pedig állítólag a mai Nyitra lett Szvatopluk király „Nagymorva Birodalmának” – igazából a jórészt frank vazallusként működő morva állam kapcsán birodalomról mérete, történelmi, kulturális súlya alapján nem beszélhetünk – „keleti fővárosa”. Akár itt volt a „keleti főváros” (ennek az intenzív kutatás ellenére perdöntő régészeti nyoma sincs), akár 30 kilométerrel északabbra, Nagytapolcsány környékén (szintén a Nyitra folyó mellett, itt meggyőzőbbek a leletek), az biztos, hogy ez a város az egyik fókuszpontja a szlovák nemzet- és történelemépítési törekvéseknek. A kor bizonytalanságairól, a forrástöredékek kiterjesztett elméletekké alakításának nevetségességéről egyébként annyit, hogy a magyar államot megszilárdító 907-es „pozsonyi csata” helye sem biztos, lehetett a mai Pozsony, esetleg Bécs mellett, de valahol a Balatontól nyugatra, Zalavár környékén is.

A tényekre rátérve, immár nem krónikatöredékek és nehezen megállapítható korú romokra alapuló élénk nemzeti fantáziák, hanem gazdag helynévanyag és okleveles források alapján: a középkorban a város, illetve környéke – mint a Kisalföld Dunától északra eső egésze – szinte teljesen magyar etnikumú területté vált a gyér szláv-avar lakosság beolvasztásával. Több mint hétszáz évre ez a magyar etnikai dominanciájú állapot stabilizálódott. A változást a törökellenes háborúk hozták, a vidék magyarsága nagy veszteségeket szenvedett, és a földesurak a hiányzó munkaerőt többnyire az északi megyékből telepítették be.

Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!

Ennek köszönhetően Nyitra megye a XVIII. századra szlovák többségűvé lett. A magyarosodás/magyarosítás (bár a FEMKE központja itt volt) a XIX. században a falvakban ezen alig változtatott, de a XIX. század közepén még enyhe szlovák többségű város 16 ezer lakosából 1910-ben már 60%-a vallotta magát magyar anyanyelvűnek, míg a szlovákok aránya 30% volt. A magyar lakosság növekedéséhez nagyban hozzájárult a 22,4%-nyi zsidóság elmagyarosodása. A nemzetiségi viszonyok a magyarosításnál sokkal tudatosabb és erőszakosabb megváltozását az 1918-as impériumváltás harangozta be. Nyitrán is ugyanaz a forgatókönyv érvényesült, mint Pozsonyban. Az új hatalom számára elsőszámú hazafias feladattá vált a környék múltjának, jelenének és jövőjének a lehető legteljesebb magyartalanítása.

   

A hatalomátvételt a szimbolikus terek kisajátítása követte. 1921-ben csehszlovák legionáriusok zúzták szét a Zobor-hegyen álló 18 méter magas ezredéves emlékművet, vésték le a szobrok magyar feliratait. Ennél persze fontosabb volt, hogy a  magyar iskolák többségét bezárták, tömegesek voltak a kitoloncolások, hontalanítások, a magyarellenes földreform pedig a gazdasági alapokat ásta alá. Ezzel a magyar lakosság 1921-re 25% alá csökkent a városban. A második világháború alatt a szlovákosodást erősítette a holokauszt, a többségében magyar identitású zsidóság deportálásával a magyar kultúra nagy csapást szenvedett Nyitrán. Ezután jött a németek kiűzése és a magyar lakosság egy részének 1945 utáni deportálása Csehországba (ugyan nem nagy számban, de nem is elhanyagolható mértékben). Nagyon fontos elem volt a „reszlovakizáció”, a magyar nyelv betiltása és a lelki terror. Végül az új, masszívan szlovák települést a szocializmusban a gyors iparosítás és lakótelepeket felhúzása hozta létre. Nyitra, megannyi felvidéki városhoz hasonlóan, egy munkás-proletár várossá vált, 80 ezer lakosából mára 95% szlovák, akik többsége másod- vagy harmadgenerációs betelepülő. A korábban sem túl jelentős német lakosság teljesen eltűnt, a magyarok aránya kisebb mint Pozsonyban, alig 2%. A város pedig erős vonzást gyakorol a környék magyarságára is, amely ennek hatására gyors ütemben asszimilálódik.

Drámai átalakulása ellenére a mai Nyitra hangulatos, sőt szép hely, ami megér egy pár órás túrát Pozsonyból vagy akár Budapestről is. Amióta megépült a Pozsonyt Besztercebányával összekötő gyorsforgalmi út Nyitrát körbefogó szakasza, a PR1BINA (utalás a blatengradi/zalavári, de szinte biztosan nem nyitrai fejedelemre – kb. mintha az M1-es autópálya MI.István lenne), még munkaidőben is kényelmes közlekedni.

A cikk folytatása a Mandineren ->

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

A sorozat első része:

Felvidéki városaink I.: Pozsony