Felvidéki húsvéti népszokások

Méry Margit néprajzkutató elbeszélése alapján. Lejegyezte: Ando Krisztina

A Kárpát-medencében számos szokás él, ami a húsvéti ünnepkörre vonatkozik. Hazai tájon, azaz Felvidéken is gazdag múltja, népszokása van a húsvétnak. Erről számol be Méry Margit néprajzkutató, aki bejárta Felvidék magyarlakta tájait és lejegyeztek annak szokásait.
Az ünnepi nagyhétnek a kezdete virágvasárnappal kezdődik. Ezt a katolikus hívek nagyon is számon tartják, mivel ekkor vonult be Jézus olajpálmafákkal Jeruzsálembe, és ezután kezdődik a nagyhét.

Zöldcsütörtök

   

A népszokások zöme a zöldcsütörtökkel kezdődött. Dél-Szlovákia magyar falvaiban az a szokás élt még a közelmúltban is, hogy csütörtök este vagy éjszaka összejöttek a templomban imádkozni, énekelni. Ezen a napon volt a Pilátus-égetés. A templomban, amikor ehhez a részhez értek, a kezükkel verték a padot vagy a lábaikkal zörögtek, hogy verik a Pilátust.

Egy helyen volt olyan szokás a Nyitra melletti Kálaz községben, ahol a zöldcsütörtöki istentisztelet – ami inkább csonka mise – után a fiatalok elmentek a hegyre (az idősek és a gyerekek hazamentek) összegyűjtötték a faágakat, a szárazkórót és egyéb elégetnivalót és így égették a Pilátust. Ezt a tüzet átugrálták, és jósolni is szoktak, hogy ki milyen ügyes. Ez eltartott egész éjszaka, mert a templomi szertartás is hosszan tartott, hiszen csak éjjel 11 órakor kezdték el.

Nagypéntek

A nagypéntek jellemzője volt, hogy a patakhoz vagy a folyóhoz mentek mosakodni nem csak a fiatalok, hanem az idősek is, sőt az állatokat is levitték megúsztatni, hogy egészségesek legyenek egész évben. A kálaziak már a Pilátus tűztől egyenesen a folyóhoz mentek. Ipolyvarbón az éjszakai imádkozás után már mentek a folyóhoz. Van egy ilyen mondás is, hogy hajnalban kell menni, míg a holló nem repüli át a folyót, mert addig hasznos. Zsitvabesenyőn és Gömörben szinte minden faluban megvolt ez a szokás.

Gömörben a lányok mielőtt a folyóhoz mentek a legterebélyesebb fűzfa alá mentek fésülködni, hogy olyan hosszú legyen a hajuk, mint a fűzfa lógó ágai. A folyótól vittek haza vizet, mert a nagypénteki víz a hiedelem szerint gyógyított. Nem volt szabad senkihez sem szólni se odafelé, se vissza, mert az a víz, csak úgy lesz gyógyító erejű.

A fiúk a lányokat meg szokták csipkedni, viccelni, hogy locsolják ki a vizet és nevessék el magukat.
Ilyenkor kellett a vízbefulladtakért is imádkozni. Zsitvabesenyőn útközben is imádkoztak és csendben kellett lenni, a folyónál letérdeltek és imádkoztak a vízbefulladtakért akár ismerték, akár nem.

Azt a vizet, amit hazavittek nagypénteken szentelték meg a házat, az istállót és a betegeknek az ágyát is. Ebben a vízben megmosták a fejüket, hogy egész évben ne legyenek fejfájósak. Ebből a vízből eltettek gyógyításra is. Vágán az állították, hogy ez a víz sose romlik meg, és még a szemet is lehetett vele gyógyítani. Az állatokat úgy kellett úsztatni, hogy a víz folyásával egy irányba, mert a víz így vitte le róluk a betegséget és rosszat. Sok helyen ebben a vízben főzték meg a sonkát és a húsvéti tojásokat is, mert úgy hitték, hogy akkor egészségesebb lesz.

A nagypéntek további részében tojást festettek, de több helyen ezt vasárnapra hagyták. Az asszonyok készülődtek, sütöttek és templomba mentek. Még éjfélkor kitették az oltáriszentséget. A hagyományőrző vidékeken, Ipolymentén egész nap a templomban voltak, csak délben mentek haza valamit enni, inni, de mivel szigorú böjt volt, csak száraz kenyeret ettek és vizet ittak, s mentek vissza a templomba imádkozni, énekelni.

Sok szép archaikus ének és ima előkerült ilyenkor, amit máskor nem szoktak énekelni vagy mondani, talán ezért is szerettek egésznap a templomban lenni, hogy ott kedvükre elénekelhessék a régi énekeket. Ezeket rendszerint előénekes énekelte – ugyanis már felejtődtek, nem ismerte az egész falu – és a többiek utána énekelték. A keresztúti ájtatosság is e napon van.

Nagypéntekhez sok tiltás fűződik, hogy nem szabad a földdel dolgozni, mert az Úrjézus a földben pihent. Vicsápapátin ezen az éjszakán egész éjjel járták a faluban a kereszteket és szentek szobrait és mindenhol imádkoztak.

Nagyszombat

Nagyszombat napja hasonlóképpen telt el a szentsír mellett. Ilyenkor elvitték a kisgyermekeket is a templomba, és ott imádkoztak. Erre a napra inkább csendes imádság jellemző. A tisztlányok és a rózsafűzértársak be voltak osztva, hogy ki mikor fogja őrizni a szentsírt. Nagyon szép megnyilvánulás volt Zsitvabesenyőn, ahol még a legények is őrt álltak. Készült az egész falu a feltámadásra, de ez a nap is a szigorú böjt jegyében telt el.

A szlovák népszokásokban sokkal több pogány kori hiedelem maradt meg. Ezen a napon a pásztorok ostorcsattogtatása a hiedelem szerint a gonosz kiűzését jelképezte. A vizek és a kutak tisztítása is ezen a napon történt. Ez utóbbi az alsó-garam-menti magyar falvakban is fellelhető volt.

Szombaton késő délután volt a feltámadási szertartás. A falusiak életében ez nagyon sokat jelentett, mert a gyereknek, fiatallánynak valamikor évente egyszer vettek valamit, biztos, hogy húsvétra vették meg. Lehetett cipő, ruha… Mindezt a feltámadásra öltötték magukra. A legszebben öltöztek fel, és csak az nem ment a feltámadási szentmisére, aki nem tudott járni. Ilyenkor a házak ablakiba kirakták a szentek szobrait, kinek mi volt, virágot és gyertyát gyújtottak.

Ipolymentén húsvétkor a mézeskalácsos mindig ment a faluba árulni, sokszor már nagypénteken. A legények a szeretőjüknek szívet vásároltak, a lányok lovacskát vettek a fiúknak. A gyerekek is kaptak mézeskalácsot. A kapott ajándékot kitették az ablakba, hogy a körmenetben majd mindenki lássa.

A szokás úgy tartotta, hogy feltámadás előtt nem szabadott húst enni, csak a feltámadás után. Nagyon sok helyen még ekkor sem ettek, hanem csak vasárnap reggel. Kassa környékén még ma is szokás, hogy vasárnap kosárban ételt-italt visznek a templomba, hogy a pap megszentelje. A kosár tartalma tojás, sonka, kenyér, kalács és utóbbi időben bort.

Húsvétvasárnap

Húsvétvasárnap számít a legnagyobb egyházi ünnepnek. Maga az étkezés is nagyon jelentős volt, mert addig nem ettek otthon se, amíg a gazda meg nem szentelte az asztalon lévő ételeket és a gazdasszony be nem hozta a főételeket, hogy beköszöntött a húsvét. Együtt imádkoztak, és együtt étkeztek.
Ezen a napon nem mentek sehová. Még a fiatalasszony, aki férjhez ment és másik faluban lett menyecske, sem ment meglátogatni a szüleit. Annyira szigorúan őrizték a hagyományt, hogy nem szegték meg. Voltak olyan helyek Gömörben Vezeklőn, hogy vasárnap estére felszabadult ez a légkör és estére húsvéti mulatságot rendeztek. Előtte hét hétig a böjt idején nem volt szabad hangoskodni, énekelni, táncolni. A húsvéti bálra nagyon készültek. Meghívták az egész falu közösségét, és együtt mulattak.

Húsvéthétfő

Húsvéthétfő hajnalán a lányok, asszonyok hazamentek, és a legények a bálból indultak csoportosan cigányzenével a lányokat megöntözni. Nagyon szép szokás volt ezt náluk, mert a legény közösségben éltek. Volt legénybíró, belügyminiszter, külügyminiszter, nevelő, nótafa, söprűs, amit szilveszterkor választottak meg. Az öntözködést mindig az első háznál kezdték a falu egyik szélén.

Minden házhoz, ahol lány volt betértek, és aki udvarolt már valamelyik lánynak ő sem maradhatott le. A söprűs dolga az volt, hogy a sor végén ment és hajtotta a legényeket. Először minden lányt együtt meg kellett öntözni, és csak utána mehettek a szeretőjükhöz. A húsvéti versért és locsolásért a tojás volt a legelterjedtebb jutalom.

E háznak kertjében van egy rózsatő
Azt gondozza, azt öntözi a Jó Teremtő
Vizet öntök a fejére
Szálljon áldás a kezére
Az Istentől kérem
Piros tojás a bérem.
(Berencs, Zoboralja)

A tojás mellé kaptak szalonnát, kolbászt, italt is: bort vagy pálinkát. Miután bejárták az egész falut, a kocsmában megsütötték, és az egész falu ott vendégeskedett. Néha még keddre is jutott belőle.

A kisgyerekek a hímes tojás mellé pénzt is kaptak, nem nagyon összeget, csak filléreket. Ha többen voltak, kaptak egy koronát és azt kellett maguk között szétosztani. A nagyobb pénzosztás már csak az utóbbi évek divatja.

Gömörben voltak olyan falvak, például Barkán is, ahol a húsvéti vasárnapi bál ideje alatt választották meg az új legénybírót és itt is csoportosan jártak öntözni.

Az volt a kívánatos, hogy minél többen öntsék meg a lányt, mert annál fürgébb lesz, jobban fog tudni dolgozni. Sőt az apák meg is mondták a legényeknek, hogy jó sok hidegvizet rá, hogy friss legyen. Volt úgy, hogy ötször-hatszor is át kellett öltözni, és a lányoknak ez volt a büszkesége, hogy mennyi ruha lógott a kötélen, hányszor kellett nekik átöltözni. A szülők nem kímélték a lányaikat a hidegvíztől, sőt kívánták nekik.

Mátyusföldön és Csallóközben nem volt csoportos locsolkodás. Mindenki egyénileg járt vagy pár jó barát együtt ment a lányokhoz.

A húsvéti locsolással nem zárul le egészen a húsvét ünnepköre, mert még kedden is folytatódott sok helyen. Akkor az asszonyok öntözték meg a férfiakat, vagy megkorbácsolták. Valahol suprának nevezték és azzal supráltak.

Zsitvabesenyőn is szokás volt: a legény megfonta a lány számára a nyolc vesszőből a suprát. A sötétben bedobta a lánynak a kapuján, és elvárta, hogy ezzel menjen őt megsuprálni. Az asszonyok a férifiakat is megöntözték. Ez már nem volt ünnep ezért rendszerint a férfiak trágyahordó szekérrel körbejárták a falut, csakhogy minél több asszony öntse le őket vízzel. Ezzel ért véget a húsvéti nagy ünnepkör.

Megjelent: Szabad Újság 2012. április 4-én. Internetes forrás: crearticle.blogspot.com

Nyitókép: wangfolyo.blogspot.com/illusztrációs felvétel